Hihetetlen vereség Ausztria ellen

2014.04.24. 07:53 |

Egészen hihetetlen mérkőzésen, a hosszabbításban veszítettünk 5-4-re Ausztria ellen a Gojangban zajló Divízió 1/A világbajnokság negyedik játéknapján. A mi összecsapásunk előtt Szlovénia 5-3-ra nyert Ukrajna ellen, este pedig a Dél-Korea-Japán ázsiai rangadó következik.

Nem kezdődött jó hírrel a nap, mert Vas János nem tudta vállalni a játékot Ausztria ellen - még a klubszezon közben kapott a felsőtestére, amivel végigküzdötte az évadot, de Szlovénia ellen kapott ugyanoda... -, inkább pihent szegény, hátha szombatra jobb állapotba kerül, és Japán ellen játszhat. Így aztán csak három centerrel álltunk fel, és az eleinte Vas Jankó helyén duplázó Bartalis István az A-betűt is átvette. Egyébként is akadt változás, mert az eddigi Vas M., Hüffner és Pozsgai, Tokaji bekkpárokból Vas M., Tokaji és Pozsgai, Hüffner lett.

Nem valószínű, hogy konkrétan emiatt, de remekül kezdtünk, mindent jól csináltunk, csak az a nyamvadt gól nem akart összejönni, pedig 16:3 volt a kapuralövési arány az első harmadban, és hát az osztrák kapus, Bernahrd Starkbaum lelki békéje megbillenhetett tegnap, hiszen egy harmad alatt négyet kapott Dél-Koreától. Mégis jól védett és a szerencséje sem hagyta el...

A második harmadra megjöttek a gólok. A harmadik emberelőnyünket végre beütöttük, aztán Sebők Balázs beköszönt hirtelen a felnőtt mezőnybe, avagy a 22. és a 23. lövésünkből is gól született!

Aztán sajnos Thomas Hundertpfund bámulatos találatot szerzett és pillanatokkal később Dominique Heinrich egyedül maradt a hosszú saroknál, majd ugyanő nyolc másodperc alatt beverte a fórt, tehát 4:01 alatt fordított...

De a harmad végén, a legvégén, a legeslegvégén Sebők belőtte a korongot Bernhard Starkbaum mamutjai közé és 0.0-t mutatott a tábla időben. Mi örültünk, az osztrákok szomorkodtak, majd a bírók elmentek videózni - és a szünet végéig nem tudták megszülni, időben vagy azután esett-e a találat. Ausztria hamarabb, a mieink később, de egyaránt bevonultak az öltözőbe, bejött a rolba. Közben az egyik vezetőbíró odacsúszott Diego Scandella másodedzőnkhöz és azt mondta: "Időbe telik az elemzés, majd a szünetben szólnak".

No comment.

A harmadik harmad elejére csak megszületett a döntés, és megadták a találatot, így 3-3-ról folytatódott a rangadó.

De nem örülhettünk túl sokáig, hiszen a következő emberelőnyből visszavette a vezetést Ausztria, sőt 42:55-nél hiába videóztak megint, a lövésünk nem jutott át a gólvonalon.

Na de aztán Kovács Csaba betalált, úgyhogy 6:09-cel a vége előtt 4-4-re álltunk!

A végén vagányok voltunk, 48 másodperccel a vége előtt időt kértünk, majd Hetényi Zoli lekorcsolyázott, és 12 mp-vel a vége előtt még előnyt is kaptunk, de a rendes játékidő így is lepörgött.

Viszont a hosszabbításban Mario Altmann is kapott két percet, így 1:14-et kettős fórban játszhattunk - de egyrészt nem használtuk ki, másrészt Szirányi Bence is kiállt fogásért, így 1:11-nyi hátrány nézett ki a végére. És ennek a legvégén, pont, amikor lejárt a hátrány, Brian Lebler betalált.

Divízió 1/A világbajnokság

4. nap

Magyarország-Ausztria 4-5 - h. u.
Szlovénia-Ukrajna 5-3
Dél-Korea--Japán 19.30 (12.30) 

Állás

1. Ausztria 10 (19-11)
2. Szlovénia 9 (12-5)
3. Japán 6 (6-7)
4. Ukrajna 4 (10-11)
5. MAGYARORSZÁG 4 (11-14)
6. Dél-Korea 0 (8-18) 

Médiapartnerünk, a Nemzeti Sport online interjúi a helyszínről:

Fotó: Mudra László

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV