U20: VB előtti hajrá

2014.12.08. 11:28 |

Az U20-as válogatott megkezdte a vasárnap, december 14-én Dunaújvárosban kezdődő világbajnokság előtti utolsó összetartását. A Rich Chernomaz szövetségi kapitány által behívott 29 fős bő keret 3 kapusból, 10 hátvédből és 16 csatárból áll, melyet a torna előtt egy nappal szűkít majd le a szakmai stáb.

Az edzőtábor minden napján két jeges edzés vár a fiúkra a keddi nap kivételével, amikor a délutáni edzés időpontjában, 17 órától az Újpest felnőtt MOL Ligás csapatával méri össze erejét juniorválogatottunk a káposztásmegyeri Jégpalotában. Mint azt Nagy Attila csapatvezető elmondta az icehockey.hu-nak, a mérkőzés teljesen felkészülés jellegű lesz. Ennek értelmében tehát nem feltétlenül a legélesebb vb-keret áll majd ki a lila-fehérek ellen, a szakmai stáb jó eséllyel még a megfelelő sorok kialakításán fog dolgozni, illetve a kiesők-bennmaradók kérdésében is segítheti az edzők munkáját ez a találkozó. Keddtől péntekig minden délelőtti edzés két részre oszlik, az első 20 percben kapus specifikus munka folyik majd, ezt követi 80 percnyi csapatedzés. Kedden és csütörtökön ebéd után dr. Tóth László sportpszichológussal dolgozhat a keret, szerdán pedig csapatépítő program lesz a délutáni edzés helyett.

Az edzőtábor péntek délben ér véget, délutánra pihenőt kapnak a juniorok, majd szombat reggel indul a bő keret Dunaújvárosba. Az ottani délutáni edzést követően jelöli ki a világbajnokságon szereplő végleges keretet Rich Chernomaz. A csapathoz tartozó hír, hogy Garát Zsombor már megérkezett Bostonból, Láday Tamás szerdán reggel érkezik, míg Galló Vilmos csütörtökön csatlakozik a kerethez. Viszont máris számolni kell egy kiesővel is, Felföldy Philipp térdsérülés miatt kényszerül kihagyni az összetartást és a világbajnokságot is.

A vb-n sorrendben Lengyelország, Franciaország, Ukrajna, Kazahsztán és Japán ellen játszunk majd.

A december 8-12. közötti táborra behívott U20 válogatott bő kerete itt, a vb programja itt található.

 

Fotó: Darányi Lea

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV