"Ebből is tanulni fogunk"

2016.05.07. 14:46 |

A Szlovákia 4-1-es sikerével záruló nyitómérkőzésünk után az első harmad sebessége, az emberelőnyök és a záró harmad jó teljesítménye voltak a fő témák a magyar férfi felnőttválogatottnál.

btrnt

Rich Chernomaz: „Amióta 2009-ben Magyarország legutóbb az elitben játszott, még edzőmérkőzésen sem igazán találkoztunk hasonló kaliberű ellenféllel. Ez meglátszott ezúttal, kicsit idegesek voltunk az elején, de az egyenlítés után feljöttünk. Szlovákia azonban kiválóan védekezett, elismerés illeti érte, és a másodiktól remekül kontrázott, amikor eladtuk a korongot, vagy nem jól kiviteleztük a figuráinkat, és sokszor kiszorított helyzetbe kerültek a lövőink. A harmadikban gyűjtöttünk némi önbizalmat, és így három emberelőnyt. Csakhogy nem használtuk ki őket, ez volt a különbség aközött, hogy visszajövünk-e a meccsbe, vagy sem. Ám mégiscsak a világranglista 8.-jával játszottunk… Az kellemes meglepetés volt, hogy ennyire sokat melóztak a srácok és bírták a végéig.”

Zdeno Cíger (Szlovákia): „Számunkra nagyon fontos volt, hogy győzelemmel kezdjünk. Éhes és motivált ellenfélre számítottunk, amely fizikailag remekül felkészült. Ám sikerült betalálnunk, és kézben tartottuk az eseményeket, még ha a végén túl sok kiállítást is szedtünk össze. Összességében értékes győzelem ez.”

nztnz

Benk András: „Tisztes helytállás az első meccsünkön, sajnos ebben most nem volt több. Pedig lehetett volna, ha 1-3-nál az emberfórunkban gólt lövünk, mert a helyzeteink megvoltak, akkor izgalmas lehetett volna a vége. A kapu előtt kellett volna jobban zavarnunk, és kicsit pontosabban lőnünk távolról, mert sokszor a kaput sem találtuk el, úgy pedig nincs lecsorgó. Az első napon is több ehhez hasonló akcióból született gól, nekünk most nem jött össze.”

Galló Vilmos: „Bartalis Isti végigvitte a pályán, a kapu mögül próbálta betenni, de nem sikerült. Kijött a kipattanó, amibe csak beleütöttem, szerintem Banham korijáról ment be végül. A harmadaikra úgy jöttünk ki, hogy nincs veszítenivalónk. Beleadtunk mindent, próbáltunk feljönni, a szurkolók nagyon sok energiát adtak, ezért is volt jobb a harmadik játékrész. A kapuslehozatalkor kicsit jobban meg kellett volna tartanunk a korongot, illetve, amikor elveszítettük, akkor jobban menni utána, beleértve engem is, mert kicsit leragadtam. De ebből is tanulni fogunk, és a következő meccsig is fejlődünk. Kanada ellen nagyon jó csapattal találkozunk, ám meg kell őket vernünk!”

Garát Zsombor: „Nagyon élveztem! Az a pillanat volt a legszívmelengetőbb, amikor kimentünk a kezdésre: ennyi magyar szurkolót, és amilyen hangulatban fogadtak minket! Ez olyasvalami, amit talán egyszer élünk meg az életben. A tempó nagyon magas volt, de élvezhető a játék, hiszen olyan csapattal találkoztunk, amilyennel én talán még sosem.”

tzmjtzj

Kovács Csaba: „Idővel, de fel tudtuk venni a lépést. Az öltözőben arról beszéltünk, hogy talán a harmadik harmad volt a legjobb. Ez annak is köszönhető, hogy jó erőben voltunk, bírtuk a végéig. Természetesen szomorúak vagyunk, mert szerettünk volna meglepetést okozni, ám egyértelmű, hogy a meghatározó játékosaik valóban különbséget is jelentettek. A harmadik harmadra sikerült visszatérnünk ahhoz a játékhoz, amit Kazahsztán és Oroszország ellen játszottunk a felkészülés során, hogy minél többször juttassuk a korongot az alapvonal mögé, ami meghozta az eredményét, hiszen most olykor Szlovákiára kényszerítettük az akaratunkat, és emberelőnyöket harcoltunk ki. Bízunk benne, hogy a jövőben fórban is eredményesebbek leszünk.”

Kóger Dániel: „Az első két harmadban túlságosan tiszteltük az ellenfelet, akkor is eldobtuk a korongot magunktól, amikor a játékhelyzet ezt még nem feltétlenül kívánta meg. Sokaknak mégiscsak ez volt az első vb-meccse, érezhető volt, hogy izgulnak. Rá is ment vagy két harmadunk, amíg mindenki saját magát adta. A harmadik harmadban ott voltak az emberelőnyeink, de sajnos a lövések előtti szituációkban apró hibákat vétettünk, a kapu előtti lecsorgóknál meg nem voltunk elég élesek, így nem tudtunk gólt lőni.”

olol

Sebők Balázs: „Nem nagyképűségből mondom, de én hozzá vagyok szokva ehhez a sebességhez, bár válogatottként nyilván más, mint amihez szokva vagyunk, hiszen a divízió 1/A-ban nem kell ilyen gyorsan döntéseket hoznunk. Ám úgy vélem, a harmadikra jól felpörögtünk, amiben persze benne lehet, hogy a szlovákok visszaálltak, nekünk viszont kellő önbizalmat adott, mert látatjuk, hogy mi is tudunk ezen a szinten játszani. Sokkal felszabadultabbak lettünk, sikerült nyomás alá helyeznünk őket. Nekünk ebből a meccsből tanulnunk kell, az emberelőnyeinket jobban kihasználni, és nekiesni Kanadának! Semmiféle nyomás nem lesz rajtunk, kimegyünk, játsszuk a játékunkat, és meglátjuk, mire lesz elég.”

Szirányi Bence: „Már a mérkőzés elején látszott, hogy a szlovákok nem fognak félvállról venni, beleálltak rendesen, miután sokat érdeklődtek utánunk a világbajnokság előtt is. Mi kitettük szívünket-lelkünket a pályára, de kicsit lassabban kezdtünk, amit a második harmadra sikerült kompenzálnunk.”

Vas Márton: „Nagyon jó hokit játszottunk. Próbáltuk tartani magunkat a tervhez, hogy minél kevesebb területet és időt hagyjunk az ellenfélnek. Kellett egy kis idő, hogy belerázódjunk az első harmadba. Utána felvettük a tempót, és pariba voltunk. Van egy-két ügyes csatáruk, akik nagyon szaladnak, ezért nagyon koncentrálnunk kellett hátul, hogy ne legyen sok a hiba. Volt néhány lehetőségünk, nekem is egy-kettő, ám sajnos nem sikerült velük élnünk, és ez volt a különbség. Mert ők szépen bepufogtatták, amikor odakerültek, mi viszont nem. Erővel bírtuk végig – persze voltak cserék, amikor elfogytunk –, ezzel nem volt gond.”

hun

A MAGYAR KERET

Kapusok (3): HETÉNYI Zoltán, RAJNA Miklós (Fehérvár AV19), VAY Ádám (Debreceni HK)

Bekkek (8): DUDÁS Jesse, SAGERT Kalvin, (DVTK), GARÁT Zsombor, MESTYÁN István, STIPSICZ Bence (MAC), SZIRÁNYI Bence, WEHRS Kevin (Fehérvár), VAS Márton (Fassa, olasz)

Csatárok (14): BANHAM Frank, BARTALIS István, BENK András, KOVÁCS Csaba, KÓGER Dániel, NAGY Gergő, SARAUER Andrew (Fehérvár), ERDÉLY Csanád (Sioux Falls, amerikai), GALLÓ Vilmos (Linköping, svéd), MAGOSI Bálint (Briancon, francia), NAGY Krisztián, (MAC), SEBŐK Balázs (KalPa, finn), SOFRON István (Klagenfurt osztrák), VAS János (Slavia Praha, cseh)

 

A STÁB

Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz
Edző: Majoross Gergely, Diego Scandella, Sille Tamás, Tokaji Viktor
Kapusedző: Gary Clark
Erőnléti edző: Puskás Sándor
GM: Nagy Attila
Csapatvezető: Imre Lajos
Orvos: Majzik Ernő
Fizioterapeuta: Bagonya Imre, Sashalmi Tamás
Felszerelés-menedzser: Nagy József, Tornyi Gábor

   

Világbajnokság, Oroszország, B-csoport (Szentpétervár)

Május 7. szombat, 12.15 (11.15): Szlovákia–MAGYARORSZÁG 4–1
Május 8. vasárnap, 12.15 (11.15): MAGYARORSZÁG–Kanada
Május 10. kedd, 20.15 (19.15): MAGYARORSZÁG–Franciaország
Május 11. szerda, 20.15 (19.15): Finnország–MAGYARORSZÁG
Május 13., péntek, 16.15 (15.15): Egyesült Államok–MAGYARORSZÁG
Május 14. szombat, 16.15 (15.15): MAGYARORSZÁG–Fehéroroszország
Május 16. hétfő, 20.15 (19.15): Németország–MAGYARORSZÁG

(Zárójelben a magyar időpontok.)

Fotó: Mudra László, IIHF

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV