U20: 33 fős keret az októberi edzőtáborra

2015.10.01. 10:31 |

A szeptemberihez képest szűkebb keretet hívott be Rich Chernomaz az október 12-13-án sorra kerülő edzőtáborba.

Az novemberi Négy Nemzet Tornára, majd a decemberi korosztályos világbajnokságra való felkészülést szolgálja már az októberi kétnapos edzőtábor is, amelyen zömében az itthon játszók vesznek részt, hozzájuk csatlakozik még a két Ausztriában játszó légiós.

A három kapus, tizenkét hátvéd és tizennyolc csatár hat magyarországi és két osztrák klubból érkezik. A játékosok nagy részét ezúttal is a Fehérvár AV19 és a MAC Budapest adja, szám szerint tizenkettőt és tízet, akik közül többen rendszeresen lehetőséget kapnak a klubok MOL Liga csapatában is, ahogy a Debreceni HK és a Jegesmedvék néhány játékosa is.

Bíztató az utánpótlást tekintve az a tény is, hogy ebbe a szűk keretbe is bekerülhetett egy ’99-es és két ’98-as, azaz még U18-as korú játékos is.

Az edzőtáborba behívott keret névsora itt megtekinthető.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV