A DEAC nyert Székesfehérváron

2022.10.16. 19:41 |

A debreceniek az UTE elleni hazai sikert követően idegenben is tudtak győzni.

A 4. percig egyenlő erők küzdöttek a jégen, ekkor Cizas ült ki két percre, ezt kivédekezték Kógerék. A 8. percben Győrffy kapott jó korongot, de túl köze került a kapushoz. Az ellentámadásból Mihalik tört kapura, csak szabálytalanul tudták megállítani. A DEAC gyorsan kihasználta a fórt, Sági a bedobó körből bombázott a hálóba (0-1). A FEHA nem tudta rendezni sorait, egy percre rá jött az újabb vendéggól: Izacky játszott Spirkóhoz, aki szép csellel becsapta a kapust és a rövidbe helyezett (0-2). Próbáltak gyorsan válaszolni a hazaiak, de a debreceni védekezés jól szűrte a támadásokat, kevés volt a minőségi lövőhelyzet. A 17. percben Spirko növelhette volna csapata előnyét, Tóth Károly bravúrral védett. A DEAC 13-8-ra nyerte a kapura lövéseket, helyzeteiből kettőt gólra váltott, megérdemelt előnnyel mehetett a szünetre.

A középső harmad elején zárkózhattak volna az akadémisták. A 25. percben Sándor Bence szabálytalansága miatt emberelőnybe kerültek, Ambrus Csongor helyzetét Gönczi magabiztosan védte. A debreceni kontrák továbbra is veszélyesek voltak, Mihalik nem célzott pontosan. Gyorsabb lett az iram, Kozma Ferenc támadó harmadbeli faultja után újra a hazaiak kerültek emberfórba. Jól járatták a pakkot Cizasék, de vagy a célzás volt pontatlan vagy Gönczi állta a korong útját. Fordult a kocka, DEAC-előny következett. A speciális egységek csatáját ezúttal is a védekezők nyerték. Sok volt a pontatlanság, leült a mérkőzés. A 35. percben a kapura törő Novotnyt Mingazov akasztotta, ebből a fórból már betaláltak a vendégek: Dalecky keresztpasszát Mihalik vágta a hálóba (0-3). Az egy nappal korábban hosszabbításos meccset vívó fehérvári fiatalok fáradtnak tűntek, a hátralevő idő mezőnyhokival telt.

A záró harmadban csendes mederben folyt tovább az összecsapás. A 44. percben negyedik emberelőnyét már gólra váltotta a FEHA. Vokla ült a büntetőpadon, Rétfalvi Kristóf a kékről közelebb lopta magát, egyet igazított a korongon, majd a kapuba zúdított (1-3). Két percig éltek a hazai remények, ekkor Zalamaj remekül indította Spirkót, az Erste Liga legponterősebb játékosa nem passzolt a társnak, hanem fonákkal a hálóba emelt (1-4). A hazai védekezés sokadszor is elcsúszott, a 49. percben Izacky ugratta ki Daleckyt, aki nem hibázott (1-5). Kinyílt a gólzsák, az 51. percben Farkas Botond középről, a kék vonalról ráemelte a pakkot, ami a lábak erdejében utat talált a kapuba (2-5). A hajrát Mingazov tehette volna izgalmassá, kimaradt a helyzet. Erőre kaptak a fehérvári fiatalok, Mihály, majd Csollák is közelebb zárkóztathatta volna övéit. Újabb gól már nem esett, a helyzeteit határozottabban kihasználó DEAC megérdemelten vitte el a pontokat Fehérvárról.

Nyilatkozatok:

Anatoli Bogdanov, vezetőedző, FEHA19: “Gratulálok a Debrecennek, megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Nem vagyok elégedett a játékunkkal és a hozzáállással sem néhány játékos esetében. Nem voltunk készen erre a szintre, amit a Debrecen képviselt, nem tudtunk pontokért harcolni. Több sérültünk is van, a kispadunk szűkösebb lett, több juniorkorú fiatal is lehetőséget kapott, akiknek talán ez a szint még korai volt. Akadtak jó pillanataink, helyzeteink a mérkőzésen, nem adtuk fel, lőttünk két gólt, de sajnos már túl későn.”

Kecskemét Áron, másodedző, DEAC: “Sikerült egy jó kezdést produkálnunk, ez szerencsére az elmúlt mérkőzéseken is igaz volt ránk, de sokszor ezt nem tudtuk gólra váltani. Most ez másképp volt, megszereztük a vezetést. A folytatásban jól tudtunk védekezni is, voltak apróbb megingásaink, akkor Gönczi Lajos kisegített minket hátulról. Összességében jó meccset játszottunk, amiért jöttünk, a három pontért azt most elvisszük és boldogan rakjuk be a busz csomagtartójába. Láttuk a Fehérvár szombati mérkőzését, tudtuk, hogy fiatal csapatról van szó, nem fog elfogyni az energiájuk. Voltak nekik is lehetőségeik, összességében egy jó meccset láthattak a nézők.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV