Összesen 16 csapat nevezett az idei sorozatra. Az első körben hat együttes érdekelt, majd a legutóbbi szereplés alapján fokozatosan kapcsolódnak be a résztvevők. A négyes döntőt január 31-én és február 1-jén rendezik.
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége és a Magyar Jégkorong Szövetség a versenyévadot megelőzően a versenyrendszereiben feladatot ellátó főrendezők és szervezésért felelős szakemberek részére szervezett képzést a Magyar Kosárlabdázás Házában.
Az UTE kapusa főszerepet vállalt csapata legutóbbi két győzelméből. A DAB 30, az FTC 34 lövéssel kínálta meg, egy-egy gólt kapott csupán mindkét találkozón, a derbin a shutouttól 19 másodperc választotta el. Interjút kértünk a második játékhét legjobbjától.
A szezon első képzésére október 1-jéig lehet jelentkezni.
Új szereplővel a mezőnyben indul hamarosan az Andersen Liga küzdelemsorozata. Zalaegerszeg is bekapcsolódik a bajnokságba, október 12-án játsszák a Titánok az első hazai mérkőzésüket, amikor a Worm Angels érkezik az egerszegi csarnokba.
A magyar női válogatott a svédek ellen kezdi a csehországi tornát.
Befejezte profi pályafutását a 37 éves Benk András. Érzelmes bejegyzést tett közzé a Facebookon a napokban, melyben köszönetet mondott a sportágnak, a jégkorong révén megismert barátoknak, csapattársaknak, valamint családjának, kiemelten feleségének. Már a civil életben építi útját, de a hokitól nem szakadna el, még az is lehet, hogy egyszer a kispad mellett vagy épp a sportág irányításában találkozhatunk vele. Interjú „Csöpivel” a visszavonulás apropóján.
A Budapest Jégkorong Akadémia HC játékosa maga mögött hagyta a pozsonyi sérülését, és újult, mondhatni változatlan erővel vetette bele magát a bajnoki küzdelmekbe. A Ferencváros ellen ez két gólban és egy gólpasszban testesült meg, és ezt megelőzően az UTE ellen is összejött egy assziszt. Lehet-e ennél jobb szezonkezdet? Sofron Istvánnal beszélgettünk.