A magyar U20-as válogatott Lettország ellen kezdi meg vasárnap 18 órától a franciaországi Divízó I/A csoportos férfi világbajnokságot. Az ellenfél tavaly zuhant ki a legmagasabb osztályból, nem meglepő tehát, hogy a visszakerülés a céljuk.
A magyar válogatott egy rövid, de annál intenzívebb meccsnapi edzéssel hangolt a találkozóra, amin elsősorban a 2-2 és a 2-1 elleni szituációkat gyakorolták a játékosok. Az edzésen látottak alapján az U20-as csapat készen áll a kezdésre.
A felállás
Szalma, Horváth Szita
Vértes, Péter, Mihály
G.Tóth, Kreisz, Majoross
Molnár, Révész, Szigeti
Papp
Szabó, Fejes
Kiss, Sándor
Pokornyi, Sarcia
Vas
B.Tóth (Garbacz)
Az ellenfélről
A letteket vezetőedzőként Karlis Zirnis irányítja, de nehéz lenne azt állítani, hogy kezdőről van szó, hiszen már 2012 óta a szövetség alkalmazásában áll, általában a felnőtt együttes segédedzőjeként dolgozott. Klubszinten az NAHL-ben szereplő Shreveport Mudbugs vezetőedzője.
A lett keret az MHL-ben (ez a második számú orosz bajnokság) játszó HK Riga játékosaira épül. Két játékos, akire érdemes figyelni: Renars Krastenbergs és Emils Gegeris.
Így várják ők
Fodor Szabolcs segédedző: Olyan csapat ellen játszunk, amelyik tavaly még az A-csoportban szerepelt. Komoly tempóra számítunk, és abban bízunk, hogy játszunk egy jó, fegyelmezett mérkőzést. Az IIHF-szabályok szigorúbbak, mint a bajnokságban, ezért is fontos lesz a fegyelmezett, sok cserés játék. Eddig nem nagyon találkoztunk velük, de azt gondolom, nagyon jó, kompakt csapat, nem véletlenül voltak az A-csoportban. A kérdés az, mennyire tudjuk őket meglepni.
Majoross Barnabás csapatkapitány: Izgatottan várjuk a mérkőzést, szeretnénk megmutatni a tudásunkat, szeretnénk egyenlő ellenfelekként küzdeni és természetesen megnyerni a mérkőzést. Tudjuk, hogy tavaly ők estek ki az A-csoportból, nyilván jó játékerőt képviselnek, de ez csak még szebbé teszi a mai küzdelmet.
Program:
MAGYARORSZÁG – Lettország (vasárnap 18:00)
MAGYARORSZÁG – Franciaország (hétfő 19:00)
MAGYARORSZÁG – Kazahsztán (szerda 15:30)
MAGYARORSZÁG – Németország (péntek 13:00)
MAGYARORSZÁG – Ausztria (szombat 16:00)
A keret
Név | Poszt | Egyesület | Születési év |
Garbacz Máté | K | Vasas | 1998 |
Tóth Balázs | K | Linz (AUT) | 1999 |
Fejes Nándor | H | MAC | 1999 |
Kiss Roland | H | UTE | 1999 |
Pokornyi Dávid | H | UTE | 2000 |
Sándor Flórián | H | Fehérvár AV19 | 1999 |
Sarica Antonino | H | MAC | 1998 |
Szabó Bence | H | Fehérvár AV19 | 1998 |
Vas Márk | H | Fehérvár AV19 | 1999 |
Horváth Bálint | Cs | Rögle (SWE) | 1999 |
Kreisz Brúnó | Cs | KalPa (FIN) | 1999 |
Majoross Barnabás | Cs | MAC | 1998 |
Mihály Ákos | Cs | Fehérvár AV19 | 1999 |
Molnár Dávid | Cs | MAC | 1998 |
Papp Kristóf | Cs | Honeybaked (USA) | 2001 |
Péter Andor | Cs | Fehérvár AV19 | 1999 |
Révész Marcell | Cs | Zürich (SUI) | 2000 |
Szalma Zsolt | Cs | UTE | 1999 |
Szigeti Ákos | Cs | Springfield (USA) | 1999 |
Szita Donát | Cs | Fehérvár AV19 | 1998 |
Tóth Gergely | Cs | MAC | 1998 |
Vértes Nátán | Cs | Fehérvár AV19 | 2000 |
Stáb
Jarmo Tolvanen | Vezetőedző | |
Fodor Szabolcs | Segédedző | |
Kiss Dávid | Segédedző | |
Várady Csaba | Kapusedző | |
Bagonya Imre | Fizikoterapeuta | |
Egri Gergely | Sportigazgató | |
Magyar Péter | Felszerelés menedzser | |
Szilágyi Levente | Csapatvezető | |
Závodszky Szabolcs | Média menedzser |