A juniorválogatott szerdán St. Pöltenbe utazik egy nemzetközi tornára, ahol a házigazda Ausztria válogatottjával találkozik, kétszer.
Legutóbb augusztusban találkozott a juniorválogatott kerete, akkor az Erste Ligában érdekelt Opten Vasassal játszott is két edzőmeccset, ezt követően viszont két összetartás is elmaradt a koronavírus-helyzet miatt. A jelenlegi körülmények sem túl rózsásak, ennek ellenére sikerült lekötni két edzőmérkőzést, az A-csoportos világbajnokságra (ez az egyetlen vb a korosztályban, amit megrendeznek) készülő Ausztria ellen.
„Március óta mindenki tisztában van azzal, hogy mennyire nehéz akár csak az életünk, a mindennapjaink megtervezése, nemhogy egy-egy külföldi torna vagy túra megszervezése. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a kollégáimnak azért a fáradhatatlan munkáért, amit végeztek az elmúlt időszakban. Nagyon sok munkát tettek abba, hogy ezt a mostani túrát meg tudjuk tartani” – fogalmazott Horváth András, az U20-as válogatott szövetségi kapitánya.
„Eredetileg Olaszországba lettünk volna hivatalosak a Négy Nemzet Tornára, ami évek óta le volt kötve, végül itt egymás után visszaléptek a csapatok, így kiderült, hogy elmarad a torna. Ezután a lengyelekkel folytattunk egy intenzívebb kommunikációt, már le is szerveztünk két mérkőzést Lengyelországba, de ezt a túrát is le kellett mondani az utolsó pillanatban. Mindeközben tudtuk, hogy az osztrákok rangos tornát szerveznek novemberre, ahová a dán, a fehérorosz és a lett csapatot várták. A kollégákkal összedugtuk a fejünket, és úgy döntöttünk, jelezzük számukra, hogy vállalnánk a beugró szerepet, amennyiben valamelyik válogatott visszalépne, hiszen rangos ellenfelekkel találkozni mindig hasznos, mindig jó felmérni, mekkora utat kell még bejárnunk a céljaink eléréséhez. Ennek a kitartó érdeklődésnek lett az eredménye, hogy végül a fehéroroszok és a dánok visszalépése után részt vehetünk a minitornán. Végül aztán annyira mini lett ez a torna, hogy csak az osztrákok és mi veszünk rajta részt, a hétvégén a lettek is jelezték, nem tudnak kiállni.”
A magyar válogatott – amelynek tagjait, beleértve a stábtagokkal, tesztelik a túra előtt, közben és után is – szerdán utazik St. Pöltenbe, csütörtökön és pénteken rendezik a két mérkőzést Ausztriával.
A kapitány és a stáb amolyan vegyes keretet állított össze a két mérkőzésre.
„Elsősorban azok a 2002-es születésű játékosok kerültek most a keretbe, akiknek a legnagyobb esélyük van eljutni a világbajnokságra. Van pár olyan játékos, aki külföldön tartózkodik, őket most nem akartuk hazarángatni, az egészségügyi kockázatokat inkább minimalizáltuk. A keretben még olyan 2001-es játékosok szerepelnek, akik egyrészt jó karakterek, másrészt az utóbbi időben vagy sérülés vagy egyéb okok miatt nem kaptak elég jégidőt a klubcsapataikban. Nekik is támogatást szeretnénk nyújtani ezzel a meghívóval. Emellett úgy gondoltuk, hogy azok a 2001-es játékosok, akik a klubjukban 19 évesen meghatározó jégidőt harcoltak ki maguknak, inkább ezt erősítsék tovább, őket most nem hívtuk meg, úgy érezzük, most a klubjukban jobb helyük van. A helyzet ezzel együtt most olyan, hogy – ahogyan mondani szokták – a változtatás jogát az utolsó pillanatig fenntartjuk” – tette hozzá a kapitány.
Horváth András megismételte, a vb elmaradása bizony nagy érvágás a fiatalok számára: a világ legjobb 16 csapata között lejátszott öt mérkőzés rutinja az atmoszférájával, a különböző ingerekkel, az ellenfelek személyével, a lelátón helyet foglaló scoutokkal pótolhatatlan. Ugyanakkor a játékosok kezét nem engedi el a stáb, a lehetőségekhez képest igyekeznek mindenkinek megfelelő jégidőt biztosítani – ennek lehet része a mostani túra is.
Fontos, hogy a szigorú járványügyi előírások alapján zárt kapuk mögött rendezik a két mérkőzést, a helyszínen nincs lehetőség a belépésre semmilyen körülmények között. Ugyanakkor mindkét mérkőzést lehet majd követni streamen, ennek elérhetőségét közöljük majd.
Az U20-as válogatott programja (Tüskecsarnok, St. Pölten/Ausztria):
November 3., szerda, 9:00-10:35, 16:00-17:45: edzések a Tüskecsarnokban
November 5., csütörtök, 17 óra: Ausztria–Magyarország
November 6., péntek, 13 óra: Magyarország–Ausztria
Az U20-as válogatott kerete:
Anfang József | G | Vasas | 2002 |
Antek Tamás | G | DHK | 2003 |
Monostori Tamás | G | UTE | 2002 |
Bogesic Vedran | D | DEAC | 2001 |
Csollák Márkó | D | MAC | 2002 |
Dobmayer Dominik | D | IOGJA | 2002 |
Farkas Botond | D | Vasas | 2001 |
Gáspár Levente | D | FTC | 2001 |
Horváth András | D | UTE | 2001 |
Kóger Balázs | D | IOGJA | 2002 |
Mayer Martin | D | MAC | 2002 |
Banga Nándor | F | UTE | 2002 |
Csiszer Ádám | F | IOGJA | 2002 |
Gál Zsombor | F | Vasas | 2002 |
Galajda Zsombor | F | DVTK | 2002 |
Horváth Pál | F | IOGJA | 2002 |
Kozma Ferenc | F | DEAC | 2001 |
Lövei Dávid | F | DVTK | 2001 |
Mattyasovszky Gergely | F | DVTK | 2002 |
Molnár Bálint | F | MAC | 2002 |
Németh Kristóf | F | IOGJA | 2002 |
Rétfalvi Kristóf | F | IOGJA | 2001 |
Rózsahegyi András | F | HC Zubr Přerov (CZE) | 2001 |
Strenk Olivér | F | MAC | 2002 |
A stáb
Horváth András | Vezetőedző |
Ladányi Balázs | Edző |
Arany Máté | Edző |
Székely Csaba | Kapusedző |
Németh Gergő | Sportpszichológus |
Ács Ferenc | Erőnléti edző |
Dobos Sándor | Média |
Berkes Brigitta | Fizioterapeuta |
Speier Kálmán | Felszerelés-menedzser |
Végh Boldizsár | Csapatvezető |