Kapusbunyót követően BJAHC-siker Miskolcon!

2022.10.14. 21:41 |

Miskolcon sem talált legyőzőre a BJA, amely újabb hárompontos sikerével átvette a vezetést az Erste Ligában. A második harmad záróakkordjaként egy kuriózumszámba menő kapusbunyót is láthatott a közönség.

A korongbedobás előtt a DVTK klubtörténeti sikert elérő, Euroliga-főtáblára jutott női kosarasait köszöntötték a jégen, ezt követően korcsolyáztak ki a csapatok, mindkét oldalról komoly hiányzókkal. A Jegesmedvéknél a még mindig nem bevethető Wehrshez csatlakozott a meccs előtti edzésen megsérülő Miskolczi Márk, de a BJA is csapatkapitánya nélkül volt kénytelen kiállni. Az eleve foghíjas fővárosiak védelméből ráadásul nemcsak Pozsgai esett ki, hanem egy másik alapember, Uimonen is: a finn helyét Varga Kaden vette át az első bekkpárban, míg előbbi helyére a 18 éves Tóth Péter lépett előre a második hátvédsorba. Öröm az ürömben, hogy legalább Gőz visszatérhetett a pályára.

Az első harmad nagy részében a két kapus, a hét játékosának választott Voris és a nagyokat fogó Kornakker játszotta a főszerepet, míg a 8. perc végén a játékvezetők. Utóbbiak előbb a jégen, majd a videózás után is érvénytelenítették Kulesov vezető gólját: az orosz hokimagyarnak Páterka adta a passzt, a DVTK holtversenyben házi pontkirálya be is lőtte az elmozduló kapuba, ám hiába, a bírák úgy ítélték meg, a ketrec azért került el a helyéről, mert az akció közben Skrabov rálökte Dóczit a vasra.

Szabályos gól így a nyitó játékrészben nem született, a második elején azonban mindjárt kettő is – ám nem a hazaiak, hanem a vendégek részéről. Előbb Viikilä lövése csorgott át Vorison, a finn légiós Schlekmann közreműködésével együttes erővel kotorta be a gólvonalról. Nem telt bele két perc, már kettővel ment a BJAHC: Szabó Bence nagy kipattanóját McCormick még nem, Galoha viszont már be tudta ütni. Hét perccel a második szünet előtt Voris ajándékozta oda a korongot a lett csatárnak, aki önzetlenül letette inkább a jobb pozícióban lévő Ádámnak, de kimaradt az ordító helyzet. Három és fél perc volt hátra a középső harmadból, amikor ismét a fővárosi második sor támadótriója hozta össze a gólt. Nagyon szépen kijátszott akció végén a finn finesz érvényesült: Viikilä vette észre a kapu mögül visszalopakodó Elót, lövés helyett honfitársát vette célba, akinek már csak be kellett tennie az üres kapuba a mesteri passzt. A legnagyobb show azonban csak ezután következett, 3-0-s vendégvezetésnél, technikailag már a harmadszünetben. A rögtönzött betétműsorról a játékrész lefújása után a félpályánál összeakaszkodó Voris és Kornakker gondoskodott, akik magyar jégen kuriózumszámba menő kapusbunyót mutattak be, a közönség és a társak legnagyobb megelégedésére – az igazságos döntetlen örömére aztán alaposan meg is ünnepeltették magukat.

Az utolsó harmadra így már nem is kellett visszaöltözniük: véglegesük után Vorist Kiss Bence, az így tulajdonképpen shutouttal záró Kornakkert Farkas Roland váltotta a záró húsz percre. Utóbbit a 44. percben ki más, mint a mostanában ihletett formában termelő Razumnyak avatta fel, aki egy saját harmados fővárosi korongeladás után varrta fel kegyetlenül. Kereken két perccel a vége előtt azonban pontot tettek a meccs végére a vendégek, a rendezetlen miskolci védekezést a végül 1+1-gyel záró Szabó Bence használta ki nagy góllal.

Az utolsó másodpercekben Mattyasovszky még emberelőnyben kozmetikázott, ám ez már nem osztott-szorzott, a BJA így parádés szezonrajtját tovább nyújtva 7 meccs után is veretlen, újabb rendes játékidős sikerével immár nemcsak vesztett pontok tekintetében a legjobb, de ténylegesen is átvette a vezetést a tabellán a Franciaországban kontikupázó FTC-Telekomtól. Az új éllovas két nap múlva Újpesten, míg az 5. helyen álló DVTK Dunaújvárosban folytatja.

Nyilatkozatok

Tokaji Viktor, vezetőedző, DVTK: "Sajnálatos, hogy a délelőtti edzésen a csapatkapitányunk, Miskolczi Márk megsérült és nem tudta vállalni a játékot a meccsen. Jól álltunk bele ebbe a találkozóba, az első harmad ki-ki játékot hozott. A második harmadban viszont mintha megelégedtünk volna magunkkal, volt egy rövidzárlatunk, és hamar 0-3 lett az eredmény. Innen kellett volna visszajönnünk, ami mindig nehéz feladat. A harmadik harmadban felborult a pálya a mi javunkra, de nem tudtuk a fölényünket gólra váltani. Benne volt a meccsben, hogy felzárkózunk, de jobban kellett volna gazdálkodnunk a helyzeteinkkel. Megyünk tovább, vasárnap újabb fontos meccs vár ránk Dunaújvárosban, ahol fontos 3 pont a tét.

Kangyal Balázs, vezetőedző, BJAHC: "Megküzdöttünk mindennel, de az előző pár nap erről szólt. Jöttek a sérülések, meghatározó játékosok estek ki. Majd utána egy kimondottan jó helyzetet az egyik oldalról nézve rosszul kezeltünk, másik oldalról nézve viszont kiállítunk magunkért. Valamit megint hozzátettünk, hogy jobb csapat legyünk, ez a legjobb jelző erre a meccsre. Gratuláltam a csapatomnak, egy jó ellenfél ellen nyertek, akinek az otthonában ezt nem könnyű megtenni, de nem hagytunk kérdést afelől, hogy most mi voltunk a jobb csapat."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV