Új oldaláról mutatkozott be a tehetséges védő

2013.05.15. 22:11 |
Arany Máté bíráskodott az MMM napon.

A szombati Most mutasd meg nap nemcsak a fiatal jégkorongozók, hanem a játékvezetőknek jelentkezők számára is lehetőséget adott a bizonyításra. A reménybeli bírók között ismerős arcot is felfedezhettünk: Arany Máté, a junior válogatott csapatkapitánya játékvezetőként tette próbára magát.

Amint arról korábban beszámoltunk, idén két szakaszból áll a játékvezetőnek jelentkezettek kiválasztása: az elméleti előadások és jeges felmérők után egy héttel, múlt szombaton már élesben is helyt kellett állni. Tizenkét leendő játékvezető kapott esélyt arra, hogy az MMM nap hat mérkőzésén egy-egy tapasztalt bíróval párban harminc perc erejéig maga is bíráskodjék.

Az újoncok között volt Arany Máté is, a Sapa Fehérvár AV19 EBYSL-bajnok, junior-válogatott jégkorongozója, aki igen motiváltan állt új feladata elé. „Ki szerettem volna próbálni, hogy milyen a jégen lenni más szerepkörben, nem játékosként. Nagyon élveztem ezt a harminc percet, teljesen újszerű élmény volt számomra, egészen másra kell figyelni, máshogy kell helyezkedni.”

A tehetséges hátvéd természetesen elsősorban a játékos-pályafutására összpontosít a jövőben is, de egyáltalán nem kizárt, hogy a Fehérvári Ördögök mezén kívül zebracsíkos mezben is láthatjuk a jégen a következő idény folyamán. „Szeretném letenni a bírói vizsgát, és részt venni a játékvezetők augusztusi edzőtáborában is. Az MMM-napon kapott visszajelzés szerint jó úton haladok, azonban, hogy ez mire lesz elég, majd az edzőtáborban dől el. Ha a versenyprogrammal összehangolható, azon leszek, hogy megbízást kapjak néhány mérkőzésre, mert kimondottan megtetszett a játékvezetés” – mondta bizakodva a fiatal sportoló.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV