A magyar válogatott végig keményen küzdött az erős, KHL-esekkel is felálló orosz csapat ellen az Universiadén.
Vas Márton vezetőedző és stábja néhány helyen változtatott a csapaton. Gadácsi maradt a kapuban, és Dobos volt a tartalék. Az első sor nem módosult, míg a másodikat Turbucz, Erőss és Tóth alkotta, a harmadikban Varga volt a center Csiki és Czakó mellett, a negyedik sorba pedig Rózsa, Lőczi és Németh került. A védelemből Inglis betegség miatt maradt ki. Két páros változatlan maradt, míg Bukor Herner mellett játszott, Darabos pedig a hetedik védőnk volt.
Az oroszok erősen kezdték a meccset, és nyomás alá helyezték a magyar kaput. Első góljuk az ötödik percben esett, Laricsev kilőtte a felső sarkot, aztán fél percen belül megduplázták a vezetést a házigazdák, miután Medvegyev szinte lemásolta az előző találatot. Az oroszok beszorították a mieinket a meccsnek ezen a szakaszában. A magyarok első komoly helyzete nyolc perc után alakult ki, Bálint Tamás egy kipattanót próbált belőni, de Bogdanov védett. Később Turbucz próbálkozott, de lövése fölé ment. A 15. percben emberelőnybe került a magyar csapat, de az oroszok a semleges harmadot megszállva megakadályozták a támadásokat. Az első harmad után 21-3 volt a lövések aránya.
A második felvonást is aktívan kezdték a hazaiak, és a 23. percben megszerezték a harmadik góljukat: Voronkov távoli lövése Misnyikov ütőjén pattant meg. Újabb magyar emberelőny következett, de még ennek lejárta előtt kiegyenlítődött a létszám, mert Bernáth kapott 2+2 perces büntetést magas botért. A védekezés jól működött ebben az időszakban. A harmad végét megnyomták az oroszok, és három perc alatt három gólt szereztek. Előbb Kamalov talált be a baloldali bedobókörtől, majd Laricsev és Kudako is eredményes volt. Ebben a harmadban 26-6 volt a lövések aránya.
Az utolsó játékrész egy áthúzódó magyar kiállítással kezdődött, de a védekezés ismét sikeres volt. Az oroszok továbbra is sok lövéssel tesztelték Gadácsit. A gólok a hajrában estek. Az 55. percben Voronkov távoli lövése akadt be, majd Bukornak is volt egy veszélyes próbálkozása, ám az orosz kapus hárított. A hazaiak viszont megszerezték a nyolcadikat is Rudenkov révén.
Vas Márton vezetőedző: „A srácok maximálisan betartották a taktikát, nagyon jól dolgoztak végig. Egy-két blokkal lehetett volna több, de folyamatosan jó pozícióban voltak, harcoltak minden korongért, le a kalappal előttük. Most a regenerációé a főszerep, hiszen pénteken is játszunk. A szlovákok ellen ugyanezt a fegyelmezett hokit kell játszanunk. A korong nélküli játékra kell összpontosítani, és amikor nálunk van, akkor megtartani és veszélyesebbnek lenni a kapura.”
Gadácsi János: „Nem emlékszem arra, hogy kaptam volna már egy meccsen 73 lövést, ez rekord. Jól álltunk bele a meccsbe az első perctől kezdve. Az első harmadot 2-0-ra nyerték az oroszok, ez elsősorban a srácoknak köszönhető, rengetegszer blokkoltak, leszedték a keresztpasszokat. Olyan melót végeztek, amilyet elvártak az edzők. A végére egy kicsit elfáradtunk.”
Herner Olivér: „Volt egy négyperces emberhátrány, amit nehéz volt kivédekezni, de megmutatta a csapat a szívét. Ha ezt tudjuk végig csinálni pénteken is, akkor jó eredményt érhetünk el.”
A program
Március 1.: Magyarország–Japán 3-2
Március 3: Egyesült Államok–Magyarország 8-1
Március 5.: Csehország–Magyarország 7-0
Március 7.: Magyarország–Oroszország 0-8
Március 8.: Szlovákia–Magyarország 03:00
Március 11.: Elődöntők
Március 12.: Döntő és bronzmeccs
A keret
No. |
Név |
Poszt |
Klub |
25 |
Dobos Kristóf |
G |
UNLV (USA) |
1 |
Gadácsi János |
G |
HK Budapest |
20 |
Ágoston Olivér |
G |
UTE |
2 |
Bálint Tamás |
D |
Schiller-Vasas HC |
3 |
Bernáth Milán |
D |
HK Budapest |
4 |
Bukor Rajmund |
D |
Schiller-Vasas HC |
5 |
Darabos Krisztofer |
D |
DEAC |
6 |
Herner Olivér |
D |
Univ. Of Maine (USA) |
7 |
Inglis Ákos |
D |
Schiller-Vasas HC |
8 |
Lakatos Levente |
D |
HK Budapest |
9 |
Oroszi Álmos |
D |
Schiller-Vasas HC |
11 |
Czakó Barna |
F |
Schiller-Vasas HC |
13 |
Csiki Attila |
F |
Schiller-Vasas HC |
14 |
Erőss Zoltán |
F |
Curry College (USA) |
15 |
Könczei Áron |
F |
MAC (OB II) |
21 |
Lőczi Árpád |
F |
MAC U20 |
12 |
Németh Árpád |
F |
HK Budapest |
16 |
Rózsa István |
F |
Schiller-Vasas HC |
17 |
Schmál Kristóf |
F |
Schiller-Vasas HC |
18 |
Szlama Dániel |
F |
Schiller-Vasas HC |
24 |
Tóth Renátó |
F |
FTC |
22 |
Turbucz Martin |
F |
Schiller-Vasas HC |
23 |
Varga Tamás |
F |
Schiller-Vasas HC |
A stáb
Vas Márton |
Vezetőedző |
|
Gebei Péter |
Másodedző |
|
Revák Zoltán |
Másodedző |
|
Ágoston Olivér |
Fizioterapueta |
|
Speier Kálmán |
Felszerelésmenedzser |
|
Végh Benedek |
Csapatvezető |
|
Závodszky Szabolcs |
Médiamenedzser |