Hétvégi olvasmány: a BS

2016.02.06. 08:00 |

A BS a mi házunk: mióta az 1999-ben leégett régi helyén 2003-ban kinyitott az új épület, 2015-öt leszámítva minden évben megfordult ott a magyar jégkorong. A jövő hétvégén 2016-ot is kipipáljuk, hiszen a „kavicsban” lesz az Olimpiai Selejtező Torna. E Hétvégi olvasmányunk ezért a BS-ről szól.

bs 1

Nem lehet kérdés, hogy a Városligeti Műjégpálya a magyar jégkorong bölcsője. Itt játszottuk az első válogatott mérkőzésünket 1929. január 24-én, amikor 1–0-ra nyertünk Anglia ellen. Itt volt az első ob I-es meccs 1953. december 27-én, amelyen a BKE első és második csapata rendezett 18–3-as gólparádét. Itt avattuk fel 2011-ben a magyar Hírességek Csarnoka márványtábláját, amelyre azóta minden évben két-két élő és posztumusz kitüntetett legendánk neve kerül. Itt rendeztük a 2009 utáni második Winter Classic-eseményünket, a Hoki Bulit is 2013-ban. És persze itt van a Hoki Múzeum is a magyar jégkorong legbecsesebb relikviáival.

Viszont a modern kori magyar hoki mégsem a Műjéghez, sokkal inkább a BS-hez kapcsolódik, amely a jövő hétvégi Olimpiai Selejtező Tornának is otthont ad.

A„régi” Budapest Sportcsarnokot Kiss István tervezte és 1982-től szolgálta a magyar sportot, illetve kiállításoknak és vásároknak is helyet adott – utóbbi okozta a vesztét, hiszen 1999-ben a karácsonyi vásár idején ütött ki tűz, amely porig égette az épületet. Pedig számtalan tekintet párásító emlékünk fűződik a körkonzerv-alakú létesítményhez, itt rendeztük például az 1998-as C-csoportos világbajnokságot, amit csupa-csupa győzelemmel meg is nyertünk.

bs 2

A ’99-es katasztrófa után az új csarnok építése 2001. június 30-án kezdődött, a 2002-ben a világ legnagyobb építőipari cégének számító Bouyges két éven belül végzett is, a hivatalos megnyitóra 2003. március 13-án került sor, az akkor Sportarénának elkeresztelt létesítmény a háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó, Papp László nevét 2004. május 28-án vette fel, és lett hivatalosan Papp László Budapest Sportaréna, hogy a rövidítésből ismét kiemelhető legyen a köznyelvi BS-kifejezés.

Na de akkorra lejátszottuk az új épületben az első világbajnokságunkat!

A 2003-as vb arról is emlékezetes, hogy Sille Tamás ekkor játszott először a magyar válogatottban tétmérkőzésen – a 2013-as, ugyancsak a BS-ben tartott vb meg arról, hogy akkor utoljára…

Ugyanakkor az új BS felavatása, egyben az a 2003-as vb nem kezdődött valami jól, a nyitómeccsünkön ugyanis Hollandia egy harmad után 2–0ra vezetett, azaz tüstént megállapíthatjuk, hogy a „kavicsban” – ahogy az új BS-t kezdték becézni – a fapapucsosok kellemetlenkedő vendégek – de erről később.

dru

Mindenesetre ezt a meccset gyorsan megfordítottuk, Kovács Csaba betalált a 23. percben, megszerezve az új BS első magyar találatát, aztán lőttünk még hármat, így 4–2-es győzelemmel ünnepeltük végülis az új otthonunkat. Ezután ikszeltünk Romániával, kikaptunk Kazahsztántól, de nyertünk Litvánia és Lengyelország (azaz két aktuális OST-riválisunk) ellen, úgyhogy a 3. helyen zártunk.

Innentől kezdve, ha csak egy meccs erejéig is, de minden évben megfordult a jégkorong a BS-ben – kivéve 2015-öt, amikor a legújabb kori magyar hokiba átnyúlva birtokba vettük a Tüskecsarnokot.

Na de azok az egy-egy BS-es meccsek nem akármilyenek voltak: 2004-ben Kanada, 2006-ban Svédország, 2009-ben Finnország vonzotta a népet a lelátókra, és a juharlevelesektől kapott zakó után az északiakat legyőztük a ráadásban!

Közben játszottunk itt Négy Nemzet Tornákat, edzőmeccseket – és igen, olimipai selejtezőket is a világbajnokságok mellett. A leginkább talán a 2011-es vb-vel laktuk be a csarnokot, amikor valós esélyünk volt az „A-csoportba” jutásra, és az Olaszország elleni gyakorlati döntőre 8723-an özönlöttek ki. Az más kérés, hogy sírva mentünk haza mindannyian: éppen Sille Tamás volt, aki érezte ugyan, hogy a korong túljutott a gólvonalunkon, de nagyon rutinosan kikanalazta azért, és elindult vele előre, de sajnos hiába…

dru 2

Ekkorra már kialakult az is, hogy a 111-es szektorban és a szomszédaiban székel a B-közép – közismertebben a világ legjobb szurkolótábora – innen gyűrűzik tova minden jó, innen gerjed a hangulat. Az pedig egészen magával ragadó, amikor 8-9-10 ezer ember drukkol, miként az a BS-ben szokványos.

Így lesz ez a mostani OST-n is, mert ugyan az említett, 2004-es Kanada elleni gálameccs hozta alighanem a nézőcsúcsot, a pótlelátózott, csilláron is lógó tízezer környéki nézőszámával, azóta szigorodtak a tűzvédelmi és más biztonsági előírások, úgyhogy nyolc-és kilencezer közti a maximális befogadóképesség jégkorong-mérkőzésen, amit a jövő hétvégén ki is fogunk használni, mert bizonyosan telt ház lesz mindhárom játéknapon!

És hogy ápoljuk a hagyományokat: lesz természetesen showműsor a meccsek előtt és a szünetekben, macidobálás (és -gyűjtés azoknak, akik az első játéknapon nem tudnak jelen lenni), szupermini-bemutató és minden szokásos, „BS-es” mutatvány.

sho

Na de hogy visszakanyarodjunk a kellemetlenkedő hollandokhoz: a legutóbbi olimpiai selejtező alkalmával a narancsosok babráltak ki velünk, azon az átkozott 2012. november 11-i napon szétlövéssel nyertek, és helyettünk továbbjutottak. Most ilyet nem engedhetünk meg, egyrészt, mert „A-csoportosok” vagyunk, másrészt miénk a legjobb világranglista-helyezés, harmadrészt pedig a BS a mi házunk!

 

Év, esemény

3

2

1

0

Gk.

Nézősz.

2014

 

 

 

 

 

 

 

Barátságos mérkőzés (Ausztria, Szlovénia)

2

1

1

4–9

4588

2013

 

 

 

 

 

 

 

Divízió 1-es világbajnokság (Nagy-Britannia, Dél-Korea, Kazahsztán, Olaszország, Japán)

5

3

1

1

12–10

7676

2012

 

 

 

 

 

 

 

Olimpiai selejtező (Litvánia, Horvátország, Hollandia)

3

2

1

24–8

5237

2011

 

 

 

 

 

 

 

Divízió 1-es világbajnokság

4

3

1

29–11

8132

2010

 

 

 

 

 

 

 

Barátságos mérkőzés (Ausztria, Norvégia)

2

1

1

4–4

5200

2009

 

 

 

 

 

 

 

Barátságos mérkőzés (Finnország)

1

1

4–3

8000

2008

 

 

 

 

 

 

 

Olimpiai selejtező (Szerbia, Horvátország, Litvánia)

3

3

20–4

7639

2007

 

 

 

 

 

 

 

Barátságos mérkőzés (Svédország)

1

1

2–1

9000

2006

 

 

 

 

 

 

 

Négy Nemzet Torna (Szlovénia, Litvánia, Franciaország)

3

2

1

20–7

5000

2005

 

 

 

 

 

 

 

Négy Nemzet Torna (Németország, Szlovákia, Kanada)

3

3

5–12

7000

2004

 

 

 

 

 

 

 

Barátságos mérkőzés (Kanada)

1

1

2–9

10 000

2003

 

 

 

 

 

 

 

Divízió 1-es világbajnokság

5

2

1

2

14–13

8160

Fotó: Mudra László

Korábbi hétvégi olvasmányok:

2015-16

Szőke Álmos
Bob Nadin

Ladányi és a negyvenesek

Az év legjobbjai

Visszatérés sérülés után

A jégkészítés mestersége

Mitől ideális egy hátvéd?
A légiósigazolás tudománya
Az új edzőképzési rendszer
Franciaország
Movemberi bajszok

Az újfajta hosszabbítás

Sájevics András és az eszkimók

Szélig Viktor
A féléves IIHF-kongresszus
Ifj. Ocskay Gábor

2014-15

Vas Márton
Egy távoli vb
A playoff
Tyler Dietrich az NHL-ben
A Vas testvérek
Erdély Csanád újoncidénye
A 2010-es Budapest Stars
Draftoltak az orrunk előtt
A honosítás
Élet a maszk mögött
Az U20-as vb az IIHF szemszögéből
A bunyók
Török László
Vendég Kanadából
Darryl Easson
Movember


Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV