U19: 3-2-es siker a lengyelek ellen Tychyben

2021.04.09. 14:11 |

A lengyel U20-as válogatott elleni második mérkőzésen is győzni tudott Horváth András csapata.

A magyar válogatott 7-1-re nyerte meg a csütörtöki mérkőzést Tychyben, teljesen megérdemelten, mert jobban játszott és hatékonyabban támadott ellenfelénél. Így mondhatni, bizakodóan vártuk a péntek déli mérkőzést is (amelyen Varga Balázs kisebb sérülés miatt nem játszhatott), ami nem is kezdődött rosszul.

Jakabfy Sámuel szlalomozott a kapuig a kezdés után nem sokkal, majd a 3. percben Csiszer Ádámnak volt ígéretes lövése. Csollák Márkó aztán a 4. percben egészen a saját kékvonalról indulva tört a kapu felé, el is lőtte a korongot, miután nem vették komolyan, pazar gól volt, vezettünk.

Egy eladott korong után Walczak mehetett ziccerben egy az egyben Antek Tamásra, kapusunk (ezúttal ő kapta meg a bizalmat) bravúrral hárított. Jóval többet tartózkodtunk a lengyel harmadban, Hadobás Zéténynek voltak például próbálkozásai, hogy aztán a 10. percben szintén Antek-bravúrra legyen szükség. A 8. percben emberhátrányban is majdnem gólt szereztünk, Csollák Márkó került ziccerbe, de a lengyel kapus, Oskar Polak meghiúsította duplázását.

Nem indult jól aztán a második harmad, emberelőnybe kerültek a lengyelek, Piskalski nagy lövéssel egyenlített, majd Kasprzyk góljával már vezetett Lengyelország.

A 10. perc kezdetéig kellett várni az újabb gólra, az első meccsen duplázó Fekete Alex körbekorcsolyázta a hazai kaput, és nem vétette el a lövést, 2-2! A lehető legjobbkor, a harmad utolsó percében vettük vissza a vezetést, Schlekmann Márk előtt tiszta lett a terep, nem hibázott.

A záróharmadban a 6. percig kellett várni az első igazán nagy helyzetig, a kapuvasról pattant le a korong, izgalmas utolsó harmadra volt kilátás.

Az is lett, meleg volt olykor a pite, de Antek Tamás bravúrjai megmentették a csapatot a lengyelek egyenlítőtalálatától, így végül egygólos győzelemmel hoztuk le a második edzőmeccset.

Felkészülési mérkőzés:

Lengyelország U20–Magyarország U19 2-3 (0-1, 2-2, 0-0)
Tychy, zárt kapuk mögött

Magyarország U19: Antek
Hadobás, Jakabfy S. – Csollák 1 (1), Gruff – Tornyai M., Fazakas – Horváth K.
Tóth T., Mattyasovszky, Galajda – Mihalik, Ádám Zs., Schlekmann 1 – Barna, Antal, Károly R. – Csiszer, Fekete A. 1, Ambrus Cs.
Szövetségi kapitány: Horváth András

Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Kapura lövések: 26:40 (5:11, 14:14, 7:15)

A keret:
Antek Tamás G DHK 2003
Remete Gergő G Vasas 2003
       
Csollák Márkó D MAC HKB Újbuda 2002
Fazakas Erik D DVTK 2002
Gruff Kevin D Vasas 2002
Horváth Kristóf D Vasas 2002
Jakabfy Sámuel D DAB 2002
Hadobás Zétény D DVTK 2003
Tornyai Mátyás D MAC HKB Újbuda 2002
       
Ádám Zsolt F MAC HKB Újbuda 2003
Antal Norbert Bendegúz F PHC 2003
Ambrus Csongor F Titánok 2003
Barna Dávid F DAB 2002
Csiszer Ádám F Titánok 2002
Fekete Alex F IOGJA 2003
Galajda Zsombor F DVTK 2002
Károly Róbert Nikolasz F Vasas 2003
Mattyasovszky Gergely F DVTK 2002
Mihalik András F DHK 2003
Schlekmann Márk F MAC HKB Újbuda 2002
Tóth Tamás F DVTK 2003
Varga Balázs F KOOKOO (FIN) 2003

A stáb
Horváth András Szövetségi kapitány
Ladányi Balázs Másodedző
Arany Máté Másodedző
Hajek Márk Kapusedző
Berkes Brigitta Fizioterapeuta
Speier Kálmán Felszerelés-menedzser
Végh Boldizsár Csapatvezető

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV