Vereséggel zártunk Gdanskban

2014.02.08. 18:58 |
Utolsó meccsén kikapott az olaszoktól a magyar válogatott.

Vereséggel zárt Gdanskban a magyar férfi felnőtt válogatott: a nagy rivális Olaszország ellen 2-4 lett a végeredmény. Mivel este a házigazda Lengyelország frenetikus utolsó harmaddal kétgólos hátrányból is megverte a fehéroroszokat, a mieink rosszabb egymás elleni eredménnyel a negyedik helyen zárták a tornát 

Gdanskban az olasz válogatott ellen játszotta utolsó meccsét a magyar válogatott, amelynek kapujában ismét Hetényi Zoltán kezdett, Mihály Árpádot pedig hátvédként próbálta ki Rich Chernomaz szövetségi kapitány.

A meccs kiegyenlítetten indult, minden oldalon voltak helyzetek. A vezetést a magyar csapat szerezte meg, Azari Zsolt ugrott ki, és nem hibázott. Úgy tűnt, egygólos vezetéssel mehetünk a szünetre, ám jó egy perccel a szünet előtt gólra váltottak egy fórt az olaszok.
 
A második harmadban sok kiállítás volt (összesen 50 percnyi!) és több gól is esett, amivel gyorsan eldőlt, hogy ez a meccs már biztosan nem végződik 2-1-re, mint az eddigi összes ezen az EIHC-tornán.

Előbb az olaszok vették át a vezetést, majd Mihály Árpád egyenlített embererelőnyből. Sajnos a harmad végén ismét az olaszok örülhettek, a magyar hibákat megbüntették, 3-2 lett oda. Az utolsó percben még állt egy kicsit a játék bunyó miatt, aztán levonultak a csapatok az utolsó szünetre.

A harmadik játékrészt szintén az olaszok nyerték, így a végeredmény 2-4, oda.

Az első gólunkat a meccsen Azari Zsolt szerezte, akinek kiváncsiak voltunk a véleményére is a meccsről és a tornáról: "Ez már a harmadik komoly mérkőzés volt a harmadik napon, ami rá is nyomta a bélyegét az utolsóra. Nehéz volt odafigyelni, rengeteg mindent kértek tőlünk az edzők a héten és a végére fejben elfáradtunk. Jók voltak az olaszok, de velük is felvettük a versenyt, semmivel sem volt rosszabb ez a mérkőzés, mint az előző kettő. Nagyon bíztam benne, hogy nyerünk, de szerencsétlen gólokat kaptunk. A magam részéről elégedett vagyok a tornával, két éve nem voltam már válogatott, most rettentően jól éreztem magam. Mind a hangulat nagyon jó volt a csapatban, mind pedig az edzők részéről sok bíztatást kaptam, aminek nagyon örültem. Az utolsó két meccsen az első sorban játszottam, emberelőnyben is benn voltam, végig éreztem, hogy számítanak rám. Úgy gondolom, jól is ment a hoki, mindent beleadtam, úgyhogy én pozitívan értékelem ezt a hetet."

Mihály Árpád élete első meccsét játszotta hátvédként, azt mondta, tetszett neki. "Ez volt az első alkalom, hogy bármilyen mérkőzésen védőt játszottam. Tisztelem a hátvédeket, ezt most hozzátenném. Jó volt, teljesen más szemszögből láttam a játékot. Elég nagy felelősség van hátul a játékosokon. Az igazat megvallva egészen élveztem, nem volt könnyű, sokat kellett gondolkodnom azon, hova kell mennem, mit kell csinálnom, hiszen ez nekem nem ösztönből jött. A csapattársak és az edzők segítettek. Az, hogy sikerült-e, majd az edzők megállapítják. Első alkalomnak nem volt olyan rossz, bár voltak hibáim, amik úgy gondolom benne vannak a játékban. Érdekes volt."

EIHC-torna, Gdansk, 3. nap

Magyarország-Olaszország 2-4
Gól: 9:34: Azari (1-0). 18:49: Sirianni (Rocco, 1-1). 24:18: Bentivoglio (Johnson, Helfer, 1-2). 36:04: Mihály Á. (Tokaji, Vas J., 2-2). 38:25: Rocco (Borgatello, 2-3). 54:34: Borgatello (Felicetti, 2-4)

Lengyelország-Fehéroroszország 4-2 (0-1, 0-1, 4-0)

A végeredmény: 1. Lengyelország 6 pont (7-5), 2. Olaszország 6 (7-5), 3. Fehéroroszország 3 (5-7), 4. Magyarország 3 (5-7). Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény döntött.

Edzői vélemény:

Rich Chernomaz: "Jó torna volt, minőségi ellenfelekkel, még Lengyelország is nagyon sokat fejlődött tavaly óta, Fehéroroszország és Olaszország pedig A-csoportos. Három nap alatt három meccset játszottunk, és a kulcs az, hogy végig próbáltuk magunkat tartani a tervhez.

Tegnap nagyon jól tudtunk koncentrálni, fegyelmezettek voltunk, ma már kicsit elfáradtunk szerintem. Az első gólt is emiatt kaptunk hátrányból. Annyi volt a különbség, hogy pár helyzetet jobban használtak ki az olaszok. Mentális fáradtság volt jellemző néha ránk, és általában ez dönti el, ki nyer és ki veszít. A három meccsen nagyon sok erőfeszítést tettek a srácok, nagyon boldog vagyok, hogy a versenyhelyzet megvolt a csapatban. Néha kizökkentünk, és eltértünk a tervtől, és pont ez a különbség A-csoportos csapatok és köztünk. Az A-csoportosok mindig hozzák a szintet, nincsenek hullámvölgyek nagyon. Az a kulcs, hogy egyszerűen kell játszani, és be kell tartani, amit az edzők kérnek, követni kell a célokat, amiket kitűztünk.

Láttunk sok mindent ezen a tornán. Bizonyos játékosok nagyszerűek voltak, mások nem annyira, ez az én döntésemet könnyebbé teszi, amikor a világbajnokság előtti táborba válogatom az embereket. Remek lehetőség is volt ez a torna, főleg azoknak a fiataloknak, akik még sosem játszottak a válogatottban. Páran nagyon jól játszottak a három meccs alatt, de az is látszott, ha valaki még nem áll készen. Konkrét neveket a felkészülésnek ebben a szakaszában nem szeretnék kiemelni. Ezekre áprilisban fog majd fény derülni."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV