Hétvégi olvasmány: ifj. Ocskay Gábor

2015.09.11. 01:10 |

2015. szeptember 11-e van. A MOL Liga tegnap már elindult, az EBEL ma startol, nekivág tehát az új idénynek a Fehérvár AV19 is - ám sajnos Ifjabb Ocskay Gábor nélkül, aki ma lenne 40 éves. A szokásoktól eltérően pénteken megjelenő Hétvégi olvasmányunk természetesen róla szól.

A válogatottsági rekorderünk, Kangyal Balázs mondta, hogy az aranygenerációnkból mindenki nyugodt szívvel tervezhette a visszavonulását, hiszen annyi mindent elértek srácok a C-csoportból meg a szabad ég alól, az évi pár hónapos jégről indulva. Egyetlen játékos volt, aki nem viselte volna el, ha a pályafutása során nem jut fel az "A-csoportba", Ifjabb Ocskay Gábor. De sikerült neki.

AKI ÖRÖKRE "A-CSOPORTOS"

csiTagja volt a 2008-as válogatottnak, sőt mi több, Japánban azon az 5 meccsen 5 pontot szerzett, csak hárman voltak még nála is hatékonyabbak: a nem egyazon családból származó ikertestvére, Palkovics Krisztián, illetve a feljutásunkat bebiztosító találat szerzője, Vas Márton, és az ehhez asszisztáló Ladányi Balázs. Így aztán Kiscsicsó is szapporói hős, nyilván - egyúttal az egyetlen, aki örökre "A-csoportos" maradt, hiszen a nemzeti csapat ugyan kiesett 2009-ben, de ő soha.

A nemzetközi jégkorongcsalád tisztelgett is előtte Zürich-Klotenben, ahol a mieink kezdték a nagy világbajnokságot, és ahol az első sor centereként ő ment volna az első bulihoz, feltehetőleg a szokásos módon, összebúbolva Szuper Levivel, aztán éppen a korongbedobásra érkezve a kezdőponthoz.

Már a legelső vb-mérkőzésünk előtt hirtelen kegyhely létesült a csarnok főbejáratnál poszterrel, mécsesekkel és üzenetekkel, számtalan nemzet számtalan fiától és lányától. Ott volt Svájcban a játékosaink sisakján is a kis fekete matrica ellátva a 19-es mezszámával - ha már az IIHF nem engedte, hogy a mezekre tegyék -, amelyet visszavonultattak a válogatottnál és a klubjában is.

Pedig a magunk fajta, a divízió 1-ből feljebb lépni szándékozó nemzeteknél óvatosan bánnak a számkivonásokkal, hiszen a d1-es vb-ken csak a harmincasok legelejéig oszthatják a mezeket. De az nem lehetett és nem is volt kérdés, hogy Ifjabb Ocskay Gábor 19-esét utána nem viselheti senki más - az, hogy semmi más, természetesen már nem lenne igaz, hiszen a 19-es szám bekerült a klubja, az Alba Volán nevébe, és még abban az évben, 2009-ben életre hívta az egyesület a róla elkeresztelt felkészülési tornát, amely immár hagyományosan a csapat főpróbája a szezon előtt.

AKI MEGNYERT MINDENT

mezPersze ez a legkevesebb olyasvalaki előtt tisztelegve, aki már tizenhét évesen ment U18-as vb-re, előtte U20-asra, aztán felnőttre - egy idényen belül! Pedig így történt, Kiscsicsó az 1992-93-as szezonban a legmagasabb utánpótlás-korosztályokat és a nagyválogatottat is megjárta, az ifiben 6 meccsen 5, a junioroknál 4 meccsen 7, a felnőtteknél 5 meccsen 9 pont volt a mérlege!

Gyűjtött kilenc magyar bajnoki címet, öt Magyar Kupát, szerzett Interliga-aranyat többek között. Háromszor választották az év legjobb magyar jégkorongozójának, ugyanennyiszer a legjobb csatárnak, ötször a legtechnikásabb játékosnak. 2011-ben posztumusz beválasztották a magyar Hírességek csarnokába. A felnőtt válogatottban 187-szer játszott, összesen 20 vb-n járt, a C-csoportban huszonkét évesen volt pont- és gólkirály, később a a divízió 1-ben bronz-, ezüst- és ugyebár aranyérmes is, miközben a klubjával is megnyert mindent, amit errefelé lehet.

Jó, az Alba Volán első bajnoki címekor hat éves sem volt, de a következő aranyérem idején, 1998-ban már bőven csapattag, meg a következő nyolc során is. Az utolsónál éppenséggel lemondott csapatkapitány, aki az Újpest elleni döntő otthon elveszített, harmadik meccse után kitalálta, hogy a következőn, a Megyeri úton a kezdés előtti Himnusznál a Fehérvár játékosai kapaszkodjanak össze, ezzel is jelezve, hogy ismét csapat a csapat. Ez a csapat persze nyert a fővárosban, aztán otthon is, és 4:1-es összesítéssel utoljára bajnokká tette őt. Nyilván teljesen megérdemelten.

Hat év telt el a tragédia óta, ötéves a nevét viselő akadémia, amelyből sorra lépnek ki a fiatalok, akik immár a róla mintázott szobor mellett elhaladva léphetnek be az ő nevét viselő csarnokba, hogy az ő szellemiségét tükrözve dolgozzanak: alázatosan.

AKI ISMERŐSNEK ÉS ISMERETLENNEK IS PÉLDAKÉP

ala"Nagyon szerencsés vagyok, hogy fiatalon együtt játszhattam Gáborral. Ő tanította meg, hogy a tehetségen kívül a kemény munka is kell a sikerhez. Szerencsés vagyok, hogy ismerhettem" - mondta Hetényi Zoltán, aki nem az akadémia növendéke, viszont a legfiatalabb volt a szapporói válogatottunkban, abban, amelyben Kiscsisó utoljára vb-n szerepelt.

Rob Pallin, a Fehérvár mai vezetőedzője, aki nem is ismerte őt, pedig arról beszélt meghatottan az idei emléktornán, hogy a csapatának kötelessége jól és stílusosan szerepelni, hiszen olyan ember emlékének kell megfelelnie, akiről csakis elismeréssel beszélnek a legnagyobbak, és akinek a mezében szaladgálnak a legkisebbek.

Szóval, kezdődik az EBEL-szezon.

Kiscsicsó szülinapján.

Találó.

 Fotó: Soós Attila 

KORÁBBI HÉTVÉGI OLVASMÁNYOK:

Vas Márton
Egy távoli vb
A playoff
Tyler Dietrich az NHL-ben
A Vas testvérek
Erdély Csanád újoncidénye
A 2010-es Budapest Stars
Draftoltak az orrunk előtt
A honosítás
Élet a masz mögött
Az U20-as vb az IIHF szemszögéből
A bunyók
Török László
Vendég Kanadából
Darryl Easson
Movember

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV