Az Erste Liga alapszakaszának utolsó játékhete is tartogatott izgalmakat, hiszen több helyezés csak ekkor dőlt el. Az első helyet a kupagyőztes BJAHC szerezte meg, miután utolsó három meccsén nyolc pontot gyűjtött. A januárban érkezett orosz hátvéd, Ivan Vorobjov mindhárom találkozón betalált, ráadásul adott egy gólpasszt is, így ő lett a hét legjobbja.
Második mérkőzését is megnyerte az Öt Nemzet Tornán a magyar női válogatott. A mieink a második harmadtól domináltak, és végül 3-0-ra győztek.
A férfiválogatott a Dél-Korea elleni meccs nagy részét uralta, és 4-1-re győzött az olaszországi torna nyitányán.
Gebei Péternek, a Játékvezetői Testület vezetőjének szakvéleményét, véleménynyilvánítását közöljük.
Kétgólos hátrányból állt fel az utolsó nyolc percben a női válogatott, és 7-6-ra nyert az Öt Nemzet Torna első napján.
A Tüskecsarnokban lehet látni háromszor a korosztályos válogatottat.
Tájékoztató a sportszervezetek részére.
Két helyen változott a Bolzanóba utazó csapat névsora.