Sosem látott minőségű és mennyiségű mérkőzéssel készülhet az A-csoportos világbajnokságra a férfiválogatott, amellyel keleten és nyugaton, vidéken és a fővárosban, illetve az ország legnagyobb arénájában is lehet találkozni: az MVM Dome-ba a világranglista-első Kanada érkezik a turné fináléjára, méghozzá a végleges, éles vb-keretével! Nyolc mérkőzés, négy hét, egy közös cél: ez a VELETEK BÁRHOVA-TURNÉ, a nemzeti válogatott tavaszi felkészülési programja!

Történelmi éve van a magyar jégkorongnak, hiszen mindkét felnőttválogatottunk A-csoportos világbajnokságon vehet részt – a férfiak először maradhatnak bent az elitben. E magas szakmai kihíváshoz igazítjuk a tavaszi felkészülési programot, amellyel ugyanakkor más, nemes célt is szolgálunk: szeretnénk közelebb hozni a nemzeti válogatottat a szurkolókhoz!
„Elmegyünk bárhova!” – tartja a csapat messze földön híres szurkolótáborának a szlogenje, most azonban mi szeretnénk elvinni a férfiválogatottat az ország számos pontjára: a szakmai felkészülés mellett erről szól a VELETEK BÁRHOVA-TURNÉ!
A csapat a szurkolóért, a szurkoló a csapatért
„A nemzeti válogatott szerepe több annál, mint a legjobb jégkorongozóink összessége: nemcsak lehetőséget és büszkeséget, hatalmas felelősséget is jelent a tagjának lenni! – mondta Majoross Gergely szövetségi kapitány. – Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a sportág minél több érdeklődőhöz eljusson az országban, ezért szeretnénk minél több helyen megmutatni a nemzeti válogatottat, aminek lokális haszna is lehet.
A férfi felnőttválogatott történetében akkor születtek a legnagyobb eredmények, amikor a csapat és a szurkolótábor nemcsak egymásra talált, hanem kéz a kézben ment előre. Ez fantasztikus élmény volt minden szereplőnek, hiszen nemcsak a célért küzdöttünk, hanem egymásért is tettünk és léteztünk – a csapat a szurkolókért, a szurkolók a csapatért. A VELETEK BÁRHOVA-TURNÉVAL ezt az összetartozást keltjük életre, remélve, hogy ismét életre szóló élményekben lehet részünk!”
Csupa A-csoportos ellenfél!
A nemzeti válogatott a jól bevált helyszíneken túl olyan településekre és csarnokokba is ellátogat, ahol régóta vagy tán sosem volt lehetőség arra, hogy a helyi hokiszerető lakosság találkozzon a sportág hazai legjobbjaival.
…meg a világ legjobbjaival is, hiszen csupa-csupa A-csoportos válogatott érkezik hozzánk – ilyenre sem volt még példa! Az is újdonság, hogy leképezve a fiúkra Dániában váró feladatokat, a világbajnokság hét csoportfordulójára idehaza nyolc mérkőzéssel készül fel a válogatott. Ahogy haladunk előre, úgy fokozódik majd nemcsak a hangulat, hanem az ellenfeleink minősége, és úgy élesedik a saját csapatunk is!
A VELETEK BÁRHOVA-TURNÉ a magyar hoki fellegvárában, Székesfehérváron, hazánk legújabb multifunkciós létesítményében, a MET Arénában kezdődik április 10-én. Másnap felkerül a nemzeti válogatott-mérkőzések helyszínei közé Ajka, majd egy héttel később Győr és Szombathely is! Ezután nyugatról keletre, Miskolcra költözik a turné, majd Káposztásmegyer érintésével az ország legnagyobb arénájában, az MVM Dome-ban következik a finálé: a világranglista-első Kanada elleni csúcsmérkőzés!
Íme a VELETEK BÁRHOVA-TURNÉ teljes programja:
2025. április 10., csütörtök SZÉKESFEHÉRVÁR Magyarország–Ausztria |
2025. április 11., péntek AJKA Magyarország–Ausztria |
2025. április 18., péntek GYŐR Magyarország–Norvégia |
2025. április 19., szombat SZOMBATHELY Magyarország–Norvégia |
2025. április 25., péntek MISKOLC Magyarország–Dánia |
2025. április 26., szombat MISKOLC Magyarország–Dánia |
2025. május 2., péntek BUDAPEST, VASAS JÉGCENTRUM Magyarország–Szlovénia |
2025. május 6., kedd BUDAPEST, MVM DOME Magyarország–Kanada |
Jegyértékesítés: március 6-tól!
A VELETEK BÁRHOVA-TURNÉ jegyértékesítésének első szakasza 2025. március 6-án, azaz jövő csütörtökön a Magyarország–Kanada összecsapásra kapható early bird-jegyekkel indul.
A már jól megszokott kedvezményeken (gyermek-, diák-, nyugdíjas jegyek) túl érdemes lesz figyelni az időszakos kedvezményeket is, melyekkel készülünk a turné teljes időszaka alatt!
Minden mérkőzésre az Eventim hálózatán keresztül vásárolhatók jegyek.
A sorozattal kapcsolatban további információkkal folyamatosan frissül a VELETEK BÁRHOVA-TURNÉ honlapja, a vbturne.hu!
Szurkoljunk együtt a nemzeti válogatottnak bárhol-bármikor, és készüljünk együtt a tavasz legnagyobb hokiünnepére!