Vas Márton vezetőedző és stábja úgy döntött, ezúttal Szeles Martin kezd a kapuban és Kovács Dávid a tartalék. Még egy változás volt a sorokban: Péter Andor az első sorba került Horváth Bálint és Vértes Nátán mellé, és Kovács Alex volt a 13. támadó.
Pontosan egy perc telt el, amikor Mihály Ákos blokkolt egyet, és a korongra Papp Kristóf csapott le a semleges harmadban, átszáguldott az olasz védelmen, és megszerezte a vezetést a magyar válogatottnak. Az olaszok válaszára sem kellett sokat várni, Spinell egy középre tett korongot Szeles alatt a hálóba lőtt a 7. perc elején. Az egyenlítésnek azonban nem sokáig örülhetett az ellenfél, egy percen belül Császár Hunor révén ismét a mieinknél volt az előny: a bal szélen húzott el, és bátor, a hosszú sarkot célzó lövése meglepte a kapust. Az olaszok megpróbálták megnehezíteni a korongkihozatalokat, de amint a magyar együttes átjutott az ellenfél harmadában, helyzeteket alakított ki. A válogatott emberelőnyben is támadhatott, de ezzel nem tudott élni. A hajrában Horváth Bálint került ziccerbe, de a kapus védeni tudott. A végén a mieink még sikeresen kivédekeztek egy fórt.
A második harmad 3. percében megszületett a harmadik magyar találat is, ezúttal is Császár volt eredményes. Az olaszoknak sikerült csökkenteni a hátrányt az egyedül maradó Berger góljával egy percen belül. Kiegyenlített játék folyt a következő percekben, Szelesnek és Fadaninak is volt védeni valója. A magyarok második emberelőnyükben szépen járatták a korongot, de nem tudtak tiszta lövőhelyzetig eljutni. Aztán Bugár Gábor előtt nyílt lehetőség, de mellélőtt. A mieink ismét jól védekeztek ki egy emberhátrányt, aztán pedig megnyomták a játékrész utolsó percét. Előbb Vértes centerezését Horváth Bálint ütötte be az üres kapuba, majd hét másodperccel később Révész Marcell távoli lövése még kijött a kapusra, de Madácsi Benedek a levegőből beütötte.
Az utolsó harmad elején sem tudott élni emberelőnyével az olasz csapat, sőt, Péter Donát egy megindulással veszélyeztetett. Császár és Révész szép helyzetet dolgozott ki, ám nem tudtak betalálni. A harmad felénél Vas Márk kapott 2+10 percet. Az olaszok próbálkoztak, de a mieink remekül védekeztek, és nem hagytak sok helyet az ellenfélnek. A másik kapu előtt Fejes Nándor került helyzetbe, ám fölé lőtt. Az olaszok újabb emberelőnyét sikerült lenullázni, majd a végén jött a kegyelemdöfés: egy lendületes akció végén Péter Andor nagyszerű passzát Dézsi Bence egy igazítás után lőtte a hálóba.
A magyar válogatott legjobbjának Császár Hunort választották.
A mieink három forduló után hibátlan teljesítménnyel állnak a vb-n.
Vas Márton vezetőedző: „Ugyanúgy készültünk erre a meccsre, mint a korábbiakra, mindig a saját játékunkat próbáljuk ráerőszakolni az ellenfélre. Ez részben sikerült is. Voltak nagyon jó periódusaink, amikor azt játszottunk, amit szeretnénk, férfiasan, és ilyenkor sikeresebbnek is bizonyultunk. Amikor viszont nem vigyáztunk úgy a korongra, akkor szerencsére a védelmünk tartotta a csapatot. Mindenki dolgozott keményen, előre-hátra, egyben voltunk. Arra próbáltunk koncentrálni, hogy a védekező harmadban a százszázalékos akciókat válasszuk, még keményebbek legyünk. Ebben fejlődtek a srácok, és bár van még hova fejlődni, de jó úton haladnak, és próbálják meglépni azt, hogy felelősségteljes, férfias hokit tudjanak játszani. Szerdán délelőtt megmozgatjuk a csapatot, és lehet, hogy pár dolgot gyakoroltatunk velük, hogy a szlovénok ellen még jobban menjen.”
Császár Hunor: „Örülök, hogy jól megy a játék. Minden meccsen próbálok száz százalékot nyújtani, és mindent megteszek a csapatért. Az előző két meccshez képest jobban ránk jöttek az olaszok, letámadtak, és ismertük őket, de nehéz dolgunk volt. Szerencsére így is meg tudtuk oldani. Az volt a siker kulcsa, hogy 60 percig játszottunk és mindenki egymásért küzdött.”
Szalma Zsolt: „Az olasz válogatott technikásabb az előző ellenfelekhez képest, és négy kompakt sora volt, de szerencsére a mi négy sorunk most jobbnak bizonyult. Kivédekeztük az összes emberhátrányt, ez erőt adott, a másik kapunál pedig belőttünk két gólt, és ezzel összetörtük őket.”
Szeles Martin: „Jól éreztem magam a kapuban. A csapat nagyon sokat segített hátul. Sikerült pár gólt találnunk az elején, és nem engedtük, hogy az olaszok fölénk kerekedjenek. Jól jött az elmúlt napok kis pihenése, teljes erővel tudtam játszani.”
Az összeállítás
Péter A., Horváth B., Vértes
Szalma, Papp, Mihály
Révész, Császár, Madácsi
Péter D., Kreisz, Dézsi
Kovács A.
Sándor, Fejes
Kiss, Vas
Bugár, Seregély
Horváth M.
Szeles (Kovács D.)
A program
Világbajnokság, Tychy, Lengyelország:
December 8., szombat, 13:00 Magyarország-Japán 3-1
December 9., vasárnap, 20:00 Magyarország-Ukrajna 9-3
December 11., kedd, 13:00 Magyarország-Olaszország 6-2
December 12., szerda, 20:00 Magyarország-Szlovénia
December 14., péntek, 16:30 Magyarország-Lengyelország
A keret
Kovács |
Dávid |
G |
Langnau (SUI) |
Szeles |
Martin |
G |
Fehérvári Titánok |
Bugár |
Gábor |
D |
MAC |
Fejes |
Nándor |
D |
MAC |
Horváth |
Milán |
D |
IOGJA |
Kiss |
Roland |
D |
Fehérvári Titánok |
Sándor |
Flórián |
D |
Fehérvári Titánok |
Seregély |
Máté |
D |
MAC |
Vas |
Márk |
D |
Fehérvári Titánok |
Császár |
Hunor |
F |
Fehérvári Titánok |
Dézsi |
Bence |
F |
IOGJA |
Horváth |
Bálint |
F |
Rögle (SWE) |
Kovács |
Alex |
F |
IOGJA |
Kreisz |
Brúnó |
F |
MAC |
Madácsi |
Benedek |
F |
Fehérvári Titánok |
Mihály |
Ákos |
F |
Fehérvári Titánok |
Papp |
Kristóf |
F |
Madison Capitals (USA) |
Péter |
Andor |
F |
Fehérvári Titánok |
Péter |
Donát |
F |
Augsburg (GER) |
Révész |
Marcell |
F |
Zürich (SUI) |
Szalma |
Zsolt |
F |
UTE |
Vértes |
Nátán |
F |
HPK (FIN) |
A stáb
Vas |
Márton |
Vezetőedző |
|
Horváth |
András |
Másodedző |
|
Kiss |
Dávid |
Másodedző |
|
Kontsas |
Jukka |
Kapusedző |
|
Ágoston |
Olivér |
Fizioterapeuta |
|
Speier |
Kálmán |
Felszerelésmenedzser |
|
Végh |
Benedek |
Csapatvezető |
|
Závodszky |
Szabolcs |
Médiamenedzser |