A magyar csapat hatalmas munkával, hátrányból fordítva győzte le a franciákat 2-1-re, ezzel a klagenfurti divízió 1/A világbajnokság második helyén zárt. Szép volt!
A magyar női válogatott változatlan sorokkal kezdte a sorsdöntő, franciák elleni mérkőzést. A rivális 43 másodperc után megszerezte a vezetést: Baudrit érkezett a visszatett korongra, és kilőtte a felső sarkot. Ezt követően viszont ő kapott két percet, és az emberelőnyt sikerült is megnyomni, Jókai-Szilágyi Kinga előtt adódott a legnagyobb helyzet. Egy megindulásnál viszont Németh Anikónak kellett bravúrt bemutatni. Hajtottak a mieink, de Crousy Theode jól védett. A 8. percben Seregély Míra kapott büntetést, az emberhátrányos védekezés továbbra is remek volt. Ezt újra bemutathatta a magyar csapat, ugyanis Kreisz Emma is két percet kapott – ezt is sikerült kibekkelni.
Ahogy arra számítani lehetett, a franciák jól támadtak le, több korongot szereztek a támadóharmadban és nem engedték kibontakozni a mieink akcióit. A játékvezetők engedték a keményebb játékot is, ami szintén az ellenfélnek kedvezett. Voltak azért magyar lehetőségek, Pázmándi Zsófia megindulása, illetve néhány távoli lövés is veszélyt okozott.
A második harmadot nagyobb elánnal kezdték a mieink, Báhiczki-Tóth Boglárka került helyzetbe, aztán Dabasi és Huszák veszélyeztetett. Huszák továbbra is lendületesen játszott: megkerülte a kaput, a középre húzott korongot Horváth próbálta betuszkolni. Baker távoli löketeiben is benne volt a lehetőség, míg a francia ellenakcióknál Németh Anikó mutatott be nagy védéseket.
Németh Bernadett lövésébe Pázmándi próbált belenyúlni, de a korong mellé ment, ahogy Jókai-Szilágyi nagy lökete is. Williams játszotta tisztára magát, ám fölé lőtt. Aztán Huszák próbált betessékelni egy kipattanót egy francia hátvéd szorításában, majd Metzler próbálkozott, a végállomás viszont Crousy Theode volt. A meccs jó ritmusban folyt, kevés volt a játékmegszakítás. A mieink mindent beleadtak, de némileg érződött rajtuk a fáradtság. Az utolsó percben viszont megszületett a fontos egyenlítő gól: Kreisz a második hullámban érkező Jókai-Szilágyihoz tette a korongot, aki nagy erővel a hálóba lőtt.
A harmadik felvonást is ezzel a lendülettel kezdték a magyarok, ráadásul bő egy perc után a francia kapus szabálytalankodott 2 percet érően. Az emberelőnyben megnyomták a mieink, Baker, majd Kreisz lőtt bátran. Másfél perc után sikerült kihasználni a fórt: Seregély lövése átperdült a kapus kezén. Továbbra is a mieink akarata érvényesült, magabiztosan játszottak a franciák elvesztették a fonalat. Metzler közel járt az újabb gólhoz. A 48. percben aztán Pázmándi kapott végleges kiállítást, de az öt perces hátrányt is hősiesen kibekkelték a mieink, Németh jól védett, többen is fontos blokkot mutattak be.
Ebből újabb erőt merített a csapat, és ezzel a magabiztossággal folytatta. A franciák próbálkoztak, de Németh eszén nem tudtak túljárni. Két és fél perccel a vége előtt a kapust is lehozták, beszorultunk a harmadban, de a védekezés továbbra is kifogástalan volt.
A női válogatott ezzel a második helyen végzett, és rögtön visszajutott az elitbe – jövő áprilisban Csehországban írhatják tovább a sikertörténetet.
Pat Cortina szövetségi kapitány: Talán nem most játszottunk a legjobban a világbajnokság során, de jól harcoltunk. Az előző nap az esti meccs volt a miénk, ezért kellett egy kis idő, amíg felvettük a tempót. Az első harmad után azt mondtam a játékosoknak, hogy több párharcot kell vállalniuk és többet kell korizniuk. Mindig egy-egy jó megmozdulásra kellett fókuszálniuk, és ebből építeni a momentumot. Ami a küzdőszellemet illeti, az végig kiemelkedő volt. Boldog vagyok, hogy a játékosok megkapták a jutalmukat mindezért. Nem mindig volt szerencsénk, nem szereztünk sok gólt, ha bemennek a helyzeteink, könnyebb torna is lehetett volna, ám csak megtaláltuk az utat a győzelemhez. Ezek fontos leckék voltak.