A magyar U20-as válogatott a kijevi divízió 1/B-s világbajnokság második játéknapjának nyitómérkőzését játssza szombaton, Észtország ellen.
Nagyon jól sikerült a kijevi világbajnokság nyitánya a magyar válogatott számára, hiszen sajátos atmoszférában, nagy közönség előtt tudta legyőzni a házigazda Ukrajnát (5-1, ide). A hazaiak csalódottan értékelték a mérkőzést, de a szövetségi kapitányuk korrekt helyzetjelentést adott, és gratulált is a magyar válogatottnak.
A mieink igyekezték a helyén kezelni az eredményt, már csak azért is, mert ilyenkor még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni a (feljutási) esélyekről, de szombaton három óra körül is csak picivel leszünk okosabbak. De mindenképpen okosabbak leszünk.
Észtország lesz a következő ellenfél, az a válogatott, amely az első fordulóban 6-1-re kapott ki a franciáktól – a végén egy üres kapus gól is növelte a differenciát. Adott esetben ez a végeredmény is lehet csalóka, hiszen az észtek keretében jó páran a finn juniorbajnokságban játszanak (a szövetségi kapitány is finn, Simo Luukkainen), de ad játékost a válogatottba a New Jersey Rockets (Kirill Lodeikin) is. Andrei Rae pedig ismerős lehet számunkra, hiszen a MAC Budapest U21-es csapatának tagja, ebben az évben kilenc bajnokin kapott szerepet.
Vas Márton csapata a pihenőnapot is aktívan töltötte, délelőtt edzést vezényelt a szakmai stáb a srácoknak (a francia és az olasz csapat néhány tagja hosszasan figyelte a mieinket a palánk mellett), késő délután pedig videózott a csapat.
Pokornyi Dávidot, válogatottunk egyik hangulatfelelősét kértük egy kis felvezetésre a szombati meccs apropóján:
„Mindig próbálok pozitív maradni és mindenkinek ezt is mutatni, mert a negatív szellem az nem tesz jót, a játéknak semmiképpen. Szerintem a csapat is hasonlóan gondolkodik, végig pozitívak voltunk az első napon például, biztattuk egymást, ez is segített abban, hogy meg tudjuk nyerni a nyitómeccset. Nem volt azért ez annyira sima, de mindenki csinálta a dolgát, megvolt a csapatszellem, ezért tudtunk ilyen fölénnyel nyerni. Nem játszottam még az észtek ellen, nem tudom, hogy milyen erőt képviselnek, de ha ebben a csoportban vannak, nem lehetnek olyan rosszak, mindenképpen a legjobb tudásunk szerint kell játszani. Nagyon érdekes eredmények születtek a csoportban, úgyhogy mindenki ellen a maximumot kell nyújtanunk.”
A magyar csapat helyi idő szerint 13, otthoni idő szerint 12 órakor kezd Kijevben.
A program
2019. december 12., csütörtök, 19:00: Ukrajna–Magyarország 1-5
2019. december 14., szombat, 12:00: Magyarország–Észtország
2019. december 15., vasárnap, 15:30: Magyarország–Lengyelország
2019. december 17., kedd, 12:00: Magyarország–Franciaország
2019. december 18., szerda, 15:30: Magyarország–Olaszország
A keret
25 | Horváth Dominik | G | IOGJA | 2001 |
1 | Márkus Levente | G | UTE | 2000 |
2 | Bogesic Vedran | D | MAC | 2001 |
22 | Csollák Márkó | D | MAC | 2002 |
4 | Dóczi Zsombor | D | MAC | 2001 |
5 | Farkas Botond | D | Vasas | 2001 |
12 | Horváth Milán | D | Fehérvári Titánok | 2001 |
6 | Pokornyi Dávid | D | UTE | 2000 |
23 | Seregély Máté | D | MAC | 2000 |
3 | Szécsi Patrik | D | HK Budapest | 2000 |
16 | Ambrus Gergő | F | Fehérvári Titánok | 2001 |
15 | Dézsi Bence | F | Fehérvári Titánok | 2000 |
9 | Horváth László | F | SC Csíkszereda | 2000 |
13 | Keresztes Levente | F | Twin City Thunder (USA) | 2002 |
8 | Kovács Alex | F | Fehérvári Titánok | 2000 |
7 | Mesterházy Bálint | F | South Shore Kings (USA) | 2001 |
24 | Németh Kristóf | F | IOGJA | 2002 |
14 | Páterka Bence | F | Vasas | 2000 |
21 | Péter Donát | F | Augsburg (GER) | 2000 |
18 | Rétfalvi Kristóf | F | Fehérvári Titánok | 2001 |
17 | Révész Marcell | F | Zürich Lions (SUI) | 2000 |
10 | Vértes Nátán | F | Aberdeen Wings (USA) | 2000 |
A stáb
Vas Márton | Vezetőedző | |
Horváth András | Edző | |
Kiss Dávid | Edző | |
Székely Csaba | Kapusedző | |
dr. Tarr Márton | Csapatorvos | |
dr. Németh Gergely | Sportpszichológus | |
Berkes Brigitta | Fizioterapeuta | |
Speier Kálmán | Felszerelés menedzser | |
Végh Benedek | Csapatvezető |