Új szakág indulhat a jégkorongban

2015.10.31. 19:07 |

A Magyar Jégkorong Szövetség főtitkára, Kovács Zoltán beszélt az icehockey.hu-nak a világszerte innovatív ötletről.

„Több, mint harminc kisméretű pálya működik Magyarország-szerte, a 10-12 fővárosi mellett számos található vidéken is, mint például Nyíregyházán, Berettyóújfaluban, Egerben, Hódmezővásárhelyen, Makón, Ajkán, Baján, Szarvason, Szentesen, Hatvanban, Veresegyházán, Táton, Tatán, Várpalotán, Veszprémben, Sopronban, Szekszárdon, vagy Kiskőrösön. Szeretnénk ezeket bekapcsolni a magyar jégkorong versenyrendszerébe” – vezette be mondandóját a főtitkár.

„Egy speciális szabályrendszer kialakítása mellett támogatandónak gondolnánk egy ilyen kupasorozatot felnőtt és utánpótlás korosztályokban. A földrajzi elhelyezkedést figyelembe véve regionális fordulókra kerülhetne sor hétvégenként, majd egy budapesti döntővel zárulhatna a sorozat. Komolyabb érdeklődés esetén már 2016 január-februárjában megrendezhető lenne.

Ennek megvalósulása esetén ezeken a pályákon nem kellene elzavarni a 10 év fölötti gyerekeket, akik már nem játszhatnak a mini korosztályban, hiszen lehetőségük lenne egy új rendszerben folytatni a kispályán elindított hokis karrierjüket.”

Az ötlethez leginkább a kosárlabdasportban a FIBA által kitalált 3x3-as játék hasonlít, ahol az idei év júniusában U18-as világbajnokságot rendezett Debrecen, de rendeznek World Tour sorozatot is, melynek legutóbbi állomása például Abu Dhabi volt. Az előbbiről készült videókat ezen a linken, utóbbiról itt lehet megtekinteni.

„A három-három elleni jégkorong versenyprogramba való beépítésének ötletével megkerestem a Nemzetközi Jégkorong Szövetség Fejlesztési Bizottságát, hátha a FIBA után az IIHF is látna fantáziát a kispályás játékban” – számolt be Kovács Zoltán.

 

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV