Válogatott: keret az Olimpiai Selejtezőre

2016.01.27. 08:00 |

Kijelölte bő keretét a február 11–14. között a Papp László Budapest Sportarénában rendezendő Olimpiai Selejtező Torna előtti összetartásra a magyar férfi felnőttválogatott szakvezetősége. Az OST-n sorrendben Litvánia, Észtország és Lengyelország ellen játszunk majd.

Az „A-csoportba” jutás óta először játszik itthon a magyar férfi felnőttválogatott!

A nemzeti csapat február 8-án, hétfő délután a Tüskecsarnokban gyűlik majd össze, és máris a jégen gyakorol, akárcsak másnap kétszer és szerda délelőtt is. A szerda délben esedékes keretszűkítés után szabad délután következik, csütörtök délelőtt pedig már az Olimpiai Selejtező Torna helyszínén, a Papp László Budapest Sportarénában edz a válogatott, amely csütörtök este Litvánia ellen kezdi meg a selejtezősorozatát.

A keret 33 fős, újonc Stipsicz Bence, Szaller Márk és Galló Vilmos, akik csak azért nem mutatkoztak már be a nagyválogatottban, mert ősszel a juniorokkal készültek a korosztályos világbajnokságra, amit decemberben az U20-as csapatunk meg is nyert, és visszajutott a divízió 1/B-be.

A játékoskeretben nincs benne Tokaji Viktor, aki játékosként visszavonul a válogatottságtól, ugyanakkor – mint azt tavaly, Krakkóban is tette a sikeres világbajnokságon – a szakvezetőség és a játékosok közötti összekötőként tovább dolgozik a nemzeti csapatnál. A Tokaji Viktorral a döntése kapcsán készült interjú ITT olvasható.

A magyar férfi felnőttválogatott a BS-ben csütörtökön Litvánia, pénteken Észtország, vasárnap Lengyelország ellen játszik majd az OST-n, amelyről csak a győztes jut tovább a következő fordulóba, amelyet szeptemberben rendeznek.

 

A KERET

Kapusok (3): Bálizs Bence (MAC Budapest), Hetényi Zoltán, Rajna Miklós (Fehérvár AV19)

Bekkek (11): Gőz Balázs (DVTK Jegesmedvék), Kiss Dániel (Újpest), Mestyán István, Pozsgai Tamás, Stipsicz Bence (MAC Budapest), Orbán Attila, Szabó Dániel, Szaller Márk, Szirányi Bence, Varga Arnold (Fehérvár AV19), Vas Márton (Fassa, olasz)

Csatárok (19): Frank Banham, Bartalis István, Benk András, Kovács Csaba, Kóger Dániel, Nagy Gergő, Andrew Sarauer, Sárpátki Tamás, Sikorcin Ladislav, Vincze Péter (FehérvárAV19), Galló Vilmos (Linköping, svéd), Hári János (Leksand, svéd), Könczei Áron (Debreceni HK), Magosi Bálint (Briancon, francia), Nagy Krisztián (MAC Budapest), Somogyi Balázs (DVTK Jegesmedvék), Sebők Balázs (KalPa, finn), Sofron István (Klagenfurt, osztrák), Vas János (Slavija Praha, cseh)

 

A STÁB

Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz
Edző: Majoross Gergely, Diego Scandella, Sille Tamás, Tokaji Viktor
Kapusedző: Gary Clark
Erőnléti edző: Puskás Sándor
GM: Nagy Attila
Csapatvezető: Imre Lajos
Orvos: Majzik Ernő
Gyúró: Bagonya Imre, Sashalmi Tamás
Felszerelés-menedzser: Nagy József

 

AZ OLIMPIAI SELEJTEZŐ TORNA PROGRAMJA

2016. február 11., csütörtök
16.00:  Lengyelország–Észtország
19.30:  MAGYARORSZÁG–Litvánia

2016. február 12., péntek
14.30:  Lengyelország–Litvánia
18.00:  MAGYARORSZÁG–Észtország

2016. február 13., szombat
Szünnap

2016. február 14., vasárnap
14.30:  Észtország–Litvánia
18.00:  MAGYARORSZÁG–Lengyelország

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV