Jarmo Tolvanen úgy döntött, a kazahok ellen Garbacz Máté kezd a kapuban, így Tóth Balázs foglalt helyet a kispadon. Más változás is történt az összeállításban, Mihály Ákost ugyanis a támadósorból a védekezőbe rakták Vas Márk mellé. Emellett csak Molnár Dávid, Kreisz Brúnó és Vértes Nátán támadósora maradt változatlan, a többit megkeverte a szakmai stáb: Majoross Barnabás csatlakozott Szalma Zsolthoz és Horváth Bálinthoz, Révész Marcell lett a center Péter Andor ás Szita Donát között, a harmadikban pedig Tóth Gergely, Papp Kristóf és Szigeti Ákos játszott együtt.
Első harmad
Jó ütemben indult a játék, a magyar csapat nyomást tudott gyakorolni a kazahokra, miközben próbálták kihozni a korongot. A mieink a harmad elején mindjárt az első emberelőnyös szituációból eredményesek voltak, Papp Kristóf találatával tehát 1-0-ra vezettünk. Nem sokkal később azonban a kazahok is remekül játszották meg az emberelőnyüket, így egyenlítettek.
Az utolsó percekben egy eladott korong után kettő az egyben mehettek a kapunkra a kazahok és nem tették meg azt a szívességet, hogy kihagyják a ziccert. Az első harmad után tehát 2-1-re vezettek.
Második harmad
A második harmad magyar helyzettel indult, Szita Donát lőtt a kékvonalról. Ezután mindkét csapat betalálhatott volna emberhátrányból, de maradt a 2-1. Egészen a 27. percig, amikor a kazahok öt a négy ellen a kék vonalról lőve megszerezték a harmadik találatukat.
A magyar csapat a játékrész végén kétszer is emberelőnybe került, de a kazahok kiválóan védekeztek, így a mieink nem jutottak helyzetig.
Harmadik harmad
A harmadik harmad elején Garbacz ziccert hárított, míg a másik oldalon Szalma és Majoross mehetett kettő az egyben a kapu felé, de a kapus megfogta a lövést. A következő emberelőnyös helyzetben Fejes Nándor lőtt ígéretesen a kék vonalról, de ez a lehetőség is kimaradt. A 47. percben aztán a kapu előtti csatározás után Molnár Dávid juttatta a korongot a kapuba.
Nem sokkal később Szita passzolt középre Kreisznek, aki lőtt, de nem sikerült egyenlítenie. Nem úgy a következő cserében Vértes Nátánnak, aki közelről talál be, 3-3-ra módosítva az állást.
Ezután mindkét csapat keményen küzdött a negyedik találatért, ami végül a kazahoknak jöttö össze: bár a korong Garbaczon már átment, a gólvonalon nem, csakhogy végül a kapu előtti tömörülés közepette mégis utat talált a hálóba.
Az utolsó percekre mindent egy lapra feltéve a magyarok lehozták a kapusukat, de ez csak azt eredményezte, hogy a kazahok megszerezték az ötödik találatukat is. Az utolsó váltásnál egy kis csetepaté is kerekedett a jégen, miután Kreisz Brúnó tíz perces büntetést kapott sportszerűtlen magatartásért. Az eredmény már nem változott, a kazahok 5-3-ra nyertek.
Jarmo Tolvanen, az U20-as válogatott szövetségi kapitánya: Valami történt a második harmadban, de ok nélkül. Úgy értem, az ellenfelünk nem játszott jobban vagy másképpen, mint az első harmadban. Dolgoztunk, dolgoztunk, de mégsem fizetődött ki a munkánk és nem a helyzetekről beszélek, hanem az egész játékunkról. És ezért nem voltunk ott, ahol lenni akartunk. Aztán a harmadik harmadban változtattunk, keményebben dolgoztunk, az egyenlítés is sikerült, sőt, arra is volt lehetőségünk, hogy akár a három pontot is megszerezzük. A negyedik gólt azonban érdekes szituációból kaptuk, a kapunk előtt nagy volt a tömörülés, a játékvezető pedig messze voltak az esettől. A két játékvezetős rendszer azért jobb lett volna, mert egy mindig a kapu körül van. A végén a kapusunk lehozatalával mindent egy lapra tettem fel, de ebből is a kazahok voltak eredményesek.
Papp Kristóf, az U20-as válogatott csatára: Az első és a harmadik harmadban nagyon jól ment a játék, a második harmadra viszont leeresztettünk. Ezen pedig el is ment a meccs. A csütörtöki szünnapon összeszedjük magunkat és keményen készülünk a németek ellen.
Molnár Dávid, az U20-as válogatott csatára: Nagyon pörgős meccset játszottunk, amelyből a kazahok jöttek ki győztesen. Amikor egyenlítettünk, mi kerültünk lélektani előnybe, ha jobban odafigyelünk a helyzeteknél, akkor megnyerhettük volna a meccset. A gólomnál nagy nyomást helyeztünk a kazahokra, sokáig beszorítottuk őket a harmadukba, hátulról érkezett egy lövés, kipattant és szerencsére a kapu előtt állva be tudtam ütni a korongot a hálóba.
Fejes Nándor, az U20-as válogatott védője: A kazahok egészen más hokit játszanak, mint a többi csapat, a meccs elején ez még furcsa volt, több nagy helyzetük is akadt, de a harmadik harmadban már jól reagáltunk a játékukra. Nagy iramú meccs volt, kevés ütközéssel, jól kezdtünk az első harmadban, a harmadikra pedig úgy mentünk ki, hogy nekünk nyernünk kell. A mérkőzés a második harmadban ment el.
Program:
MAGYARORSZÁG – Lettország: 1-4
MAGYARORSZÁG – Franciaország: 3-4 (h.u.)
MAGYARORSZÁG – Németország (péntek 13:00)
MAGYARORSZÁG – Ausztria (szombat 16:00)
A keret
Név | Poszt | Egyesület | Születési év |
Garbacz Máté | K | Vasas | 1998 |
Tóth Balázs | K | Linz (AUT) | 1999 |
Fejes Nándor | H | MAC | 1999 |
Kiss Roland | H | UTE | 1999 |
Pokornyi Dávid | H | UTE | 2000 |
Sándor Flórián | H | Fehérvár AV19 | 1999 |
Sarica Antonino | H | MAC | 1998 |
Szabó Bence | H | Fehérvár AV19 | 1998 |
Vas Márk | H | Fehérvár AV19 | 1999 |
Horváth Bálint | Cs | Rögle (SWE) | 1999 |
Kreisz Brúnó | Cs | KalPa (FIN) | 1999 |
Majoross Barnabás | Cs | MAC | 1998 |
Mihály Ákos | Cs | Fehérvár AV19 | 1999 |
Molnár Dávid | Cs | MAC | 1998 |
Papp Kristóf | Cs | Honeybaked (USA) | 2001 |
Péter Andor | Cs | Fehérvár AV19 | 1999 |
Révész Marcell | Cs | Zürich (SUI) | 2000 |
Szalma Zsolt | Cs | UTE | 1999 |
Szigeti Ákos | Cs | Springfield (USA) | 1999 |
Szita Donát | Cs | Fehérvár AV19 | 1998 |
Tóth Gergely | Cs | MAC | 1998 |
Vértes Nátán | Cs | Fehérvár AV19 | 2000 |
Stáb
Jarmo Tolvanen | Vezetőedző | |
Fodor Szabolcs | Segédedző | |
Kiss Dávid | Segédedző | |
Várady Csaba | Kapusedző | |
Bagonya Imre | Fizikoterapeuta | |
Egri Gergely | Sportigazgató | |
Magyar Péter | Felszerelés menedzser | |
Szilágyi Levente | Csapatvezető | |
Závodszky Szabolcs | Média menedzser |