Az erdélyi csapat a megbetegedések miatt nem tud kiállni a mérkőzésre.
A tartalékos Gyergyó nem bírt az FTC-vel, így a zöld-fehéreknél az előny az elődöntőben.
A pénteki gólgazdag találkozó után ezúttal csak egy találat született, azt a Csíkszereda lőtte a DEAC-nak.
A címvédő és a kupagyőztes elődöntős párharca izgalmasan kezdődött.
Háromgólos hátrányból is visszajött a meccsbe a Gyergyó, de az FTC nyerte az elődöntő második meccsét.
Az elődöntő első meccsén a hatvan perc nem hozott gólt, a hosszabbításban viszont 12 másodperc elég volt az vendégeknek az FTC legyőzéséhez.
A DEAC csapatkapitánya nagyszerű teljesítménnyel rukkolt elő az Erste Liga negyeddöntői során: az UTE elleni első debreceni meccsen mesterhármast ért el, a második és a harmadik, egyben utolsó hazai találkozón pedig duplázni tudott. A DEAC az ő vezérletével ismét elütötte az elődöntőtől az Újpestet.
Szép gólokat lőve, Berta Ákos nagyszerű teljesítménye mellett győzte le az UTE-t a Magyar Kupa-győztes DEAC, így a Csíkszeredával játszik az elődöntőben. A másik ágon az FTC a Gyergyóval meccsel a döntőbe jutásért.