A magyar U20-as válogatott összeszedett és hatékony támadójátékkal legyőzte Dél-Korea juniorválogatottját a Vasas Jégcentrumban megrendezett felkészülési mérkőzésen.
A vasárnapi találkozón számíthatott már a stáb Szécsi Patrikra, a kaput pedig ezúttal Márkus Levente védte. Egy perc sem kellett a vezetés megszerzéséig, a végig roppant ponterős Péter Donát talált be; a csapatkapitány 2 góllal és 4 gólpasszal zárta a végül 9-1-es magyar győzelmet hozó edzőmeccset.
A magyar válogatott gyakorolhatta az emberelőnyös játékot is, elvégre sok kiállítást kaptak a koreaiak. A mérkőzés hozzájárult ahhoz, hogy néhány kérdőjel kiegyenesedjen a végső világbajnoki utazókeret tekintetében, de a szövetségi kapitány csak a stáb esti megbeszélése után hirdeti ki a névsort.
Vas Márton szövetségi kapitány: „A srácok ma fejben készen álltak arra, hogy elvégezzék azt a munkát, amit megbeszéltünk. Tényleg jól dolgoztak, és emiatt kreáltak egy csomó emberelőnyt, amiket végre ki is játszottak és nem kapkodtak el. Rendet raktak a fiúk a saját fejükben, amiben mi is segítettünk, ennek volt a követkeménye, hogy ma jól játszottak. Ez a pár nap sok mindenre elég volt, de most még beszélgetünk a végleges keretről. Úgy érzem, meghozzuk majd azokat a jó döntéseket, amik ennek az U20-as válogatottnak az előnyére válnak. A döntés a végén természetesen az enyém lesz, ami nem könnyű feladat, de csak 22-en tudunk utazni.”
Magyarország U20–Dél-Korea U20 9-1 (3-1, 2-0, 4-0)
Vasas Jégcentrum, 200 néző, vezette: Pálkövi Zs., Mizsák, Schumacher-Kovács
Magyarország: Márkus L.
Horváth M., Szécsi P. 1 (1) – Csollák 1, Dóczi – Farkas B., Pokornyi – Bogesic 1, Seregély
Dézsi 2 (1), Péter D. 2 (4), Vértes 2 (3) – Keresztes, Páterka (2), Révész (1) – Mihalik, Németh K., Rétfalvi (1) – Farkas M., Kovács A., Horváth L. (3)
Korea: Lee J. H., Lee M. J. – Kim J. Y., Kim Y. J. – Kang H. H. (1), Kim W. M. – Ahn, Oh
Kang M. W., Kim H. S., Kim J. S. – Jeong H., Kim M. J., Kim S. J. – Kim J. H., Park S. J., Yoo – Choi (1), Mun 1, Park H. F.
Kiállítások: 14, illetve 24 perc
Kapura lövések: 48:23
A keret
Horváth Dominik | G | IOGJA | 2001 |
Márkus Levente | G | UTE | 2000 |
Gönczi Lajos | G | DEAC | 2000 |
Horváth Milán | D | Fehérvári Titánok | 2001 |
Farkas Botond | D | Vasas | 2001 |
Szécsi Patrik | D | HK Budapest | 2000 |
Bogesic Vedran | D | MAC | 2001 |
Dóczi Zsombor | D | MAC | 2001 |
Seregély Máté | D | MAC | 2000 |
Pokornyi Dávid | D | UTE | 2000 |
Csollák Márkó | D | MAC | 2002 |
Rétfalvi Kristóf | F | Fehérvári Titánok | 2001 |
Dézsi Bence | F | Fehérvári Titánok | 2000 |
Németh Kristóf | F | IOGJA | 2002 |
Keresztes Levente | F | Twin City Thunder (USA) | 2002 |
Kovács Alex | F | Fehérvári Titánok | 2000 |
Páterka Bence | F | Vasas | 2000 |
Révész Marcell | F | Zürich Lions (SUI) | 2000 |
Horváth László | F | Csíkszeredai Sportklub | 2001 |
Péter Donát | F | Augsburg (GER) | 2000 |
Farkas Márton | F | DVTK | 2000 |
Mihalik András | F | Toronto Titans (CAN) | 2003 |
Vértes Nátán | F | Aberdeen Wings (USA) | 2000 |
A stáb
Vas Márton | Vezetőedző | |
Horváth András | Edző | |
Kiss Dávid | Edző | |
Székely Csaba | Kapusedző | |
dr. Tarr Márton | Csapatorvos | |
Berkes Brigitta | Fizioterapeuta | |
Speier Kálmán | Felszerelés menedzser | |
Végh Benedek | Csapatvezető |