A Budapest Jégkorong Akadémia fiataljai a Szegedet, a Győr a Jászberényt búcsúztatta a Magyar Kupa első fordulójában. Az első meccsen 4-0-s győzelmet arató DVTK akadémistái kikaptak ugyan a visszavágón, de a továbbjutásuk nem forgott veszélyben. A Worm Angelsnek viszont jól jött a 3-2-es siker.
Az Óbudai Jégcsarnokban találkozott egymással az U16-os válogatott bő kerete egy egynapos foglalkozásra, Péter Róbert vezetőedző foglalja össze, mi történt az összetartáson.
Az U20-as válogatott bő keretének tagjai két részletben képességfejlesztő-táborokban csiszolták technikai tudásukat szeptember végén, a decemberi, a Tüskecsarnokban rendezendő világbajnokságra hangolódva. A stáb szerint egy-egy napnak is van jelentősége a gyakorlatban. Előbb a Tüskecsarnokban, utóbb Székesfehérváron gyakoroltak a fiúk.
Az Óbudai Hockey Academy és a Vasas SC is csatlakozott az Andersen Liga mezőnyéhez, a tavaly újjászervezett másodosztályú bajnokság a DAB-ASP–MAC Ikonok meccsel rajtol, azaz a címvédő az első játéknapon máris jégre lép.
Október 7-én és 8-án a Vasas Jégcentrumban tartják a szupermini és mini hokisok szezonnyitó eseményét.
Három magyar érdekeltségű esemény helyszínéről is döntött az IIHF.
Négycsapatos tornával kezdi az új idényt a férfi jégkorong-válogatott.
A képzés 2023. október 25-én és 26-án lesz, jelentkezni október 18-ig lehet.