U25-ös válogatott: ismét találkozik a keret

2024.07.26. 12:00 |

Ezúttal is Óbudán gyakorolnak a válogatott szereplésért potenciálisan versenybe szálló fiatalok.

Majoross Gergely szövetségi kapitány már az első, júniusi fejlesztőtábor után jelezte, július végére is tervez egy találkozót. A meghívottak 29-én, hétfőn, 13 órakor találkoznak Óbudán, másfél órával később pedig fel is mennek a jégre. Kedden két, szerda délelőtt pedig még egy edzés vár a játékosokra, de lesznek videós és szakmai meetingek is a három nap során.

A kapitány munkáját ezúttal Szilassy Zoltán, Kiss Dávid, Svasznek Bence, Ladányi Balázs, Tokaji Viktor, Samuli Nordman, valamint két vendégedző, Láda Balázs és Kecskeméti Áron segíti majd.

„Mindig jó, ha sok edző van a jégen vagy egy táborban, hiszen az a célunk, hogy a három nap alatt a lehető legtöbb információt átadjuk a játékosoknak, és meglegyen a folyamatos visszajelzés is, akár edzés közben – fogalmaz Majoross Gergely. – Emellett nagyon örömtelinek tartom, hogy ha kitalálok mondjuk egy júliusi tábort, az összes edző, akit megkeresek, ugrik az első szóra, legyen az főállású szövetségi edző, valamelyik stábban dolgozó szakember vagy vendégedző. Cél is az, hogy úgymond egy lapra kerüljünk a válogatottaknál dolgozókkal. Szeretnék mindig vendégedzőket is hívni ezekre az összetartásokra, hogy őket is segítsük, hogy belelássanak a mi munkánkba, kérdéseket tehessenek fel vagy épp megfogalmazzák a meglátásaikat felénk. Júniusban Somogyi Balázs, mint „nullkilométeres” vezetőedző volt velünk, most Láda Balázs lesz itt ugyanebben a minőségben. Kecskeméti Áron pedig, aki az U18-as válogatottnál stábtag, jelezte a táborok indulásakor, hogy amikor van rá lehetőség, szívesen csatlakozna hozzánk, mert szeretne tanulni, új impulzusokat szerezni, megadjuk neki ezt a lehetőséget.”

A táborban ezúttal három kapus, kilenc hátvéd és tizennégy csatár dolgozik majd.

„Ezt az U25-ös programot szeretnénk folyamatossá tenni annak érdekében, hogy a nagyobb potenciállal rendelkező fiatalokat felzárkóztassuk a felnőttválogatotthoz. Az összetartásokat pár téma köré építjük, nem lesz ez másként most sem, ezúttal a gyors átmenetekre és az egy-egy elleni párharcokra, versenyekre építjük a jeges gyakorlásokat. Lesznek száraz témák is Puskás Sándor vezetésével, és mentális kérdésekkel is foglalkozunk dr. Németh Gergely irányításával. Úgy érzem, hasznos három nap lehet ez, szeretnénk felkelteni az érdeklődést a srácokban a témák iránt, és majd nyomon is követjük, hogy a klubcsapatokban hogyan sikerül ezeket továbbvinniük” – mondta a szövetségi kapitány.

Majoross Gergely azt is elmondta, egy mély kerettel dolgoznak, a mostani táborban nem lesznek ott azok a játékosok, akiknek már jelenésük van a külföldi klubcsapataikban.

A fejlesztőtáborba meghívott játékosok:

Horváth Dominik, Farkas Roland, Orosz Gergely – kapusok

Kiss Roland, Hadobás Zétény, Dobmayer Dominik, Horváth Alex, Falus Ádám, Csollák Márkó, Franyó Krisztián, Horváth Donát, Deák Márton – hátvédek

Papp Kristóf, Nemes Márton  Páterka Bence, Galajda Zsombor, Mattyasovszky Gergely, Tóth Tamás, Dobos Mihály Bendegúz, Mihalik Gergő, Mihalik András Lövei Dávid, Ravasz Csanád, Ambrus Csongor, Barna Olivér, Lobenwein Bálint 

A stáb tagjai:

Majoross Gergely szövetségi kapitány, Szilassy Zoltán edző, Svasznek Bence edző, Ladányi Balázs edző, Kiss Dávid edző, Tokaji Viktor edző, Samuli Nordman kapusedző, Láda Balázs vendégedző, Kecskeméti Áron vendégedző, Puskás Sándor erőnléti edző, Ács Ferenc erőnléti edző, Szilágyi Levente csapatvezető, dr. Németh Gergely sportpszichológus, Végh Benedek férfiszakág-vezető, Nagy József felszerelés-menedzser, Závodszky Szabolcs technikai koordinátor, Dubóczki Dorottya fizioterapeuta

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV