Winter Classic Kecskeméten

2016.01.17. 08:18 |

Szombaton történelmi sporteseménynek lehettek szemtanúi a hírös városiak. A Gokart Hotel jégpályáján rendezték meg a megyeszékhely első nagypályás jégkorong meccsét.

 A házigazda Kecskeméti Sólymok szárnyaltak: 11-4 arányú győzelmet arattak ESMTK-DRUCK-KER ellen. A találkozó egyben a hazaiak soraiban játszó Ambrus Attila búcsúmérkőzése is volt. Az egykor „whiskey-s rabló”-ként elhíresült Ambrus egészségi problémák miatt hagyja abba a jégkorongozást.

A rendezvény a Winter Classic elnevezést kapta. Ezzel a jégkorong hőskorára emlékeztek vissza, amikor még nem voltak fedett stadionok. Csak befagyott tavakon játszottak, a jégkorong szabadtéri sport volt. A nyitott pályás játékkal tisztelegtek azoknak a kiváló sportolóknak az emléke előtt, akik embert próbáló körülmények között is kitartottak a sportág mellett.

A Kecskeméti Sólymok Jégkorong Sport Egyesületet 2010-ben Gubicz László – aki a 90-es években játszott az ifjúsági válogatottban is – tíz elkötelezett társával alapította. Már az alakulás évében elindultak a Teljesen Amatőr Jégkorong Bajnokságban, és a harmadik helyen zárták a szezont. Mivel ebben az időben még nem volt Kecskeméten műjégpálya, ezért az edzéseket és a hazai pályás mérkőzéseket a Pesterzsébeti Jégcsarnokban bonyolították le. 2013-ban megnyílt a kecskeméti műjégpálya, az edzések hazaköltözhettek.

A szombati mérkőzést Hetthéssy Zoltán, a jégkorong közvetítések egyik koronázatlan királya kommentálta.

Kecskeméti Sólymok - ESMTK-DRUCK-KER 11-4

Forrás: hiros.hu

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV