Vas Márton és stábja ezúttal is változtatott a sorokon és új összeállításban próbálta ki a csapatot. A csapatkapitányi C betűt Kiss Roland kapta, Bugár Gábor és Révész Marcell pedig az asszisztensek voltak. A kapuban Szeles Martin kezdett. Érdekesség, hogy zsinórban harmadik éve játszunk a házigazda csapat ellen, két éve 3-1-re, tavaly 7-1-re verték a mieinket.
Nem kezdődött jól a mérkőzés ezúttal sem, 2 perc után már vezetett a svéd csapat, kontrollálták a játékot és a harmad derekán tovább növelték az előnyüket. Egy kapu előtti jelenetet követően Fejes Nándor szépített emberelőnyből, de gyorsan jött a válasz egy egyéni villanás után. A második harmad magyar előnnyel indult, de nem sikerült betalálni, az ellenfél viszont újabb két pontot szerzett. Így a mérkőzés felénél 5-1 volt az állás. Időt kértünk, változtattunk a sorokon, játékban közelebb kerültünk az ellenfélhez, de újabb találatot nem tudtunk szerezni. A svéd csapat viszont két alkalommal még hálóba lőtt, így a végeredmény 7-1 lett a házigazdák javára.
A magyar fiúk vasárnap 11 órától a HK Riga ellen a bronzéremért játszanak.
Vas Márton, szövetségi kapitány: Kemény mérkőzés volt, egy olyan csapat ellen, akik egész szezonban együtt dolgoznak, komoly előny ez, amit próbáltunk behozni. Sok korcsolyázással, egyszerű játékkal, nagy fegyelmezettséggel tudtuk volna felvenni a versenyt, ez nem sikerült. Azért jöttünk ide, hogy minél több dolgot tapasztaljunk meg, egy csapat fejlődésének része egy ilyen mérkőzés is, mint a mai. A HK Riga ellen a bronzért játszunk holnap, nagyon stabil a védekezésük, jól korcsolyáznak, kevés gólt kapnak. Mi a saját játékunkkal fogunk törődni, továbbra is keményen fogunk harcolni, kapu előtt komoly forgalmat akarunk csinálni és sokat lőni. Meg akarjuk nyerni ezt a mérkőzést is.
Bugár Gábor: Nagyon gyors és technikás volt az ellenfél, az elején nem álltunk jól bele a meccsbe, nem sikerült felvenni a tempójukat. Az ellenfélnek is ez volt a negyedik mérkőzése zsinórban, úgyhogy a fáradtság nem lehet kifogás részünkről, ugyanúgy kell készülni minden mérkőzésre, ellenféltől és mérkőzéstől függetlenül.
Sorok:
Révész, Péter A., Madácsi
Péter D., Vértes, Szalma
Nagy, Kreisz, Vincze
Kovács, Császár, Lőczi
Csiki
Kiss, Horváth
Bugár, Fejes
Vas, Falus
Sándor
Szeles (Tóth)
A program
Magyarország-Genéve-Servette 4-3
Magyarország-Växjö 3-1
Magyarország-Ausztria 4-2
Magyarország-Färjestad 1-7
Vasárnap,11:00 Magyarország-HK Riga
A keret
Vezetéknév | Keresztnév | Poszt | Klub |
Gönczi | Lajos | G | Debrecen |
Szeles | Martin | G | Fehérvár |
Tóth | Balázs | G | Vasas |
Bugár | Gábor | D | MAC |
Falus | Ádám | D | Zürich (SUI) |
Fejes | Nándor | D | MAC |
Horváth | Milán | D | Fehérvár |
Kiss | Roland | D | Fehérvár |
Pokornyi | Dávid | D | UTE |
Sándor | Flórián | D | Fehérvár |
Szécsi | Patrik | D | HK Budapest |
Vas | Márk | D | Fehérvár |
Császár | Hunor | F | Fehérvár |
Csiki | Attila | F | Vasas |
Kovács | Sebestyén | F | UTE |
Kemény | Patrik | F | Wings (SWE) |
Kreisz | Brúnó | F | MAC |
Lőczi | Árpád | F | MAC |
Madácsi | Benedek | F | Fehérvár |
Mihály | Ákos | F | Fehérvár |
Nagy | Ákos | F | Fehérvár |
Péter | Andor | F | Fehérvár |
Péter | Donát | F | Augsburg |
Révész | Marcell | F | Zürich (SUI) |
Szalma | Zsolt | F | UTE |
Szigeti | Ákos | F | MAC |
Vértes | Nátán | F | HPK (FIN) |
Vincze | Gergő | F | Fehérvár |
Stáb
Vezetéknév | Keresztnév | Poszt | |
Vas | Márton | Vezetőedző | |
Horváth | András | Másodedző | |
Kiss | Dávid | Másodedző | |
Kontsas | Jukka | Kapusedző | |
Ágoston | Olivér | Fizioterapeuta | |
Széplaki | Attila | Csapatorvos | |
Speier | Kálmán | Felszerelésmenedzser | |
Végh | Benedek | Csapatvezető | |
Závodszky | Szabolcs | Médiamenedzser |