Vértes Nátán ott lesz az ifjúsági olimpián

2015.07.10. 20:42 |

2016-ban is lesz magyar jégkorongos résztvevője az Ifjúsági Téli Olimpiai Játékoknak. Az ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia 2000-es születésű csatára kvalifikálta magát a Skills Challenge versenyszámban.

Az ügyességi feladatokat magába foglaló Skills Challenge-nek hat állomása van, ezek mindegyikében tartottak selejtezőket az elmúlt héten az IIHF táborában, Finnországban, majd szerdától máig minden nap két-két versenyszámban zajlott le a kvalifikáció.

Amint arról korábban már írtunk, az országos versenyt a lányoknál Váradi Orsolya, míg a fiúknál Vértes Nátán nyerte, így ők ketten utazhattak Vierumakiba a nemzetközi kvalifikációra, ahol 36 fiúból és 31 lányból választották ki a 15-15 olimpiai indulót. A hét első felében előselejtezőket tartottak, majd az ott jegyzett eredmények alapján párosították a versenyzőket a kvalifikáción, ahonnan a páronkénti győztesek továbbjutottak a következő körbe. Minden versenyszám első helyezettje 5 pontot kapott, a második 4-et, az elődöntők vesztesei 3-3-at, míg a negyeddöntőig jutók 2-t, az első körben búcsúzók 1-et. Így a rangsor a megszerzett pontok alapján alakult ki, a legjobb 15 lány és fiú lehet ott 2016-ban Lillehammerben az Ifjúsági Téli Olimpiai Játékokon, soraikban – Magyarországról egyedüli jégkorongosként – Vértes Nátánnal, aki az 7. helyen zárta a kvalifikációt.

Váradi Orsolyának nem alakult szerencsésen a tábor, mivel már az érkezés másnapján megbetegedett, az orvosok szerint valamilyen vírust kaphatott el, ami teljesen ledöntötte, kórházba vitték Lahtiba, de továbbra is lázzal küzdött. Pár nap alatt átment rajta a vírus, így a kvalifikáció éles szakaszán már részt vehetett, de mivel az előselejtezőkben nem lépett jégre, automatikusan a legjobb helyezettel került párosításba minden versenyszámban, ami különösen nehéz helyzetbe hozta amellett, hogy a betegség miatt le is gyengült, így nem sikerült bekerülnie a legjobb 15 lány közé.

Versenyszámok:

  1. Leggyorsabb kör 
  2. Lövés pontosság 
  3. „Pillangó” korcsolyázás (gyorsaság) 
  4. Legerősebb lövés 
  5. Passz pontosság 
  6. Korongvezetés 

„Körülbelül másfél hetet készültünk Nátánnal jégen. Olyan feladatokat csináltattam vele, amikkel a versenyen is találkozik/találkozott. Először lassan begyakoroltuk, az utolsó pár napban pedig élesben, időre csináltuk végig mindet. Öt másik játékos is edzett velünk, így versenyezni is tudtak egymással. Közben javítottam, segítettem őket, tanácsokat adtam, például, hogy milyen ívben vegye a kanyarokat vagy, hogy hogy lőjön erősebbet.” – mondta az icehockey.hu-nak Kiss Dávid, a Fehérvár AV19 edzője.

A felkészülés utolsó szakaszában Orsi és Nátán is a Kisstadionban edzett, mivel ott még volt jég, így a MAC Budapest edzője, Marton Tibor is segített a fiataloknak, hogy a lehető legjobb eredményt érjék el a nemzetközi megmérettetésen. Jó hangulatban zajlottak az edzések, a hokisok becenevet is kaptak a szakembertől a szakmai tanácsok mellett.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV