U20: sima siker Lengyelország ellen

2015.08.26. 10:54 |

Győzelemmel kezdte a 2015-16-os évadot a magyar férfi U20-as válogatott, amely 6-1-re nyert Lengyelország ellen a három mérkőzéses széria első felvonásán.

Az idény első meccsén Arany Gergely kezdett a kapuban, és kiválóan teljesített, egyetlen találatot kapott, azt is emberelőnyből.

Eközben ráadásul a mezőnyjátékosaink is remekeltek, szintén betaláltak fórból - éppen a lengyelek létszámfölényes gólja után -, de ennél is nagyobb szó, hogy már 20 másodperc után vezettünk, méghozzá a csapatkapitány, Erdély Csanád találatával.

A kezdéssel tehát nem volt gond, de a folytatással sem: 3:56-nál Terbócs István megduplázta az előnyünket, a második harmadban pedig a saját góljai számát, így "félidőnél" 3-1-re vezettünk.

A második szünetig azonban még Stipsicz Bence és Tanka Lőrinc is betalált, így nagyon kényelmes, 5-1-es állással fordulhattunk az utolsó harmadra.

Akkor is növeltük az előnyünket Keresztury Erik révén, így végül kiütéses, 6-1-es győzelmet arattunk.

A két csapat, ma, azaz szerda délután és csütörtök délelőtt is megmérkőzik egymással.

 

VÉLEMÉNYEK

Erdély Csanád: "Edzőmeccsnek kiváló volt. A lengyelek keményen küzdöttek az első két harmadban, de jó kondiban vagyunk, így mi végig bírtuk."

Terbócs István: "Nagyon jól kezdtünk, négy perc alatt kétgólos előnyt szereztünk. Ettől túlságosan megnyugodtunk, de a kapott gól után jól reagáltunk, és végig domináltunk. Mivel a taktikát mindenki követte, a többi gól már jött magától. Persze voltak támadásai a lengyeleknek is, de hátul rendben voltunk, kiváló volt a kapusteljesítmény, és amikor megszereztük a korongot, azonnal indultunk előre. Természetesen van még hova fejlődni, de jó alapot adtunk a szezonnak."

  

FÉRFI U20

Magyarország-Lengyelország 6-1

A TOVÁBBI PROGRAM

Szerda, 17.40: Magyarország-Lengyelország
Csütörtök, 9.40: Magyarország-Lengyelország

Fotó: Mudra László

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV