MOL Liga-előzetes: Fehérvár AV19

2015.09.02. 12:38 |

A küszöbön álló MOL Liga-rajt előtt körültekintünk, mi történik éppen az idei mezőny csapatainál. A sort a liga másik újonca folytatja, a magyar EBEL-csapat „kistestvére”, a Fehérvár AV19.

Székesfehérvár utánpótlásáért felelős ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia, az ország két legnagyobb utánpótlás műhelyének egyike, évek óta minden korosztályban döntős, illetve több bajnoki címet szerzett fennállása óta. Az országos első helyezések mellett feltétlenül megemlítendő, hogy fehérvári U20-as együttes tavaly és tavalyelőtt zsinórban kétszer hódította el az EBYSL, azaz a junior EBEL bajnoki címét. Ezt követően kézenfekvő lépésnek tűnhet a szakvezetés részéről, hogy az akadémián kinevel játékosoknak az EBEL-en kívül más porondon is lehetőséget ad arra, hogy a felnőtt korosztályban bontogathassák szárnyaikat.

A MOL Liga keret edzője nem más, mint Tyler Dietrich, aki szintén tökéletes választásnak tűnik, hiszen ötödik szezonját kezdi a fehér megyei klubnál, ez idő alatt magyar U18 és U20-as, illetve az előbb említett EBYSL bajnoki címekhez vezette csapatait. Végig igazgatta tehát ezeknek a játékosoknak az útját tizenéves koruktól egészen a kész, felnőtt játékossá válásukig. Rájuk és a Volán korábbi játékosaira alapozza most a szintén huszonéves idegenlégiósokkal kiegészített felnőtt együttest, mellyel a MOL Liga meghatározó szereplőjévé kíván válni a Fehérvár AV19 már az idei szezonban. Dietrich segítője a hosszú ideje Volános edző, korábbi válogatott tréner, Énekes Lajos lesz.

A kapustandemet az előzetes tervek szerint az U20 válogatott hálóőre, Kornakker Dániel és a Lettországgal idén A csoportot is megjárt Janis Kalnins lett volna. Előbbi a felkészülési edzőtábor kezdete előtt döntött úgy, szerencsét próbál a tengerentúlon, így ő az amerikai WSHL juniorligában szerepel jövőtől. Helyére Alex Scola érkezik, így két külföldi kapussal vág neki a szezonnak a Fehérvár AV19.

A védelem alapját minden bizonnyal Hegyi Ádám és Devon Krogh adják majd, hiszen mindenki más 25 évesnél fiatalabb. Reiter Attila várhatóan az EBEL és a MOL Ligás csapat között liftezik majd, utóbbiban ők hárman rendelkeznek tényleges tapasztalattal a felnőtt mezőnyben. Mellettük olyan fiatalok kapnak lehetőséget, mint a ’98-as születésű, azaz 17 éves Szabó Bence, vagy a korosztályos válogatott Szaller Márk.

A csatárok is hasonlóan fiatalok, a két rangidős nem más, mint az egyaránt 26 éves kanadai idegenlégiós Brance Orban és Preston Shupe, akik harmadik profi szezonjukra készülnek. A gólgyártásból viszont a náluk fiatalabbak is várhatóan kiveszik a részüket, az EBEL-ben tavaly már bemutatkozó Sárpátki Tamás, Kocsis Ferenc és Vincze Péter, de a kanadai magyar Chris Bodo és Mitch Holmberg is a liga kapusainak mumusává válhat. Hozzájuk kell felnőni az olyan 17-18 éves fiataloknak, mint Szita Donátnak vagy Vizi Dánielnek.

A kanadai vezetőedző, Tyler Dietrich ezekkel a gondolatokkal vág neki a jövő héten kezdődő MOL Liga szezonnak: „Olyan energikus csapat leszünk, amely a kivételes munkamorált teszi minden mérkőzésének alapjául. Csapatunk gerincét olyan magyar játékosok adják, akik kiváló teljesítményt nyújtottak utánpótlás szinten, sokuknak ez lesz az első profi szezonja. Ezért az utunk az eleje fájdalmas és rögös lehet, amelyen esetleg túl kell jutnunk, de végül előnyünkre fordíthatjuk ezt a szezon során. Az igazolt légiósok fontos képességbeli, sebességbeli és karakterbeli pluszt adnak a csapatunknak. Úgy látom, a MOL Liga sokat erősödött az elmúlt években, tudjuk, hogy kemény verseny lesz.”

Sorozatunkban megszólaltatunk egy független szakértőt is, aki röviden értékeli a mezőny résztvevőit. A Fehérvár AV19-ről így vélekedett: „A MAC-hoz hasonlóan egy harcos, sokat korizó fiatal, energikus csapat lesz. A Volánnál több lesz a fiatal, ott az a kérdés, hogy egy profi ligában hogy hat majd rájuk az eredménykényszer, és az esetleges vereségeket (amelyekben nekik nem sok részük volt az utóbbi időben), hogy fogják kezelni.”

Érkeztek: Kalnins (Dunaújváros), Scola (Heilbronner, DEL2), Hegyi, Reiter, Tóth (UTE), Krogh (Greenville, ECHL), Bodo (Mercyhurst, NCAA), Holmberg (Elmira, ECHL), Orban (Kallinge/Ronneby, Svédország Div1), Shupe (Strasbourg, France)

Fotó: Soós Attila

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV