U20: délutánra összejött a győzelem

2013.08.29. 00:22 |
A szlovénok ellen szerdán egy vereség és egy győzelem is jutott.

A juniorok a délelőtti meccsen kikaptak 2-0-ra, délután azonban kiütéssel nyertek 4-0 arányban. Csütörtökön még egy meccs vár a csapatra.

Rich Chernomaz döntése alapján a bő keretből két csapatot állítottak össze, ők pedig egy-egy meccset kaptak szerdán Szlovénia ellen. A délutáni meccs után pedig a két keretből egyet csinált a tréner, ők lépnek jégre csütörtök reggel 10.40-től a Jégpalotában, hogy lejátsszák az utolsó meccset a szlovénekkel. (A keretet lásd alább.)  „Nagyon sok játékos van – kezdte Gágyor Péter –, szerintem ebben a táborban mindenkit meg akart nézni Chernomaz élesben is. Az első napon játszottunk egymás ellen, de azért az mégsem olyan, mint a szlovén válogatottal küzdeni. Szerintem ez lehetett az oka, hogy a mai két meccsen majdnem a teljes bő keret lehetőséget kapott.”

Az első meccs góltalansága után a másodikon potyogtak a találatok. A sortüzet Gágyor indította a második harmad elején. „Egy begyakorolt emberelőnyös szituáció volt – magyarázta a támadó –, és sikerült nagyon jól eltalálnom a korongot, örültem is neki.” Gágyor után Léránt René következett, majd az utolsó játékrészben előbb Hamvai Szilárd, majd Tóth Richárd volt eredményes.

 „Chernomaz személye nagyon inspiráló – vélekedett a támadó –, és külön motivációs erőt jelent, hogy a felnőtt válogatottnál edző. Természetesen a legfontosabb feladat kiharcolni, hogy bekerüljünk az U20-as válogatottba, és ott minél jobb eredményt érjünk el a csapattal, aztán ha valaki kiemelkedő teljesítményt nyújt, akkor bármi előfordulhat.”

 gágyor

Gágyor Péter a második meccs második harmadában egy emberelőnyt váltott gólra.

Majoross Gergely, edző„A délutáni meccsen sokkal éberebbek voltunk, agresszívebbek, hamarabb indultunk, hamarabb érkeztünk, sokkal többet korcsolyáztunk, ezáltal levesebb helye és ideje volt az ellenfélnek, ez volt a fő különbség a reggeli mérkőzéshez képest. Az sem volt vészes egyébként, kaptunk két elkerülhető gólt, elöl pedig sajnos nem tudtunk nagyot alakítani. A szlovénok jók, mint mindig, és azt hiszem, ezek a mérkőzések jól mutatják, hogy nekünk nem ott a helyünk, ahol jelenleg vagyunk. Dolgozunk azon, hogy előre léphessünk. Holnap délelőtt még játszunk egyet, addig már nem kell semmin változtatni, ha a délutáni formát hozzuk, akkor nem lesz baj. Egy videóval még tartozunk a srácoknak, azt még megmutatjuk nekik reggel, egy-két apróságra szeretnénk azért felhívni a figyelmüket.”

A junior csapat kerete a csütörtöki meccsre Szlovénia ellen:

Kapusok: Lajcs Marcell (SAPA), Vay Ádám

Hátvédek: Léránt René, Nagy Patrik (MAC), Korbuly Gergő (SAPA), Reiter Attila (SAPA), Láday Tamás (SAPA), Dósa Krisztián (MAC)

Csatárok:  Könczei Áron (DHK), Schmál Kristóf (MAC), Tóth Richárd (MAC), Ritó László (MVSI), Hamvai Szilárd (SAPA), Reisz Áron (SAPA), Sárpátki Róbert (SAPA), Kocsis Ferenc (SAPA), Szabó Dániel (SAPA), Pillók Martin (SAPA), Gágyor Péter (UTE), Erdély Csanád (SAPA), Vokla Roland (SAPA), Szabó Pál Krisztián (SAPA)

Fotó: Modla Ferenc András

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV