Van, ahol már tavaly, van, ahol csak idén, de sok helyütt módosítottak a mérkőzések általános menetén, hogy minél kevesebb bajnoki dőljön el szétlövéssel, amit egyesek imádnak, mások viszont gyűlölnek. Haladva a korral, változtatott a MOL Liga is. Erről szól e hétvégi olvasmányunk.
Nagyszerű dolog a fejlődés, ám olykor van hátrányos mellékterméke.
A jégkorongban például fejlődik mindenki, a játékosokat illetően nemcsak a csatárok, hanem a bekkek és főleg a kapusok is – utóbbiak felszerelését időről-időre meg is nyirbálják, hogy nagyobb legyen a felület az ember és a kapuvasak között, azaz könnyebben születhessenek gólok. Máskülönben ugyanis csökken a gólszám – ezt mutatják a nemzetközi statisztikák –, ugyanakkor az erőkiegyenlítődés miatt egyre nő a döntetlenek száma. Márpedig, ha nem dől el a mérkőzés a rendes játékidőben, akkor könnyen szétlövésbe torkollhat a meccs, ami inkább hasonlít egy All Star-gála ügyességi vetélkedőjére, mint rendszerezett csapatsportra.
Ezért találták ki a tengerentúlon, hogy megreformálják a ráadásokat, hogy legalább ne a rávezetéseken múljon az extra pont sorsa. És ahogy az hokiban lenni szokott, az Észak-Amerikában fogant ötlet átszivárgott Európába, így már az EBEL-ben és a MOL Ligában is új rendszerű a hosszabbítás. Az új szabály első havának tapasztalatait összegezzük most.
Az AHL már a 2014–15-ös idény előtt úgy határozott, hogy a megszokott, 4 a 4 elleni hosszabbításról átáll annak egy variánsára. Megnövelték a játékidőt 5 percről 7-re, ugyanakkor a harmadik perc utáni első játékmegszakításkor eggyel csökkentették a mezőnyjátékosok számát, azaz 3 a 3 ellen folytatták. És nem csak a kevesebb játékos okozta több szabad területtel segítették elő az aranygól születését, hanem azzal is, hogy a hosszabbításban nem a harmadik harmadban használt kapukra támadtak a csapatok, hanem a középső harmad fordított metódusában, mert így a kispadok is távolabb esnek, nehezebb a csere, ami újabb hiba- és így gólszerzési lehetőség elméletben.
Az októberben kezdődő AHL-ben november elejére már el is könyvelték, hogy bevált a módosítás, hiszen csak öt mérkőzés jutott el a szétlövésig. Előtte tíz éven át (egy-egy idényes kivételekkel) folyamatosan nőtt a rendes játékidős döntetlenek száma, a 2013-ra a meccsek 24.96%-a, tehát a negyede ikszre állt a rendes játékidő végén, 2014-re már 26.88%-a, tehát már több mint a negyede, és több mint a felük elment a szétlövésig is, ami 58%, illetve 52%, másképpen az összes mérkőzés hetede-nyolcada.
Az AHL-es módosítás után viszont 30 döntetlenből 5-ön kellettek csak a rávezetések, ami az összes mérkőzés 16.7%-a, másképpen hatoda.
A 25 alkalomból, amikor a meccs eldőlt a hosszabbításban, 13-szor még 4 a 4 ellen született a döntő találat, 12-szer már 3 a 3 ellen.
Ezek után az NHL GM-jei már idén tavasszal beszélgettek arról, hogy az új idényben a világ legjobb jégkorongbajnokságában is bevezessék az új változatot, ám többen ellenezték a játékidő növelését – mondván, annyit nem ér a dolog, hogy továbbterheljék a játékosokat –, így az NHL végül huszárvágással a 3 a 3 elleni hosszabbítást vezette be idén ősszel.
„Van egy észrevételem az NHL új, 3 a 3 elleni hosszabbításos játékáról: elképesztő! Teljes őrület! Az emberek imádni fogják” – ezt Scott Van Pelt, az ESPN munkatársa tweetelte az első új módszerrel eldőlt bajnoki, a Tampa Bay–Philadelphia 3–2 után, amely nyomban sorba rendezte a csökkentett létszámú hosszabbítás pártolóit és ellenzőit.
A győztes Lighting bekkje, Victor Hedman például odavan érte: „Elég biztos vagyok abban, hogy látunk majd néhány őrült hosszabbítás, de ha ezzel csökkenthetjük a szétlövések számát, az jó. Sok az ügyes játékos, és ha ők szabadon játszhatnak, az szórakoztató lesz. Elsőre mindenesetre az volt.”
Mindezt azonban rögtön megkontrázta a saját kapusa, Ben Bishop: „Személy szerint nem hiszem, hogy ez sportszerű megoldás volna. Egy szóló, egy másik szóló… A szétlövés, az igazságos. Ez inkább egy hülye tehetségkutató."
Természetesen nem az NHL-es játékosvélemények alapján, de EBEL és a MOL Liga is a köztes megoldást, az AHL-ben bevált, 4 a 4 elleni játékkal kezdődő, majd 3 a 3 ellenire váltó formulát alkalmazza a 2014–15-ös idénytől.
Tavaly ilyenkor a MOL Ligában a mostani első hónapnak megfelelő első 54 mérkőzés 15 döntetlent hozott (ez 27.8%), amelyekből 8 elment a szétlövésig is, azaz a hosszabbítások több mint fele (az összes mérkőzés 14.8%-a).
Ehhez képest a mostani szezonban a pénteki játéknapot megelőző elemzésünkig lejátszott 54 meccsből 10 végződött döntetlenre a rendes játékidőben (illetve 11, ha a Devon Krogh sérülése miatt félbeszakadt Újpest–Fehérvár AV19 rangadót is beszámítjuk), azaz eleve csökkent az ikszek száma 27.8%-ról 18.5%-ra. A 10 döntetlenből 4 ment el a szétlövésig, 6 eldőlt már korábban, tehát statisztikailag kimutatható, hogy csökkent a rávezetések száma is (az összes bajnoki majd’ 15%-áról kevesebb mint 8%-ra), de a minta egyelőre kicsinek tűnik a végső konklúzió megvonásához. Az irány mindenesetre biztató.
A vizsgált 54 idei mérkőzés hat, hosszabbításban eldőlt bajnokija közül négy alkalommal már 3 a 3 ellen született a győztes találat, egyszer 4 a 4 ellen, egyszer pedig 4 a 3 ellen, mivel a Dunaújvárosi Acélbikák emberfórban voltak a DVTK-Jegesmedvék ellen, amikor az igazgató-csapatkapitány, ifj. Azari Zsolt betalált.
Érdekesség, hogy a 10 ráadásos bajnoki közül 7-et az a csapat nyert meg végül (jelen esetben mindegy, hogy a hosszabbításban vagy a szétlövésben), amely egyébként is többet lőtt kapura: csak a DAB és a Brassó tudott „ellopni” egy-egy győzelmet a DVTK-től, illetve a Debrecentől, míg a DHK ellen úgy győzött az Újpest a hosszabbításban, hogy a győztes találattal egyenlítette ki a kapuralövési mérleget.
Más kérdés persze, hogy látványra milyen a módosított hosszabbítás. Onnantól kezdve, hogy egy-egy mezőnyjátékost leemelnek a jégről, és 3 a 3 ellen maradnak, kicsit amatőr hoki-jellege lesz a meccsnek. Hatalmas üres területek nyílnak, egy az egyeznek a játékosok, temérdek a helyzet és kiszolgáltatottá válnak a kapusok, akiken így még több múlhat. Ráadásul sokszor teremtődnek szólók és „félszólók”, amelyek révén ugyanazok a képességek jöhetnek elő, mint a rávezetéseknél – erre is utalt fentebb a Tampa kapusa, Bishop.
Az ő edzője, Jon Cooper azonban trénerhez méltóan összetettebben vizsgálta a kérdést: „Néhány alapvetésünk van, de ahogy haladunk majd előre az időben, több stratégiát viszünk majd bele. Először azonban meg kell néznünk, egyáltalán hogy néz ki ez a játék, utána lehet tervezgetni. Amikor 5 az 5 ellen játszanak, akkor a hibákat könnyebb palástolni, amikor viszont ilyen sok a szabad terület, az hamar meglátszik.”
És hogy milyen a módosítás a hazai jégen?
„Elég vad a dolog. Megnyílnak a területek, és mivel ezt a fajta játékot a csapatok többsége nem gyakorolja, kicsit freestyle-jellege van, ami viszont szórakoztató. Nagy kockázat, nagy nyeremény, mintha ez lenne a mottó – mondta az icehockey.hu-nak Kovács Bronson, az újfajta hosszabbítás első haszonélvezője: a Debreceni HK játékosa a MAC ellen 64:07-nél tehát már 3 a 3 ellen vitte be a győztes találatot a MOL Liga 2. játéknapján, szeptember 11-én. – Eddig csak néhányszor játszottunk így, de mindig oda-vissza játék folyt. A gólomnál például Vaszjunyinnal nagyjából 2 a 2 ellen mentünk, kihúzódott picit, ezzel helyet csinált nekem, igyekeztem jó helyre korcsolyázni a bulikörök között, aztán gyorsan ellőni a korongot, aminek szeme volt, és szerencsére a hálóban kötött ki.”
Hasonlóképpen nyilatkozott Jeff Hayes, a MAC Budapest csatára, aki a Fehérvár AV19 elleni rangadót döntötte el az újfajta hosszabbításban szerzett találatával: „Én imádom ezt a hosszabbítást, mert sokkal több a hely az alkotásra, és szerintem a szurkolóknak is izgalmasabb így. Emlékszem, az ellenfél harmadában volt egy buli, Quinn szerezte meg a korongot a palánknál, a kapu mögött, oldalra passzolt Sarenpäähoz, én bekorcsolyáztam a bulikörök közé, és a beadását kapásból bevágtam a kapus lepkés kesztyűs oldalán.”
A nézők, az edzők és a játékosok szempontja után már csak egy marad, a játékvezetőké. Az általunk vizsgált 54 meccs 6 eredményes hosszabbításából kettőn is Kincses Gergely volt az egyik vezetőbírő. Ennek nyilvánvalóan semmi köze a kimenetelhez, viszont az eredmények okán érdekes az ő véleménye is, hiszen testközelből látta az új rendszer hatását, monológja pedig összegzi is az új hosszabbítás eddigi tapasztalatait:
„Az elején voltak, akik nem tudták a szabályokat, hogy mikor csökken a létszám, vagy miként alakulnak a kiállítások, amelyek szisztémája ráadásul a tengerentúlon és Európában különbözik. A lényeg viszont, hogy sokkal igazságosabb és jobb az új metódus, mert az újfajta hosszabbításban is akadnak szólók, de ezeket a helyzeteket ki kell alakítani, nem úgy megy, mint a szétlövésnél, hogy valaki pihenten bejön a kispadról, és akkor nekifut. A mostani verzióban inkább születik gól a hosszabbításban, de ehhez kell a kondíció és valamilyen szintű csapatteljesítmény.”
Fotó: Bán Olivér, Manases István, Molnár Dénes, Mudra László
Korábbi hétvégi olvasmányok:
2015-16
Sájevics András és az eszkimók
Szélig Viktor
A féléves IIHF-kongresszus
Ifj. Ocskay Gábor
2014-15
Vas Márton
Egy távoli vb
A playoff
Tyler Dietrich az NHL-ben
A Vas testvérek
Erdély Csanád újoncidénye
A 2010-es Budapest Stars
Draftoltak az orrunk előtt
A honosítás
Élet a maszk mögött
Az U20-as vb az IIHF szemszögéből
A bunyók
Török László
Vendég Kanadából
Darryl Easson
Movember
