A magyar női U16-os válogatott 7-1-re kikapott a házigazda csehektől a pribrami tornán.
A rangos Európa Kupa nyitó mérkőzésén a csehek már a 4. percben vezetést szereztek emberelőnyből, majd másfél perc alatt még két gólt lőttek az első harmadban. A második játékrészben további négy találatot értek el a házigazdák, aztán a harmadik harmadban Kreisz Emma tudott szépíteni.
Az első harmadban Tóth Zsófia kapus megsérült, miután szemből fellökték. A meccs után megvizsgálták, és kiderült, hogy nincs agyrázkódása, de az orvosok pihenőt írtak elő neki. A második harmadtól Szabó Fruzsina védett.
A magyar együttes kedden egyszer edz, majd szerdán az oroszok ellen folytatja. A tornán 15 perces harmadokkal rendezik a meccseket. Az ötfős csoportokból az első két helyezett jut az elődöntőbe, de a többi csapat is játszik helyosztót.
Bedő Botond vezetőedző: Nem voltunk megfelelően felkészülve, hiszen otthon nem volt közös edzésünk a torna előtt. Fejben nem voltunk még készen a meccsre, nem álltunk össze. Rosszul kezdtünk, de a meccs folyamán aztán jobbá vált a teljesítmény, az első és a harmadik harmad között óriási különbség volt, javult a játékunk. Az utolsó harmadra már kijöttek azok a dolgok, amit szeretnénk látni a pályán, a lányok kezdték megvalósítani, amit kértünk tőlünk, vagyis rátaláltunk a megfelelő útra. A keddi edzésen is tovább javítjuk a játékot és azt, ami még hiányzik. Az oroszoktól is hasonlóan gyors, határozott, hatékony játékra számítok, várhatóan ők is próbálnak nagy erővel ránk jönni.
A program
Április 22., 15:00 Magyarország-Csehország 1-7
Április 24. 10:00 Magyarország-Oroszország
Április 26. 15:00 Magyarország-Franciaország
Április 27. 10:00 Magyarország-Japán
Április 28-29. helyosztók
Stream a meccsekről: www.hokejkatv.cz
A keret
Révész Zsuzsa |
GK |
DHK |
Szabó Fruzsina |
GK |
MAC Budapest |
Tóth Zsófia |
GK |
Óbuda HA |
Bukor Petra |
D |
Vasas SC |
Gengeliczky Dorottya |
D |
Győri NEMAK ETO HC |
Kotsis Liza |
D |
Ferencvárosi TC |
Marsl Alexandra |
D |
Ferencvárosi TC |
Márton Adél |
D |
UTE |
Márton Luca |
D |
UTE |
Cservjacsenko Alexandra |
F |
Djurgarden Stockholm (SWE) |
Gondos Tamara |
F |
MAC Budapest |
Ivády Nina |
F |
Óbuda HA |
Józsa Orsolya |
F |
Ferencvárosi TC |
Kerekes Kármen |
F |
KMH Budapest |
Kreisz Emma |
F |
MAC Budapest |
Metzler Regina |
F |
Vasas |
Papacsek Réka |
F |
Ferencvárosi TC |
Schmidt-Natkay Alíz |
F |
KMH |
Seregély Míra |
F |
MAC Budapest |
Strobl Lara Katalin |
F |
Vasas SC |
Szelényi Nina |
F |
MAC Budapest |
Véghelyi Dóra |
F |
MAC Budapest |
A stáb
|