A szeptemberben indított új sorozatunkban hokiimádó újságírókat kértünk fel, hogy szabadon választott témában szabadon választott terjedelemben meséljenek, kicsit elszakadva a mindennapoktól. A vendégtollat ezen a héten az NSO Tv főszerkesztője, Kibédi Péter vette kézbe, hogy a november 3-ára bejelentett szapporói hősök-cseh öregfiúk meccsre gondolva nosztalgiázzon.
"Kinek hiányzik a szapporói hősök játéka?"
A minap a televíziót nézve megütötte egy mondat a fülemet.
Bár, ha azt mondom, hogy az állam esett le, az sem túlzás.
Majoross Gergely, a Szapporóban a világelitbe jutást kiharcoló válogatott centere mondta: „Kétségbeestem, hogy nekem hokizni kellene.”
Merthogy a szapporói hősök két és fél hét múlva ismét jégre lépnek és egy úgynevezett „nosztalgia mérkőzésen” a cseh legendákból verbuvált csapat ellen gáláznak majd.
Szóval, nosztalgia a szapporói hősöknek, és Mogyi kétségbeesett, mert hokiznia kell.
Na ne!
Hiszen alig tegnap volt Szapporó!
Bár, most, hogy számolgatom, ki aktív még abból a válogatottból... Nézzük: ő igen, ő nem, ő igen, ő nem, ő sem... Tizenegy játékos. Közülük öten Krakkóban az újabb feljutásnál is ott voltak. Erre mondják, azt hiszem, a mai fiatalok: durva...
Hogy nekik hiányzik-e az aktív hoki, azt nem tudom – Mogyit hallgatva nem feltétlenül érzem így. Hogy nekünk-e hiányzik az ő játékuk... Na, ezt sem tudom, de talán így van rendjén.
A már a visszavonult játékosok, hősök közül szinte mindenki a sportág közelében maradt. Ki a palánk másik oldalára tette át székhelyét, ki néhány emelettel feljebb, egy irodában dolgozik a sportágért – teszik a dolgukat és bizony az, hogy ismét az elitben vagyunk, az már nekik, mint edzőknek vagy sportvezetőnek is köszönhető.
Hogy nem tudom eldönteni, hiányzik-e a játékuk, az pedig csakis azért van, mert nekem most Erdélyi Csani, Bartalis Isti, Sofi vagy éppen Hári Jancsika játéka hiányzik, hiszen nincsen még válogatott-szezon, ők ráadásul vagy légiósok, vagy sérültek, vagy mindkettő.
Persze ezerszer szidom magam, hogy a kétezres évek elején, amikor Szegeden ob I-es csapat volt, ott szurkoltam a lelátón, majd legközelebb Szapporó után mentem újra meccsre – közben a televízióban ugyan követtem-követtem, na de az más...
Lemaradtam megannyi ma már legendás mérkőzésről, Kangyal Balázst alig láttam játszani a válogatottban és a szapporói hősökkel személyesen először a Kisstadionban találkoztam, amikor visszajöttek Japánból.
Viszont én még szerencsés vagyok, mert néhány hónappal később láthattam azt a válogatottat, amelyik olimpiai selejtezőn, a Budapest Sportarénában először játszott meccset a feljutás után.
Sajnos ez amennyire jó érzés, annyira fájdalmas, mert arról a válogatottról csak mesélni lehet, úgy együtt ők már soha nem mehetnek a jégre.
Sőt, ha Szapporóról beszélünk, akkor egy könnycsepp ott csillog mindenki szeme sarkában.
A nosztalgiameccsen, ha majd – talán a 16-os válogatott mezében – a jégre szólítják Vaszjunyin Artyomot, utána egy pillanatra becsukom a szemem és látni, hallani fogom, ahogy a „szapporói sorrendben”, utánozhatatlan mosolyával, a 19-es mezben jön ifjabb Ocskay Gábor és amikor a 20-as Holéczy Roger is jégre lép, akkor talán nehezen látom majd, mert meg kell törölni a szemem.
Hogy legenda született 2008-ban ott a világ másik végén, az nem kérdés. Ma már apukák mesélik a fiuknak, akik akkor még nagyon kicsik voltak, vagy éppen meg sem születtek, hogy amikor 2008-ban, ott, azon az április 19-i szombaton idehaza már délután pezsgőt bontottak...
„Ladányi, jó passz, ott a ziccer, bent van! Megvan! Vas Márton belövi!” – és az álom valóssággá vált.
Így átgondolva, nagyon is hiányzik a játékuk, tehát a visszatérésüket mindenkinek látnia kell és nem csak a televízióban. Biztosan lassabb lesz a hoki, sőt, akik visszavonultak, talán korábban is fáradnak majd el, de akkor is a jégen lesznek.
A kispad mögött pedig ott áll majd Pat Cortina, akit én öt éve nem láttam Magyarországon, de ha bármikor találkoztunk, mindig az elsők körzött kérdezte meg, hogy mi újság van felénk. Mindezt az utánozhatatlan magyarján természetesen.
Szóval november 3-án a Tüskecsarnokban a szapporói hősöké a jég, hogy egy ideig megint ne hiányozzon a játékuk!
KORÁBBI VENDÉGTOLL-ÍRÁSOK
Pataki Nóra: A legnagyyobb harcosnak
Krasz Emil: A szovjet sziporka
Horog László: Rolbát és gyerekcsapatot is vezet
Melczer Zsolt: Magyar „jégtörők”, izlandi „bálnavadászok”
