Valchar-triplával győztek a brassóiak

2023.11.26. 19:08 |

A Corona elvitte a három pontot az UTE otthonából.

Az UTE összeállításából a 4 sérült – Coatta, Szabó Dániel, Kovács Alex, Kiss Dániel – mellett hiányzott a betegséggel küzdő Rajna Miklós, így Sági Máté állt a vasak közé. Bemutatkozhatott a hét közepén szerződtetett Ewanyk, illetve Laskawy Ferenc is újból ott volt a kereteben. A vendégeknél visszatért hárommeccses eltiltásából Blackwater, ellenben hiányzott Farkas Tamás, a kezdőkapus ezúttal is Dubeau volt.

Újpesti helyzetekkel indult a találkozó, a finn sor tesztelte a vendégek portását. A 4. percben emberelőnyből meg is szerezték a vezetést a hazaiak: nem tudott felszabadítani a brassói védelem, Silfver lövésébe Benk András szúrt bele pontosan, 1-0. Két minutummal később már döntetlen állt az eredményjelzőn: rossz ütemben cserélt az UTE, Sills kapott korongot a kékvonalnál, közelebb lopta magát és kilőtte a hosszút. Az akciót sokáig videózták a játékvezetők, ám érvényesnek titulálták a találatot, 1-1. Elcserélte magát a Corona, következhetett a második hazai előny, nagyobb helyzet nélkül lepörgött a két perc. Egyre több helyzetet alakítottak ki Gajdóék Sági kapuja előtt, a 18. percben emberelőnyből pedig sikerült is betalálni: VanWormer keresztpasszát törte el Valchar, a korong szerencsés úton jutott a kapuba, 1-2. A lilák még fel sem ocsúdhattak a fordításból, már kettővel ment a Brassó: Franyó vétette el a korongot a védőharmadban, a Corona lejátszotta a kettő az egy elleni megugrást, Valchar duplázott, 1-3.

A második játékrész végig a Brassóról szólt, a vendégek gyakran hosszú időre beszorították a lilákat, Cornet-féle sor többször is megsorozta Ságit, aki egy ideig állta a sarat. A 34. percben hiába szabadult ki saját harmadából az UTE, a Brassó egy villámgyors kontrával büntette a korongvesztést, Kóger lépett ki és verte meg Ságit, 1-4. A Corona ismét gyorsan rálőtte a következőt, VanWormer keresztpasszát a mesterhármasig jutó Valchar ütötte be kapásból, 1-5.

Bár próbálkozott becsülettel az UTE – Laskawy például kapuvasig jutott –, nem akart összejönni a szépítés, míg a másik oldalon Gajdó Balázs már a hatodik vendéggólt szerezte. A Brassó remekül védekezett, sikeresen kibekkeltek három kiállítást is, közte egy majd’ másfél percnyi kettős hátrányt, a meghatározó magyar játékosainak nagy részét nélkülöző UTE nem találta a fogást. Az 59. percben összejött a szépítés az UTE-nak, Silfver tett be közelről egy lecsorgó korongot.

A Brassó erős első két harmadának köszönhetően magabiztos 6-2-es győzelmet aratott a Megyeri úton és megerősítette ötödik pozícióját a tabellán. A folytatásban mindkét együttes a Ferencvároshoz látogat: a Brassó kedden a Tüskecsarnokban fejezi be magyarországi túráját, míg pénteken az UTE derbire utazik Újbudára.

UTE–Corona Brasov 2-6 (1-3, 0-2, 1-1)

Dave Macqueen, vezetőedző - Corona Brassó

"Még mielőtt bármit mondanék, szeretnék jobbulást és mielőbbi felépülést kívánni Sam Coattának. Az Újpest cserepadja rövidebb volt a megszokottnál, több fiatal is a soraikban volt, és szerettünk volna akkora nyomás alá helyezni őket, amennyire csak tőlünk telik. Az első harmad rendben volt, a védekezésünkben azért voltak hibák, megint sok volt a kettő perc, ezen mindenképp dolgoznunk kell. A második harmadban jó 12-13 percig kifejezetten jól játszottunk, minden lehetőséget próbáltunk megragadni. A záró játékrészben a nagy előny miatt kicsit visszább vettünk, de ez már az emberi gyarlóságnak tudható be. Fontos három pontot szereztünk, kedden nagyon nehéz meccsünk lesz."

Markus Juurikkala, vezetőedző - UTE

"Ma este a jobb csapat nyert. Az első harmad nálunk is nagyjából rendben volt. A koronggal való játékunk hiányzott a mai este folyamán, és ezt egy ilyen csapat általában kihasználja, folyamatosan a védekezésre kellett koncentrálnunk."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV