A negyedik helyen végzett a magyar U20-as válogatott a svédországi Super Challenge Cupon. A bronzmeccsen a Riga 4-1-re nyert a mieink ellen.
Vas Márton vezetőedző és edzői stábja döntése alapján Tóth Balázs kezdett a kapuban, Gönczi Lajos volt a tartalék. Pokornyi Dávid, Szécsi Patrik, Szigeti Ákos és Mihály Ákos visszakerült a csapatba, míg Szeles Martin, Kemény Patrik, Vértes Nátán, Csiki Attila, Péter Andor és Falus Ádám ezúttal kihagyta a találkozót. Kiss Roland volt a csapatkapitány, Madácsi Benedek és Révész Marcell a helyettes. Tavaly a lett csapat nem vett részt a tornán, de egy évvel korábban szétlövésben 3-2-re jobbnak bizonyultak a mieinknél.
A meccs jó iramban kezdődött, mindkét együttes bátran támadott. A Riga szerzett vezetést a 6. percben, kihasználva Bugár Gábor kiállítását: Kaleinikovas a baloldali bedobópontról talált be. Ez volt az első emberhátrányos gól, amelyet a magyar csapat kapott az első mérkőzés óta. A mieinknek is is voltak lehetőségeik, amint emberelőnybe kerültek, de ezek sajnos kimaradtak. A hátralévő percekben a tempó nem változott, a magyar csapat még egyszer fórban játszhatott, de abból sem született gól.
A második harmad elején aztán összejött az egyenlítés: Kovács Sebestyén lövése Lőczi Árpád ütőjére került, aki bevágta a korongot. Bő egy perccel később ismét a lettek vezettek, ugyanis Krumins egyedül maradt a kapu előtt, és nem hibázott. A magyar csapat ment előre, de a 37. percben Mihály Ákos 2+10 percet kapott, így újabb emberhátrányban kellett bizonyítani.
Az utolsó játékrész elején a Riga tovább növelte a különbséget, Vjaters a kék volnalról megeresztett lövése megpattant, majd a felső vasról vágódott a hálóba. A magyarok újabb emberhátrányt védekeztek ki remekül, aztán kiegészülve volt esély közelebb zárkózni, de Kiss passza után Kreisz Brúnó kapáslövését a kapus bravúrral védte. A harmad feléhez közeledve a mieink is fórban támadhattak, és újabb nagy helyzet maradt ki: Császár Hunor középre tett passzát Madácsi Benedek kevéssel lőtte mellé.
Az 55. percben Vas Márknak kellett leülnie, és ezt egy perccel később kihasználta a Riga, Trastasenkovs lőtt a magyar kapuba. A hajrában egy lett kiállítás után a magyar stáb lehívta a kapust, hogy 6 a 4 ellen támadhassanak a mieink, és bár sikerült a kapujuk elé szegezni az ellenfelet, újabb találat nem született. A 4-1-es sikerrel a lett csapat szerezte meg a bronzérmet, míg a magyar válogatott a negyedik helyen végzett – ez a legjobb helyezés, amióta részt vesz a rangos tornán.
Vas Márton vezetőedző: „Nagyon hasznos torna volt a világbajnoki felkészülésben. Olyan kérdésekre tudtunk választ kapni, amelyek más körülmények között nem jöhettek volna elő. Öt nap alatt meg tudtuk nézni, hogy ki bírja végig a tempót és kinek kellenek a pihenők. Tudom, hogy nem pont ilyen lesz a vb programja, de jó volt látni, hogy van a srácokban erő, és volt olyan, aki végigjátszotta mind az öt meccset. A bronzmeccsen is sok olyan elemet láttunk tőlük, amit szerettünk volna. Vannak olyan területek, amelyekben fejlődnünk kell, és ha ez folyamatos lesz, akkor az jó képet mutat a jövőre nézve.”
Vas Márk, a válogatott védője: „Úgy érzem, hogy sokat fejlődtünk a torna alatt. Többen már évek óta részt vesznek ezen a tornán, és látható a fejlődés, hiszen most értük el a legjobb eredményt. Ez mutatja, hogy jó úton járunk. Ez a korosztály régóta játszik együtt, ismerjük egymást, és jó csapatot alkotunk.”
Szigeti Ákos, a válogatott csatára: „A fáradtság kijött a rajtunk. Ez persze nem lehet kifogás, mert az összes csapatnak ugyanannyi meccse volt, csak ők egész szezonban ilyen szintű hokit játszanak. Az egész tornán jól játszottunk, büszke vagyok a srácokra. Amióta részt veszünk a tornán, ez a legjobb eredményünk. Még lehetett volna ennél is jobb, de nem szomorkodunk, mindent megtettünk, kiadtunk magunkból mindent.”
Összeállítás:
Péter D., Császár, Madácsi
Nagy, Révész, Szigeti
Szalma, Kreisz, Mihály
Kovács, Lőczi, Vincze
Vas, Fejes
Bugár, Horváth
Sándor, Kiss
Szécsi, Pokornyi
Tóth (Gönczi)
A program
Magyarország-Genéve-Servette 4-3
Magyarország-Växjö 3-1
Magyarország-Ausztria 4-2
Magyarország-Färjestad 1-7
Magyarország-Riga 1-4
A keret
Vezetéknév | Keresztnév | Poszt | Klub |
Gönczi | Lajos | G | Debrecen |
Szeles | Martin | G | Fehérvár |
Tóth | Balázs | G | Vasas |
Bugár | Gábor | D | MAC |
Falus | Ádám | D | Zürich (SUI) |
Fejes | Nándor | D | MAC |
Horváth | Milán | D | Fehérvár |
Kiss | Roland | D | Fehérvár |
Pokornyi | Dávid | D | UTE |
Sándor | Flórián | D | Fehérvár |
Szécsi | Patrik | D | HK Budapest |
Vas | Márk | D | Fehérvár |
Császár | Hunor | F | Fehérvár |
Csiki | Attila | F | Vasas |
Kovács | Sebestyén | F | UTE |
Kemény | Patrik | F | Wings (SWE) |
Kreisz | Brúnó | F | MAC |
Lőczi | Árpád | F | MAC |
Madácsi | Benedek | F | Fehérvár |
Mihály | Ákos | F | Fehérvár |
Nagy | Ákos | F | Fehérvár |
Péter | Andor | F | Fehérvár |
Péter | Donát | F | Augsburg |
Révész | Marcell | F | Zürich (SUI) |
Szalma | Zsolt | F | UTE |
Szigeti | Ákos | F | MAC |
Vértes | Nátán | F | HPK (FIN) |
Vincze | Gergő | F | Fehérvár |
Stáb
Vezetéknév | Keresztnév | Poszt | |
Vas | Márton | Vezetőedző | |
Horváth | András | Másodedző | |
Kiss | Dávid | Másodedző | |
Kontsas | Jukka | Kapusedző | |
Ágoston | Olivér | Fizioterapeuta | |
Széplaki | Attila | Csapatorvos | |
Speier | Kálmán | Felszerelésmenedzser | |
Végh | Benedek | Csapatvezető | |
Závodszky | Szabolcs | Médiamenedzser |