A magyar U20-as válogatott nagyszerű játékkal 4-3-ra győzött a svájci Geneve-Servétte ellen svédországi Super Challenge Cup első fordulójában. Ez sorozatban a harmadik év, amikor a magyar csapat részt vesz a tornán.
Vas Márton vezetőedző a kapuban Tóth Balázsnak szavazott bizalmat, míg Szeles Martin volt a cserekapus. Az első meccsre nem nevezték Gönczi Lajost, a védő Horváth Milánt és Sándor Flóriánt, valamint a csatár Csiki Attilát, Kovács Sebestyént és Lőczi Árpádot. A csapatkapitány Kiss Roland volt, helyettesei pedig Révész Marcell és Bugár Gáboor.
A két együttes az előző idényben is találkozott a tornán, akkor a svájciak 4-3-ra nyertek. A mostani csapatból Tóth Balázs volt a kapus akkor is, Szigeti Ákos és Császár Hunor pedig gólt szerzett egy éve.
A magyar válogatott emberelőnybe került a meccs elején, és ezt gólra is váltotta: Péter Andor passzát Vértes Nátán lőtte be magabiztosan a svájci kapuba (1-0). A mieink továbbra is nagy nyomást helyeztek az ellenfélre, Szécsi Patrik távoli bombáját a svájci kapus védte. A magyar együttes újra emberelőnyben támadhatott, de ezúttal nem született gól a fór alatt – nem úgy néhány perccel később. Falus Ádám passzolt középre a bal szélről, Péter Donát pedig kapásból nagy gólt szerzett (2-0).
A svájci juniorbajnokság győztese első nagy helyzetét egy kiállítás után dolgozta ki, ám a mieink kivédekezték a két percet. Néhány perccel később szépítettek a genfiek, Smons talált be közelről (2-1). Két perccel az első harmad vége előtt visszaállította a kétgólos különbséget a magyar csapat: egy késleltetett kiállítás során Kemény Patrik lőtt, majd a kipattanót Vas Márk kotorta be (3-1).
A második felvonás magyar kiállítással indult, de az emberhátrányos védekezés ezúttal is jól működött. A svájci csapat aztán második fórját már gólra váltotta, Aeby Oliviera a bal oldali bedobókörből talált be (3-2). Mihály Ákos előtt adódott nagy lehetőség egy ellentámadásnál, de nem tudta becsapni az ellenfél kapusát.
A magyar válogatott aztán nem sokkal később megszerezte negyedik gólját: Kreisz Brúnó csapott le egy szabad korongra a kapu előtt, lövése megpattant egy védő botján, így a kapus fölött a bevágódott (4-2). Vértes Nátán is közel járt a második találatához, de Péter Donát passza után lövése kevéssel mellé ment. Mindössze öt másodperc volt hátra a harmadból, amikor a svájciak csökkentették hátrányukat emberelőnyből (4-3).
A harmadik harmad elején két magyar játékosnak is le kellett ülnie, de az öt a három elleni helyzetet is kivédekezte a válogatott. Az ellenfél is jól tartotta magát, így a mieinknek sem sikerült betalálniuk emberelőnyből.
A Genéve az egyenlítésért, míg a magyarok a vezetés növeléséért küzdöttek, és az utolsó percekre ismét megélénkült az iram. A mieink továbbra is jól védekeztek emberhátrányban. Egy perc volt hátra, amikor a svájciak fórban a kapust is lehozták, így hat a négy ellen támadhattak, de a magyar válogatott megőrizte előnyét. A csapat a 4-3-as győzelemmel visszavágott a tavalyi vereségért, míg Vas Márton vezetőedző és stábja győzelemmel debütált a kispadon.
Csütörtökön a svéd Växjö lesz az ellenfél.
Vas Márton vezetőedző: „Izgultam a meccs elejétől kezdve, hogy ebben az új szerepkörben meg kell magamnak felelni, hiszen magasra tettem a mércét. Voltak még hiányosságok, próbálok rajta még dolgozni. A csapat jól dolgozott végig, próbálták maximálisan betartani, amit kértünk tőlük. Egy-két hullámvölgyünk volt, de próbáltuk minél rövidebbre fogni ezeket, hogy sikeresek legyünk a végén. A következő ellenfél, a Växjö egy technikás, jól korcsolyázó csapat, nem engedhetjük meg nekik azt a luxust, hogy ennyiszer emberelőnyben játsszanak.”
Tóth Balázs, a válogatott kapusa: „Az első harmadban jól bekezdtünk, utána beleültünk a svájciak játékába, és utána nehezebb volt a saját játékunkat nyújtani. Jöttek a kiállítások, ahogy tavaly is, de ezúttal végig higgadtak voltunk, a végén is kitettük a szívünket. Ez volt az első meccsem a szezonban, még ennél is jobb leszek, de az a legfontosabb, hogy győztünk.”
Kiss Roland, a válogatott csapatkapitánya: „Jól éreztem magam a jégen. A csapat megtett mindent, amit tudott. Annak köszönhettük a győzelmet, hogy sokat melóztunk, mindenki beleadott mindent, emberhátrányban is. A következő ellenfél ellen még több munkára lesz szükség, fel kell venni a tempót.”
Összeállítás
Szalma, Révész, Mihály
Vértes, Péter A., Madácsi
Péter D., Kreisz, Szigeti
Kemény, Császár, Nagy Á.
Vincze
Bugár, Fejes
Kiss, Falus
Vas, Szécsi
Pokornyi
Tóth (Szeles)
A program
Magyarország-Genéve-Servette 4-3
Csütörtök, 16:00: Magyarország-Växjö
Péntek, 15:45: Magyarország-Ausztria
Szombat, elődöntők
Vasárnap: döntők, helyosztók
A keret
Vezetéknév | Keresztnév | Poszt | Klub |
Gönczi | Lajos | G | Debrecen |
Szeles | Martin | G | Fehérvár |
Tóth | Balázs | G | Vasas |
Bugár | Gábor | D | MAC |
Falus | Ádám | D | Zürich (SUI) |
Fejes | Nándor | D | MAC |
Horváth | Milán | D | Fehérvár |
Kiss | Roland | D | Fehérvár |
Pokornyi | Dávid | D | UTE |
Sándor | Flórián | D | Fehérvár |
Szécsi | Patrik | D | HK Budapest |
Vas | Márk | D | Fehérvár |
Császár | Hunor | F | Fehérvár |
Csiki | Attila | F | Vasas |
Kovács | Sebestyén | F | UTE |
Kemény | Patrik | F | Wings (SWE) |
Kreisz | Brúnó | F | MAC |
Lőczi | Árpád | F | MAC |
Madácsi | Benedek | F | Fehérvár |
Mihály | Ákos | F | Fehérvár |
Nagy | Ákos | F | Fehérvár |
Péter | Andor | F | Fehérvár |
Péter | Donát | F | Augsburg |
Révész | Marcell | F | Zürich (SUI) |
Szalma | Zsolt | F | UTE |
Szigeti | Ákos | F | MAC |
Vértes | Nátán | F | HPK (FIN) |
Vincze | Gergő | F | Fehérvár |
Stáb
Vezetéknév | Keresztnév | Poszt | |
Vas | Márton | Vezetőedző | |
Horváth | András | Másodedző | |
Kiss | Dávid | Másodedző | |
Kontsas | Jukka | Kapusedző | |
Ágoston | Olivér | Fizioterapeuta | |
Széplaki | Attila | Csapatorvos | |
Speier | Kálmán | Felszerelésmenedzser | |
Végh | Benedek | Csapatvezető | |
Závodszky | Szabolcs | Médiamenedzser |