A magyar csapat az Universiade utolsó csoportmeccsén Szlovákiával találkozott. A meccsen rengeteg volt a kiállítás. A mieink az utolsó harmadot kapott gól nélkül hozták le.
Vas Márton vezetőedző és stábja nem változtatott az összeállításon, Gadácsi János kezdett a kapuban.
Két perc után a mieink kerültek emberelőnybe, de nem tudták kihasználni ezt. A helyzetek száma megegyezett a folytatásban, de az első gólt az ellenfél szerezte: a 9. percben Siska volt eredményes a kapu előteréből. Bő egy perccel később Jendrol növelte a vezetést, távoli lövésébe nem ért bele senki. Később Csikinek és Lőczinek voltak lehetőségei, de a szépítés nem jött össze.
A második harmad elején a mieink igyekeztek nyomást gyakorolni az ellenfélre. A szlovákok a 23. percben fórba kerültek, de csak kapuvasig jutottak ebből. Még egymás után kétszer kellett emberhátrányban védekeznie a magyar együttesnek, de jól oldotta meg a helyzeteket. Közben pedig voltak veszélyes lövések is: Rózsa és Szlama próbálkozását is védte Tomek.
A 35. percben Bacik megszerezte a harmadik szlovák gólt, majd másfél perccel később jött a negyedik is: egy késleltetett kiállítást kihasználva, plusz támadóval a jégen Klema volt eredményes.
Az utolsó harmadban is sok volt a magyar kiállítás, de a védekezés remekül működött. Az 51. percben páros kiállítást ítéltek, de egyik csapat sem tudott élni a négy a négy elleni helyzettel. A hajrában még nyomás alá helyezték a szlovák kaput a magyarok, ám gól nem született.
Vas Márton vezetőedző: „Elfáradtak a srácok, végigmelózták a csütörtöki meccset, aztán 12 óra pihenés után következett az újabb, ezért volt több kiállítás. Le a kalappal előttük, hogy így teljesítettek ennyi pihenő után is. Jól dolgoztak ma is, emberhátrányban nem kaptak gólt. Hullámzó volt a játék a tornán. Az elején megriadtunk attól, hogy ilyen nagy országok ellen játszhatunk, de aztán amikor elfogadták azt, hogy itt vagyunk és van keresnivalónk, akkor beleálltak a munkába, végigdolgozták az utolsó pár meccset, és elégedettek lehetünk a mutatott játékkal.”
Erőss Zoltán: „Vegyes érzelmekkel zárjuk a meccset és az egész tornát. A japánok elleni győzelem után hullámzó volt a teljesítményünk, meccsen belül is. Sokat voltunk most emberhátrányban, de öt az öt ellen helyzeteket alakítottunk ki, bebizonyítottuk, hogy tudunk ellenük játszani. Így vannak pozitívumok is, ennyi kiállítással egy ilyen csapattól 4-0-ra kikapni nem szégyen.”
Turbucz Martin: „Nagy élmény és megtiszteltetés volt, hogy részt vehettünk a tornán. A japánok ellen jól kezdtünk, és sikerült megszerezni az első győzelmet, de utána a következő két meccsen elfelejtettünk dolgozni. Az nagy hiba volt, mert azok hozhatóak lettek volna a játék képét nézve. Az oroszok ellen visszataláltunk a helyes útra, keményen dolgoztunk, de ennyi van a két csapat között. Most is jól melóztunk, mindent megtettünk, az apró hibákat kell kiküszöbölni.”
Összeállítás:
Szlama, Schmál, Könczei
Turbucz, Erőss, Tóth
Csiki, Varga, Czakó
Rózsa, Lőczi, Németh
Bálint, Oroszi
Lakatos, Bernáth
Bukor, Herner
Darabos
Gadácsi (Dobos)
Kimaradt: Ágoston, Inglis
A program
Március 1.: Magyarország–Japán 3-2
Március 3: Egyesült Államok–Magyarország 8-1
Március 5.: Csehország–Magyarország 7-0
Március 7.: Magyarország–Oroszország 0-8
Március 8.: Szlovákia–Magyarország 4-0
Március 11.: Elődöntők
Március 12.: Döntő és bronzmeccs
A keret
No. |
Név |
Poszt |
Klub |
25 |
Dobos Kristóf |
G |
UNLV (USA) |
1 |
Gadácsi János |
G |
HK Budapest |
20 |
Ágoston Olivér |
G |
UTE |
2 |
Bálint Tamás |
D |
Schiller-Vasas HC |
3 |
Bernáth Milán |
D |
HK Budapest |
4 |
Bukor Rajmund |
D |
Schiller-Vasas HC |
5 |
Darabos Krisztofer |
D |
DEAC |
6 |
Herner Olivér |
D |
Univ. Of Maine (USA) |
7 |
Inglis Ákos |
D |
Schiller-Vasas HC |
8 |
Lakatos Levente |
D |
HK Budapest |
9 |
Oroszi Álmos |
D |
Schiller-Vasas HC |
11 |
Czakó Barna |
F |
Schiller-Vasas HC |
13 |
Csiki Attila |
F |
Schiller-Vasas HC |
14 |
Erőss Zoltán |
F |
Curry College (USA) |
15 |
Könczei Áron |
F |
MAC (OB II) |
21 |
Lőczi Árpád |
F |
MAC U20 |
12 |
Németh Árpád |
F |
HK Budapest |
16 |
Rózsa István |
F |
Schiller-Vasas HC |
17 |
Schmál Kristóf |
F |
Schiller-Vasas HC |
18 |
Szlama Dániel |
F |
Schiller-Vasas HC |
24 |
Tóth Renátó |
F |
FTC |
22 |
Turbucz Martin |
F |
Schiller-Vasas HC |
23 |
Varga Tamás |
F |
Schiller-Vasas HC |
A stáb
Vas Márton |
Vezetőedző |
|
Gebei Péter |
Másodedző |
|
Revák Zoltán |
Másodedző |
|
Ágoston Olivér |
Fizioterapueta |
|
Speier Kálmán |
Felszerelésmenedzser |
|
Végh Benedek |
Csapatvezető |
|
Závodszky Szabolcs |
Médiamenedzser |