Férfi felnőtt: sérülés, pihenés

2016.04.17. 18:24 |

Az Ausztria felett aratott oda-vissza győzelem után másfél napot pihen a világbajnokságra készülő magyar férfi felnőttválogatott, amely hétfő délután folytatja a munkát - Hári János azonban csak szárazon.

Önbizalomnövelő sikereket arattak a mieink pénteken és szombaton, hiszen Budapesten 4-0-ra, Bécsben 3-1-re nyertek a világranglistán 3 hellyen jobban álló, ugyanakkor idén nem az elitben, hanem a divízió 1/A-ban szereplő osztrák válogatott ellen.

Nem múlt azonban nyomtalanul a dupla siker, mert Hári János még a hazai meccs első harmadában megsérült, és a szünettől nem is folytatta a játékot. Jancsika kezét azóta be is gipszelték, hogy pihenhessen a sérült testrész, amelyről egy hét múlva lehet derül ki, pontosan mi és mekkora a baja.

„A meccs elején összeütköztem valakivel, visszafordult a csuklóm, és sajnos végigjátszottam az első harmadot, amilyen hülye vagyok… – mesélte Hári. – Egy hét múlva derül ki, mi a helyzet, mást én sem tudok tenni, mint várni a fejleményre. Addig is edzem szárazon, biciklizem.”

Szerencsére egyéb sebesülést nem szerzett a hétvégén a csapat, amelyben a többi sérülésből gyógyulgató, tehát Frank Banham, Bartalis István és Kóger Dániel is minden gyakorlatot végezhetett már a mérkőzésnapok délelőttjén - hogy mikor veti be őket a szakvezetőség, az persze más kérdés.

A két légiósunk, Erdély Csanád és Vas János továbbra is klubcsapatával tartózkodik.

Mindenesetre a Hokimaraton következő mérkőzésére, a Szlovénia ellenire szerda este 19.00 órakor kerül sor a Tüskecsarnokban.

 

Fotó: Mudra László

 

A KERET

Kapusok (4): BÁLIZS Bence (MAC Budapest), HETÉNYI Zoltán, RAJNA Miklós (Fehérvár AV19), VAY Ádám (Debreceni HK)

Bekkek (13): DUDÁS Jesse, GŐZ Balázs, SAGERT Kalvin, (DVTK), GARÁT Zsombor, MESTYÁN István, POZSGAI Tamás, STIPSICZ Bence (MAC), KISS Dániel (UTE), ORBÁN Attila, SZIRÁNYI Bence, VARGA Arnold, WEHRS Kevin (Fehérvár), VAS Márton (Fassa, olasz)

Csatárok (22): BANHAM Frank, BARTALIS István, BENK András, KOVÁCS Csaba, KÓGER Dániel, NAGY Gergő, REISZ Áron, SARAUER Andrew, SÁRPÁTKI Tamás, SIKORCIN Ladislav (Fehérvár), CSÁNYI Karol (UTE), ERDÉLY Csanád (Sioux Falls, amerikai), GALLÓ Vilmos (Linköping, svéd), HÁRI János (Leksand, svéd), KÖNCZEI Áron (Debrecen), MAGOSI Bálint (Briancon, francia), NAGY Krisztián, TERBÓCS István (MAC), SEBŐK Balázs (KalPa, finn), SOFRON István (Klagenfurt osztrák), SOMOGYI Balázs (DVTK), VAS János (Slavia Praha, cseh)

  

JEGYEK

A Szlovénia és Kazahsztán elleni mérkőzésekre 1990 és 4990 forint közötti áron még lehet jegyeket vásárolni a Ticketpro és az IBUSZ irodáiban és az Interneten.

JEGY

 

A TAVASZI PROGRAM

Hokimaraton

Április 15. péntek, 18.00 (Tüskecsarnok): MAGYARORSZÁG–Ausztria 4-0
Április 16. szombat, 18.00 (Bécs): Ausztria–MAGYARORSZÁG 1-3
Április 20. szerda, 19.00 (Tüskecsarnok): MAGYARORSZÁG–Szlovénia
Április 29. péntek, 19.00 (Tüskecsarnok): MAGYARORSZÁG–Kazahsztán
Április 30. szombat, 19.00 (Tüskecsarnok): MAGYARORSZÁG–Oroszország „B”
Május 1. vasárnap, 19:00 (Tüskecsarnok): KazahsztánOroszország „B”

 

Világbajnokság, Oroszország, B-csoport (Szentpétervár)

Május 7. szombat, 12.15 (11.15): MAGYARORSZÁG–Szlovákia
Május 8. vasárnap, 12.15 (11.15): MAGYARORSZÁG–Kanada
Május 10. kedd, 20.15 (19.15): MAGYARORSZÁG–Franciaország
Május 11. szerda, 20.15 (19.15): MAGYARORSZÁG–Finnország
Május 13., péntek, 16.15 (15.15): MAGYARORSZÁG–Egyesült Államok
Május 14. szombat, 16.15 (15.15): MAGYARORSZÁG–Fehéroroszország
Május 16. hétfő, 20.15 (19.15): MAGYARORSZÁG–Németország

(Zárójelben a magyar időpontok.)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV