Jarmo Tolvanen és szakmai stábja úgy döntött, hogy az osztrákok ellen Garbacz Máté kezd a kapuban. A németek elleni meccshez képest a támadósorok összetétele nem változott, a védősorban Vas Márk Sarcia Antonio mellé került, a hetedik hátvéd Pokornyi Dávid lett.
Első harmad
Ausztria mindjárt a második másodpercben eltalálta a kapuvasat, szerencsére a korong nem ment át a gólvonalon. A magyarok előtt is gyorsan adódott lehetőség, Vértes Nátán a jobb szélről lőtt. A első percekben nagyon jól játékot láthattunk a jégen, a csapatok remekül mozgatták a korongot. Az első emberelőnyünket nem sikerült kihasználni, csak Sándor Flóriánnak volt egy ígéretes kísérlete a kék vonalról.
Az osztrákok a 8. percben megszerezték a vezetést, miután Marco Rossi egy jó csel után Garbacz mellett a hálóba emelte a korongot. Egy perccel később aká egyenlíthettünk is volna, de Majoross Barnabás nem tudta jól lekezelni a korongot. Ekkor a magyarok uralták a játékot, Vértes Nátán kapu előtti lövése utat is talált a kapuba.
Kevesebb, mint egy perccel később aztán ismét a "sógorok" birtokolták az előnyt. Úgy tűnt, Garbaczé lesz a korong, de az osztrákok lecsaptak rá, majd a kapuba lőttek. Emberhátrányban újabb meleg pillanatokat élhettünk át, Garbacznak lábbal éppen csak sikerül hárítani ellenfelünk lövését . Az utolsó percekben rendületlenül rohamoztunk a kapujukat, Péter Andor és Horváth Bálint előtt is adódott komoly helyzet. Papp remek passzt adott középre Szalmának, aki közelről lőhetett, de a korong elment a kapu mellett.
Második harmad
A második harmad úgy kezdődött, ahogy az előző véget ért: nagy nyomást helyeztünk az osztrákok kapujára. Molnár Dávid a bal szélről próbálkozott, míg Papp Kristóf a védők között remek passzal szolgálta ki Szita Donátot, az eredmény azonban nem változott. Egészen a 28. percig, amikor az osztrákok megszerezték a harmadik találatukat. Ez után már ők uralták a játékot, ami két perc múlva újabb gólt eredményezett. Jarmo Tolvanen időt is kért, hogy helyre tegye kicsit a fejeket a folytatásra.
Emberhátrányban Horváth Bálint ugrott ki, de a lövésre már nem jutott ereje. A következő lehetőség a szépítésre emberelőnyben volt, de ez sem hozott újabb találatot. A harmad végén ismét nyomás alatt tartottuk vetélytársunkat, az utolsó perc kezdetén pedig emberelőnyben Fejes Nándor megszerezte a második találatunkat. Így az utolsó 20 perc előtt 4-2 állt az eredményjelzőn.
Harmadik harmad
A záró harmadra úgy jött ki a magyar válogatott az öltözőből, hogy a végsőkig küzdeni fog. Az első emberelőnyös szituációban jól járattuk a korongot, Szita Donát lövése után a korong felpattant a levegőbe, a gólvonalon azonban nem ment át. Miután az osztrákok kivédekezték a hátrányt, Majoross Barnabás lőhetett közelről, de a kapus hárított. Beszorítottuk az osztrákokat a kapujuk elé, Fejes és Szalma előtt is adódott lehetőség.
A harmad közepén egyértelműen a magyar csapat látszott az erősebbnek. Újabb emberelőnyt védekeztünk ki, de így is vezettek kettővel és már csak hét perc volt hátra a mérkőzésből. A folytatásban a magyar csapat ismételten csak helyzetekig jutott, az osztrákok ellenben az 58. percben megszerezték az ötödik góljukat is.
Ezzel pedig lezárták azt a kérdést, hogy melyik csapa játszhat jövőre a divízió I/A csoportba való visszajutásért.
Révész Marcell, az U20-as válogatott csatára: Gyengén kezdtünk, nem ütköztünk, pedig tudtuk, ez fontos szepet játszik a mérkőzésen. A második harmadban már agresszíveben játszottunk, de igazából az első harmadban elment a meccs. Jó tapasztalat volt ez a világbajnokság, ezen a szinten már hatvan percig koncentrálni kell, ha egy percre nem figyelsz, már vereség a vége.
Garbacz Máté, az U20-as válogatott kapusa: Ez volt az első utánpóltás-világbajnokságom, nagy élmény volt, csak a vége nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Nehéz bármit is mondani az osztrákok elleni meccs után, hiszen kikaptunk és kiestünk a divízió I/A csoportból. Nagyon csalódott vagyok, hogy nem tudtunk büszkeséget okozni az országnak! Nagy dolog lett volna, ha bent maradunk, de ez most nem jött össze. Sok mindent tanultam a vb alatt, például, hogy agresszívebbnek kell lennem a kapuban, jobban kell támadnom a korongot, ha forgalom van a kapunk előtt, ebben mindenképpen fejlődnöm kell.
Mihály Ákos, az U20-as válogatott csatára: Meg kell tanulnunk hatvan percen keresztül koncentráltan játszani, hiszen mindegyik ellenfelünkkel versenyben voltunk, csak későn ébredtünk, és rengeteget hibáztunk. Az osztrákok ellen későn lendültünk bele a meccsbe, és mint ahogy mondtam is, most is sokat hibáztunk.
Szabó Bence, az U20-as válogatott védője: Mindjárt a meccs elején szépen kijátszott helyzetből kaptunk gólt, aztán sikerült egyenlítenünk, de a következő cserében az osztrákok ismét betaláltak. A második harmadban sokáig nyomtunk, de megint csak kaptuk a gólokat. A harmadikban is ott voltunk a nyakukon, de ez sajnos ma nem volt elég. A vb-n a jégen és a jégen kívül is egységes csapatot alkottunk, erre nagyon büszke vagyok. Mindent megtettünk, és ha nem is sikerült, de nem adtuk fel soha.
Bár a fiúk is csalódottak – ahogy az a nyilatkozatokból is kitűnik –, azért elkeseredni nem kell, hiszen így is a világ legjobb tizenhat csapata között szerepelhettünk. Mindegyik meccsen felvettük a versenyt az ellenfeleinkkel, pontot is szereztünk, és csak egy pici hiányzott ahhoz, hogy megtartsuk a helyünket a divízió I/A-ban.
Jövőre ismét adott a lehetőség, no, meg a kihívás: visszajutni a csoportba. Ne feledjük, ha most a felnőttekről beszélnénk, akkor ez a vb az A csoportot jelentette volna.
MAGYARORSZÁG – Lettország: 1-4
MAGYARORSZÁG – Franciaország: 3-4 (h.u.)
MAGYARORSZÁG – Németország 2-7
A keret
Név | Poszt | Egyesület | Születési év |
Garbacz Máté | K | Vasas | 1998 |
Tóth Balázs | K | Linz (AUT) | 1999 |
Fejes Nándor | H | MAC | 1999 |
Kiss Roland | H | UTE | 1999 |
Pokornyi Dávid | H | UTE | 2000 |
Sándor Flórián | H | Fehérvár AV19 | 1999 |
Sarica Antonino | H | MAC | 1998 |
Szabó Bence | H | Fehérvár AV19 | 1998 |
Vas Márk | H | Fehérvár AV19 | 1999 |
Horváth Bálint | Cs | Rögle (SWE) | 1999 |
Kreisz Brúnó | Cs | KalPa (FIN) | 1999 |
Majoross Barnabás | Cs | MAC | 1998 |
Mihály Ákos | Cs | Fehérvár AV19 | 1999 |
Molnár Dávid | Cs | MAC | 1998 |
Papp Kristóf | Cs | Honeybaked (USA) | 2001 |
Péter Andor | Cs | Fehérvár AV19 | 1999 |
Révész Marcell | Cs | Zürich (SUI) | 2000 |
Szalma Zsolt | Cs | UTE | 1999 |
Szigeti Ákos | Cs | Springfield (USA) | 1999 |
Szita Donát | Cs | Fehérvár AV19 | 1998 |
Tóth Gergely | Cs | MAC | 1998 |
Vértes Nátán | Cs | Fehérvár AV19 | 2000 |
Stáb
Jarmo Tolvanen | Vezetőedző | |
Fodor Szabolcs | Segédedző | |
Kiss Dávid | Segédedző | |
Várady Csaba | Kapusedző | |
Bagonya Imre | Fizikoterapeuta | |
Egri Gergely | Sportigazgató | |
Magyar Péter | Felszerelés menedzser | |
Szilágyi Levente | Csapatvezető | |
Závodszky Szabolcs | Média menedzser |