Jarmo Tolvanen és szakmai stábja a németek elleni meccsre változtatott kapusposzton, így Tóth Balázs kezdett a kapuban, a kispadon ezúttal Garbacz Máté foglalt helyet. A sorok összetétele is módosult: Papp Kristóf került Szalma Zsolt és Szita Donát közé, Mihály Ákost a védősorban visszakerült a támadóba Révész Marcell és Péter Andor mellé. Molnár Dávid, Horváth Bálint és Vértes Nátán Tóth Gergellyel játszott, míg Kreisz Brúnó és Majoross Barnabás Szigeti Ákossal. A védősorok megmaradtak azzal a kivétellel, hogy Vas Márknak nem lett párja.
Első harmad
Jó iramban indult a meccs, a magyar csapat ráadásul gyorsan emberelőnybe került, amely alatt két lehetősége is adódott a gólszerzésre. Papp Kristóf a kapuig korcsolyázott, lőtt, de védett a kapus. A következő támadásban Sándor Flórián igyekezett a kapus mellett eltenni a korongot, de nem sikerült. Emberelőnyben a németek is számos lövést eresztettek meg a kapunkra, de Tóth mindet hárította.
A 12. percben aztán Leon Gawanke lőtt a felsőbe, a korong Tóth mögött landolt, ezzel megszerezte a vezetést a németeknek. A harmad vége felé emberelőnyből egyenlíthettünk volna, Mihály Ákos a kékvonalról próbálkozott, Fejes Nándor lövése pedig elment a kapu mellett.
Második harmad
A második harmad elején mindkét csapatnak akadtak helyzetei. Péter Andor ment el a jobb szélen, rálőtte a korongot a kapura, a kipattanóra Mihály csapott le, de a kapus ismét védett. A következő cserében Szabó Bence kapott keresztpasszt Tóth Gergelytől, lövése után Majoross Barnabás érkezett a kipattanóra, hogy az üres hálóba jutassa a korongot.
A magyar csapatnak remek lehetősége adódott arra, hogy a vezetést is átvegye, miután három az egyben ment a németek kapujára, de a kapus most is résen volt. A következő percekben számos lövést eresztettek el a mieink, az újabb találatot mégis az ellenfél jegyezte, miután emberelőnyben értékesítettek egy kipattanót. Fórban a magyarok is jól járatták a korongot, de veszélyes lövésük nem volt. A harmad vége felé a németek kétgólos előnyre tettek szert, miután kettő az egyben mentek a kapunkra, Charlie Jahnke pedig nem hagyta ki a helyzetet.
Harmadik harmad
Nem indult jól a harmadik harmad, miután az első cserében egy tökéletes támadás után a németek megszerezték a negyedik találatukat is. Egy perccel később Szalma Zsolt szépíthetett volna, de nem tudta jól megjátszani a kapusról kipattanó korongot. Jött is a büntetés az ellenféltől gól formájában emberelőnyben – a találat a második góljukhoz hasonlóan esett.
A játékrész második felében Révész Marcell lövése utána korong átment a kapus lábai között, a gólvonalt viszont már nem érte el. A németek éppen kivédekeztek egy emberelőnyt, amikor Horváth Bálint jobbról lőtt, és megszerezte a magyar csapat második találatát. A következő cserében azonban a vetélytárs máris válaszolt erre, majd az utolsó másodpercekben megszületett a hetedik góljuk is. Így végül 7-2-re nyertek.
Fodor Szabolcs, az U20-as válogatott edzője: Nagyon jól álltunk bele a mérkőzésbe, uraltuk a játékot annak ellenére, hogy az első harmadban a németek találtak be. Sokkal többet lőttünk kapura, nagyobb helyzeteink voltak, s ez folytatódott a második harmadban is, ennek eredményeként egyenlítettünk. A harmad végén aztán mégis a németek vezettek 3-1-re, úgy érzem ez után kicsit kiengedtünk, elengedtük a mérkőzést, és a németek fölénk kerekedtek. Ellenfelünk remekül játssza meg az emberelőnyeit, igyekeztünk ezt megakadályozni, de sajnos az előfordul, hogy a jó lövőerővel rendelkező csapat betalál öt a négy ellen. Arra építettek, hogy hátulról tüzeljenek, vagy ha ez nem sikerült, akkor bejátsszák a korongot a kapu elé. El kell felejteni ezt a mérkőzést, ez ugyanolyan, mint a bajnoki rájátszás, az osztrák ellen nyernünk kell.
Pokornyi Dávid, az U20-as válogatott védője: A német válogatott sem volt más milyen, mint azok a csapatok, amelyekkel játszottunk. Ugyanúgy hajtottak, hasonló volt a meccs tempója is, csak nem azt csináltuk ellenük, amit kellett volna. Pedig jól kezdtünk, de aztán letértünk az útról...
Tóth Balázs, az U20-as válogatott kapusa: Jó iramú meccset játszottunk, amelybe jól álltunk bele. Azonban kaptunk néhány kiállítást, a németek pedig ezeket kihasználták. Mi sem játszottunk rosszul, sajnáljuk, hogy ez így alakult, de megyünk előre, holnap jönnek az osztrákok.
Majoross Barnabás, az U20-as válogatott csapatkapitánya: A németek ellen jól alakítottuk ki a helyzeteinket, csak sajnos ezeket nem sikerült gólra váltani. Hátul is voltak jól megoldott szituációink, a kapusunk is jól védett, ezekből mind lehet építkezni. Ha bent akarunk maradni a divízió I/A csoportban, akkor az osztrákok ellen nyernünk kell. Azonban igyekszünk minél kevesebb nyomást helyezni magunkra, annyi előnyünk van, hogy ők csak este játszanak. Dominálnunk kell ellenük, megmutatni, hogy pihentebbek vagyunk és tudunk jól játszani.
Program:
MAGYARORSZÁG – Lettország: 1-4
MAGYARORSZÁG – Franciaország: 3-4 (h.u.)
MAGYARORSZÁG – Németország 2-7
MAGYARORSZÁG – Ausztria (szombat 16:00)
A keret
Név | Poszt | Egyesület | Születési év |
Garbacz Máté | K | Vasas | 1998 |
Tóth Balázs | K | Linz (AUT) | 1999 |
Fejes Nándor | H | MAC | 1999 |
Kiss Roland | H | UTE | 1999 |
Pokornyi Dávid | H | UTE | 2000 |
Sándor Flórián | H | Fehérvár AV19 | 1999 |
Sarica Antonino | H | MAC | 1998 |
Szabó Bence | H | Fehérvár AV19 | 1998 |
Vas Márk | H | Fehérvár AV19 | 1999 |
Horváth Bálint | Cs | Rögle (SWE) | 1999 |
Kreisz Brúnó | Cs | KalPa (FIN) | 1999 |
Majoross Barnabás | Cs | MAC | 1998 |
Mihály Ákos | Cs | Fehérvár AV19 | 1999 |
Molnár Dávid | Cs | MAC | 1998 |
Papp Kristóf | Cs | Honeybaked (USA) | 2001 |
Péter Andor | Cs | Fehérvár AV19 | 1999 |
Révész Marcell | Cs | Zürich (SUI) | 2000 |
Szalma Zsolt | Cs | UTE | 1999 |
Szigeti Ákos | Cs | Springfield (USA) | 1999 |
Szita Donát | Cs | Fehérvár AV19 | 1998 |
Tóth Gergely | Cs | MAC | 1998 |
Vértes Nátán | Cs | Fehérvár AV19 | 2000 |
Stáb
Jarmo Tolvanen | Vezetőedző | |
Fodor Szabolcs | Segédedző | |
Kiss Dávid | Segédedző | |
Várady Csaba | Kapusedző | |
Bagonya Imre | Fizikoterapeuta | |
Egri Gergely | Sportigazgató | |
Magyar Péter | Felszerelés menedzser | |
Szilágyi Levente | Csapatvezető | |
Závodszky Szabolcs | Média menedzser |