Nagyon szorosan alakult a nyitó mérkőzésünk a Bledben megkezdődött férfi U20-as divízió 1/A-világbajnokságon, de a végjátékban a dánok pontosabbak voltak, illetve nem maradt elég időnk.
Korosztályos világbajnokságon mérsékelten irányadó az előző kiírás mérkőzése, mindenesetre tavaly a Tüskecsarnokban 3–1-re Dánia nyerte az egymás elleni mérkőzésünket, végül pedig a harmadik helyen zárt a divízióban – a mieink az ötödiken, már csak ezért is volt nehéz meccsre kilátás idén, Bledben.
Mégis kiegyenlítetten alakultak az események.
Az első harmadban ugyanannyit lőttek kapura a felek, és ugyanúgy nem találtak be se fórból, se máskor – ráadásul ugyanez volt igaz a második játékrészre is. Különbség annyi mutatkozott, hogy a regisztrált lövésszámban apró előnybe kerültek az északiak, emberelőnyből viszont nekünk jutott több, és talán nagy helyzetből is: olyan is akadt, hogy üresnek tűnt a kapu, csak az ütő ellendült a korong felett…
Az utolsó tíz perchez közeledve azonban változott az állás: a dán bal szárny üresebben maradt a kelleténél, és a bulikörből eleresztett lövés végül a hálóban kötött ki – Kiss Dánielnek pedig nemcsak az jelentett nehézséget, hogy két játékos is tusakodott előtte, de a gól után még a kioldódó korcsolyáját is meg kellett szerelni, úgyhogy másfél percre Király Olivér is beugrott.
A finisre aztán még nehezebbé vált a helyzet, mert William Bungaard jobbról szépen kilőtte a hosszút.
Eközben a lövésszám is felbillent, de ez nem mindig perdöntő, most sem volt az, mert 1:10-zel a vége előtt Mihalik Gergő a kapu előtti sokaságból szépített!
Jött az időkérés, a kapuslehozatal és az utolsó nagy roham is – ami viszont nem hozott eredményt, így minimális különbséggel, ám Dánia győzött 2–1-re.
Holnap ebédidőben Franciaország következik, amely a mai nyitómeccsen 4–2-re kikapott Ausztriától.
FÉRFI U20-AS DIVÍZIÓ 1/A-VILÁGBAJNOKSÁG, BLED (SZLOVÉNIA)
Magyarország–Dánia 1–2 (0–0, 0–0, 1–2)
Gólok. 47:35: Olesen (Klyvoe, 0–1). 53:39: Bungaard (Rubin, 0–2). 58:50: Mihalik G. (Ravasz, 1–2)
A magyar válogatott összeállítása:
Mihalik G., Szabó Rácz, Laskawy
Nemes, Szongoth Domán, Fehér
Németh Z., Keresztes Zs., Ravasz
Mester, Schmidt, Hiezl
Lobenwein
Franyó, Vén
Horváth A., Jurkovics
Szivák, Haranghy
Besenyei
Kiss D. (Király)
A TOVÁBBI PROGRAM
December 10., kedd, 12:30: Franciaország–Magyarország
December 12., csütörtök, 12:30: Norvégia–Magyarország
December 13., péntek, 12:30: Ausztria–Magyarország
December 15., vasárnap, 19:30: Magyarország–Szlovénia
Jegyek: ezen a linken
Stream: ezen a linken
A KERET:
Kapusok: 29 Király Olivér (OHA, kanadai), 1 Kiss Dániel (Budapest Jégkorong Akadémia)
Hátvédek: 21 Besenyei Botond (SaiPa, finn), 2 Franyó Krisztián (Újpesti Jégkorong Akadémia), 7 Haranghy Bence (FTC-Telekom), 8 Horváth Alex (HC Oceláři Třinec, cseh), 15 Jurkovics Bence (Dunaújvárosi Acélbikák), 6 Szivák Gergő (Budapest Jégkorong Akadémia), 9 Vén Bendegúz (Södertalje SK, svéd)
Csatárok: 14 Fehér Kolos (SC Bietigheim-Bissingen, német), 12 Hiezl Balázs (Pueblo Bulls, amerikai), 13 Keresztes Zsombor (FEHA19), 17 Laskawy Ferenc (Újpesti Jégkorong Akadémia), 11 Lobenwein Bálint (Lake Forest Academy, amerikai), 22 Mester Máté (Újpesti Jégkorong Akadémia), 16 Mihalik Gergő (DEAC), 18 Nemes Márton (Mora IK, svéd), 10 Németh Zalán (FEHA19), 20 Ravasz Csanád (Budapest Jégkorong Akadémia), 23 Schmidt Ágoston (TPS, finn), 24 Szabó Rácz Maxim (Újpesti Jégkorong Akadémia), 5 Szongoth Domán (KooKoo, finn)
A STÁB:
Ladányi Balázs szövetségi edző, Arany Máté másodedző, Revák Zoltán másodedző, Hajek Márk kapusedző, Dubóczki Dorottya fizioterapeuta, Balázsi László felszerelés-menedzser, Végh Boldizsár csapatvezető