Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány kinevezése óta első alkalommal jelölte meg a stábjával a felnőtt válogatott játékosait.
A Glen Willimason által kialakított programban ezúttal már Svasznek Bence látja el a vezetőedzői feladatokat az U16-os korosztály esetében. A nemzetközi jégkorong szünet előtt újabb két napos összetartáson készül a korosztály.
Az U13 volt az utolsó olyan utánpótlás korosztály, ami még nem tartott edzőtábort. Szerdán és csütörtökön is több, mint 40 játékost nézett meg az edzői stáb. A tábor végeztével Vas Márton edzővel beszélgettünk a két nap sikereiről.
Az U15-ös nemzeti csapat befejezte a két napos edzőtáborát, ezzel megtették a 2017-18-as szezon első lépését.
Az U15-ös korosztály egy két napos összetartással megkezdte a felkészülést a 2017-18-as szezonra. Az első összetartásra 50 játékost hívott meg a szakvezetés, amiből 49 fejezte be az első napot.
Egy újabb Szapporói Hős akasztotta szögre a korcsolyáját, Kovács Csaba 15 profi szezon és 13 világbajnokság után döntött a visszavonulás mellett. Tagja volt mindkét A csoportos feljutást kiharcoló csapatnak és játszott is az A csoportos világbajnokságokon.