Sorozatban a második évben vett részt tornán az U19-es válogatott a februári nemzetközi szünetben. Volt győzelem, vereség és hosszabbításos vereség is a radentheini viadalon, de összességében sok pozitívumot tapasztalt az edzői stáb.
Az első meccsen Sági Máté kezdett a kapuban, és Gönczi Lajos volt a tartalék. A magyar együttes Kovács Alex emberelőnyös góljával szerzett vezetést az első harmadban, majd a második játékrész felénél Kovács Sebestyén duplázta meg a vezetést. Két perc volt hátra a harmadból, amikor Norvégia két gyors góllal egyenlített. Az utolsó harmadban Dézsi Bence kétszer is betalált, így a mieink megnyerték a meccset. Dézsi mellett Kovács Alex és Rácz Kristóf is két ponttal zárt.
Magyarország-Franciaország 3-8
Gönczi Lajos volt a kezdőkapus, míg Márkus Levente a tartalék. A franciák már az első percben betaláltak, aztán fórból növelték a különbséget. Az első harmadban még két gólt szerzett az ellenfél. A második játékrészben újabb emberelőnyös gólt szereztek a franciák, akik még kétszer betaláltak. A mieink a harmadik harmad elején szépítettek Fekete Botond góljával, de kilenc másodperccel később újabb francia gól született. A végén a magyar válogatott faragott a különbségen, 31 másodperc különbséggel Galántai Richárd és Páterka Bence is eredményes volt.
Ausztria-Magyarország 3-2 – hosszabbítás után
Márkus Levente védett az utolsó meccsen. Az első harmad nem hozott gólt, aztán a házigazda a 34. percben betalált büntetőből. Kovács Alex a harmadik harmadban egyenlített, majd Dézsi Bence góljával már a mieinknél volt az előny. Az osztrákok gyorsan egalizáltak, és 2-2-vel ért véget a meccs. A hosszabbítás 15 másodpercig tartott, Ausztria szerezte meg a győztes gólt, és ezzel a két pontot.
Vas Márton vezetőedző: "Kicsit hullámzó volt a játék a tornán. Az első meccsen férfiasan küzdött a csapat, és ennek köszönhetően tudtuk legyőzni a nagyon jó norvég csapatot. Aztán a második mérkőzésen talán kicsit elhittük, hogy munka nélkül is lehet sikereket elérni, és az elején kicsúszott a kezünk közül a találkozó. Ausztria ellen visszatértünk a kemény munkához, ahhoz, amit szeretnénk látni a srácoktól. Ez eredményezte, hogy a végén mi vezettünk, és az osztrákoknak kellett küzdeniük az egyenlítésért. Ausztria ellen játszani mindig presztízsnek számít, hiszen a játékosok jól ismerik egymást a bajnokságokból. Mindkét csapat nyerni akart, jó meccset játszottunk, jó volt a tempó és a kapusok is jól védtek. Összességében jól látszott, hogy ki az, aki tud alkalmazkodni a helyzethez, ahhoz a némileg más játékrendszerhez, mint amit a klubjában kérnek tőle és be tudja tartani a taktikai utasításokat, odafigyel a részletekre. Jó visszajelzéseket kaptunk néhány srácról, és várjuk a folytatást. Mivel ezek a játékosok már benne voltak az utánpótlásrendszerben évek óta, így szem előtt voltak, nagy meglepetés nem ért minket. Több olyan srác is volt viszont, aki élt a lehetőséggel, és azon dolgozik, hogy helyet teremtsen magának jövőre.”
Név |
Poszt |
Klub |
Gönczi Lajos |
G |
DHK |
Márkus Levente |
G |
UTE |
Sági Máté |
G |
UTE |
Bogesic Vedran |
D |
MAC |
Druja Benjámin |
D |
MAC |
Egyedi Zsolt |
D |
UTE |
Fekete Botond |
D |
UTE |
Pokornyi Dávid |
D |
UTE |
Seregély Máté |
D |
MAC |
Almási Márk |
F |
Ifj. Ocskay Gábor JA |
Dézsi Bence |
F |
Ifj. Ocskay Gábor JA |
Farkas Márton |
F |
TPS (FIN) |
Galántai Richárd |
F |
MAC |
Horváth László |
F |
SC Csíkszereda |
Kovács Alex |
F |
Ifj. Ocskay Gábor JA |
Kovács Sebestyén |
F |
UTE |
Páterka Bence |
F |
UTE |
Rácz Kristóf |
F |
DHK |
Szolga Bertalan |
F |
HJK (FIN) |
Tóth András |
F |
MAC |
Zsigmond Áron |
F |
UTE |
A stáb
Vas Márton |
Vezetőedző |
|
Horváth András |
Másodedző |
|
Gebei Péter |
Másodedző | |
Jukka Kontsas |
Kapus- és videóedző |
|
Ágoston Olivér |
Fizioterapeuta |
|
Speier Kálmán |
Felszerelésmenedzser | |
Végh Benedek |
Csapatvezető |