A magyar női válogatott két harmadon keresztül fölényben játszott, ám végül 2-0-ra kikapott a franciáktól a haldeni Négy Nemzet Tornán.
A haldeni Négy Nemzet Torna utolsó magyar mérkőzése előtt a bemelegítéshez az Omega Gyöngyhajú lány című számával kedveskedtek a szervezők. A gesztust azonban egy kínos baki követte: a Himnusz helyett két technosláger szólalt meg, nagy derültséget kiváltva, de végül megtalálták a megfelelő dalt. Szerencsére a közjáték nem zavarta meg a magyar lányokat, épp ellenkezőleg, felszabadultan és nagy lendülettel kezdték a mérkőzést. A mieink szinte végig dominálták a harmadot, jóval többször lőttek kapura, mint a rivális, ám a vezetés nem jött össze. Gasparics Fanni, Jókai-Szilágyi Kinga és Pintér Lili is megdolgoztatta Baldint a francia kapuban. A magyarok emberelőnyben is támadhattak, és meg is nyomták a két percet, de eredménytelenül. A hajrában még Kreisz Emma, Nooren Averi és Tóth Enikő is veszélyeztetett. Németh Anikónak négyszer kellett védenie ebben a periódusban.
A második harmad is hasonlóan indult, magyar fölénnyel, Kreisz közelről, Gasparics távolról próbálkozott. A mieink emberelőnybe kerültek, de ezt gond nélkül kivédekezték a franciák. Továbbra is a mieink domináltak, egy-egy francia kontra azért veszélyt rejtett magában, de Németh a helyén volt. Az újabb magyar fórt sem sikerült kihasználni. Nooren és Rónai Alexandra lövéseit is fogta Baldin. Aztán a meccs felétől némileg feljavultak a franciák, akik kétszer is emberelőnyben támadhattak, de a védekezés továbbra is kifogástalanul volt és Németh is mutatott be bravúrokat. Sőt, mindkét hátrány alatt volt lehetőség kontrából betalálni, de Nooren és Kreisz sem tudta becsapni a kapust.
Az utolsó játékrész áthúzódó kiállítások miatt négy a négy elleni játékkal kezdődött, de ebből egyik csapat sem tudott előnybe került. Aztán a franciák játszhattak egymás után kétszer is fórban, és a másodikból betaláltak: Duvin távoli lövésébe Passard ért bele a kapu előtt, a megpattanó korongot már nem tudta hárítani a magyar kapus. A mieink próbálkoztak, de az ellenfél határozottan védekezett. Horváth Imola és Szick Dorka is veszélyeztetett, ám az egyenlítés nem jött össze fórban sem. Az 57. percben aztán a franciák a második góljukat is belőtték: Escudero korcsolyával szelídítette meg a korongot, és a bal sarokba lőtt. A hajrában nagyon hajtott a magyar válogatott, eredménytelenül.
A mieink legjobbjának Szamosfalvi Petrát választották.
A magyar csapat egy győzelemmel és két vereséggel., a harmadik helyen zárta a vb előtti utolsó felkészülési tornát, A viadalt a franciák nyerték hibátlan mérleggel.
Marton Tibor edző: „Az eredmény nem ezt tükrözi, de most játszottunk a legjobban a tornán. Nagyon sok lehetőséget alakítottunk ki. Szinte az összes játékosnak volt gólhelyzete, és háromszor emberhátrányban is gólt szerezhettünk volna. Ez nem sikerült nekünk, míg a franciáknak igen. Ez a részletek játéka, ezért a részletekre jobban kell figyelni. Arra, hogy ne csak próbáljunk gólt lőni, hanem akarjuk, fejezzük be a kapu előtt a támadásokat, érkezzünk a kipattanóra, legyen forgalom. Sokszor a még jobb megoldást kerestük. A torna elején hátul voltak gondjaink, de abban nagyot léptünk előre, sok lehetőséget nem adtunk a franciáknak. A játék és a fejlődés íve biztató volt, főleg úgy, hogy felforgatott sorokkal játszottunk. Meg kell találni a megoldást arra, hogy hatékonyabbak legyünk a támadó harmadban. Ez részben a koncentráción múlik, de több korongot kell a kapu felé juttatni és ott agresszívabbnak kell lennünk.”
Somogyi Vivien: „A gólok hiányoztak a játékból, valahogy nem jött ki a lépés. Magabiztosan és jól játszottunk, sok helyzetünk volt, emberelőnyben is, de most nem ment, a szerencse a másik csapat oldalán volt. A tornán így is sokat tanultunk és még jobban összekovácsolódtunk.”
Gasparics Fanni: „Gól nélkül nincs győzelem, játszhatunk akármilyen jól, ha nem tudunk betalálni, legjobb esetben is csak döntetlen lehet. Sok helyzetünk volt, de most nem úgy pattantak a korongok, nem ment be semmi. Talán néha lőhettünk volna többet kapura és mehettünk volna a kipattanóra. Aztán kaptunk egy emberhátrányos gólt, és vereséggel zárult a meccs. Játékban fejlődő tendenciát mutattunk a három meccs során, és jobb, hogy most nem jött ki a lépés, most nem pattantak úgy a korongok, mintha két hónap múlva, a vb-n történne meg ez. Kanada előtt még sok mindenben kell fejlődnünk, összeszedettebbnek kell lenni és végig fókuszálni kell mindenkinek. A védekező és a támadójátékon is van mit csiszolni, ezeket fogjuk még tökéletesíteni.”
Az összeállítás Franciaország ellen:
Gasparics, Kreisz, Nooren
Pintér H., Pintér L., Jókai-Szilágyi K.
Kiss, Rónai, Szamosfalvi
Szick, Horváth I., Somogyi
Kiss-Simon, Grkovic
Tóth E., Németh B.
Knee, Fecske
Németh A. (Tóth Zs.)
A program
február 6., csütörtök 19.30 Norvégia-Magyarország 6-1
február 7., péntek 16.00 Magyarország-Szlovákia 2-1
február 8., szombat 12.00 Magyarország-Franciaország 0-2
A keret
Németh | Anikó | GK | MAC Budapest |
Tóth | Zsófia | GK | KMH Budapest |
Fecske | Maja Ágnes | D | MAC Budapest |
Grkovic | Jelena | D | KMH Budapest |
Kiss-Simon | Franciska | D | KMH Budapest |
Kreisz | Emma | D | MAC Budapest |
Németh | Bernadett | D | MAC Budapest |
Tóth | Enikő | D | MAC Budapest |
Knee | Sarah | D | KMH Budapest |
Gasparics | Fanni | F | MAC Budapest |
Horváth | Imola | F | MAC Budapest |
Jókai-Szilágyi | Kinga | F | KMH Budapest |
Kiss | Andrea | F | MAC Budapest |
Nooren | Averi | F | KMH Budapest |
Pintér | Hanna | F | MAC Budapest |
Pintér | Lili | F | SDE Stockholm (SWE) |
Rónai | Alexandra | F/D | MAC Budapest |
Somogyi | Vivien | F | KMH Budapest |
Szamosfalvi | Petra | F/D | KMH Budapest |
Szick | Dorka | F | KMH Budapest |
A stáb
Pat Cortina | Szövetségi kapitány | ||||
Mika Väärälä | Edző | ||||
Marton Tibor | Edző | ||||
Budai Krisztián | Kapusedző | ||||
Kis András | Videóedző | ||||
Dr. Benczenleitner Ottó | Erőnléti edző | ||||
Dénes Veronika | Rehabilitációs edző | ||||
Jasó Judit | Csapatvezető | ||||
Szabó Dávid | Felszerelés menedzser | ||||
Mondl Viktória | Sportmasszőr | ||||
Dr. Módy Tóbiás | Orvos | ||||
Kaposi Dávid | Média |