A szeptemberben indított új sorozatunkban hokiimádó újságírókat kértünk fel, hogy szabadon választott témában szabadon választott terjedelemben meséljenek, kicsit elszakadva a mindennapoktól. Némi szünet után a vendégtollat Lipiczky Ágnes, a Magyar Nemzet munkatársa fogta kézbe, hogy a jégen és a jégen kívüli utánpótlásról írjon.
"Lelátói gyerekek"
T. Versenybíróság, rendezőség, kommunikációs menedzser vagy egyenesen maga az Elnök!
Valójában nem is tudom, hogy kinek címezzem a levelemet, de mindenképpen (vendég)tollat kellett ragadnom, hogy papírra vessem gondolataimat, amelyeket már évek óta hordozok magamban.
De hol is kezdjem igazából?
Talán annál a bizonyos gyerektornánál, amelyre barátnőnk invitálására érkeztünk a Kanadai Magyar Hokiklub sátrába. Botond fia Bocsok mezbe bújva kergette a pakkot az ovisok között, s mindezt olyan elszántan és ügyesen tette, hogy lányaimmal tényleg a palánkra ragadtunk. Nem sokkal később már Káposztásmegyeren ültünk a Jégpalotában, vártuk, hogy pályára lépjen a felnőtt válogatott, s kezdtünk jólesően feloldódni abban, amit a magyar hoki jelent.
Hétmérföldes lépésekkel haladtunk a lelátói életben, s amikor hétesztendős lányom önfeledten kezdett ugrálni (mert "Aki ugrál, büszke magyar!") a zsúfolásig megtelt csarnokban, amikor a többi gyerekkel együtt felsorakozott, hogy ő is lepacsizhasson „Tokival”, amikor kezét kezemből kitépve szaladt egy Sofi-aláírásért, rájöttem: visszafordíthatatlan a folyamat.
Megesett, hogy esti mese helyett a Fehérvár tévés EBEL-közvetítését hallgattuk, s hosszú órákat töltöttem el azzal, hogy találjak a gyereknek egy nézhető streamet. Fagyoskodtunk a Winter Classicon, ahol nem csak anyai szívemet dobogtatta meg a válogatott másodedzője, Sille Tamás, aki hosszan elbeszélgetett srácainkkal és az autogram mellé korongokat is nyomott a gyerekeink kezébe. Érkeztünk balettvizsgáról is az Arénába, ahol a biztonságiak legnagyobb meglepetésére a táskaellenőrzésnél előkerült a tütü és a balettcipő is. És ma már életünk részévé vált és random (legyen szó leckeírásról, fürdésről vagy a reggeli gabonapehely kanalazásáról) felhangzik otthon a Dolly Roll nagysikerű opusa, az „Ó, riviéra”…
Pedig a mi családunk csak a jéghegy csúcsa. De a mi családunk is otthonra lelt ebben a varázslatos közegben.
Bevallom őszintén, néha lemaradok egy-egy gólról, mert belefeledkezem a „lelátói gyerekekbe”. Az őszinte arcokba, mosolyokba és könnyekbe. (Mert bizony egy-egy vereség után ők még szívből is tudnak sírni - ugye, Botond?!). Belefeledkezem az örömükbe, a zsebekben lapuló sportszeletekbe, amit kedvenceiknek szánnak, a bandázásukba, ahogyan térdüket verdeső válogatott mezben bátran és otthonosan közlekednek bármelyik csarnokban. Belefeledkezem a közvetlenségükbe, hiszen percek alatt kötnek barátságot bárkivel, még a „legkeményebb” szurkolói csoportokkal is. Belefeledkezem az élményeikbe, amit itt kapnak, és ami talán nem csak a gyerekkorukat határozza meg.
A „lelátói gyerek” szép, vicces, vagány és szívet melengető.
Így kérem, a T. Versenybíróságot, rendezőséget, kommunikációs menedzsert vagy egyenesen magát az Elnököt, egy-egy villanás erejéig járjon nekik egy Kids' Cam!
Köszönettel,
L. Ágnes
Budapesti lakos, átlagos anya
U.i.: Szolgálati közlemény. Ugyanitt G. Emma és Anna szurkolói kisdobra gyűjt. :)
Fotó: Mudra László
KORÁBBI VENDÉGTOLL-ÍRÁSOK
Bálint Mátyás
Szurdi István
Agárdy Csaba: Egy hokiőrült gondolatai
Amler Zoltán: Szép 2016-ot, magyar hoki!
Török László: Más idők voltak azok…
Hetthéssy Zoltán: Karácsonyi muffingyár az EBEL-ben
Bobory Balázs: Örömkönnyek
Gazda Albert: Mi, magyarok
Kamler János: A legnagyobb emlékére
Kohán Gergely: Macidobáló Macik
Baumstark Tibor: A lényeg apró elemei
Dajka Balázs
Bruckner Gábor: Micsoda buli!
Kibédi Péter: Kinek hiányzik a szapporói hősök játéka?
Pataki Nóra: A legnagyyobb harcosnak
Krasz Emil: A szovjet sziporka
Horog László: Rolbát és gyerekcsapatot is vezet
Melczer Zsolt: Magyar „jégtörők”, izlandi „bálnavadászok”
A megjelent írások tartalma nem feltétlenül egyezik a Magyar Jégkorong Szövetség véleményével.
