U18: Visszatekintés a Négy Nemzet Tornára

2014.12.31. 10:17 |

A Megyeri úton megrendezett torna rajtja előtt néhány nappal Fehéroroszország válogatottja kénytelen volt visszamondani részvételét, mivel a csapat nem kapott vízumot erre az időszakra. A szakmai stáb ezt követően úgy döntött, a HC Slovan Bratislava és Ukrajna korosztályos válogatottja mellé két egyenrangú magyar válogatottat nevez a tornára, így a felkészülési edzőtábor végén a keretszűkítés helyett draftot tartott a két részre osztott szakmai stáb. A fehér csapatot Ondrejcik Rastislav és Fodor Szabolcs irányította, míg a piros válogatott mezben játszó együttes padján Svasznek Bence és Farkas Tamás áll.

Az első játéknapon a torna során végig fehér mezben játszó válogatottunk a Slovan Bratislavaval találkozott és ugyan többször is vezetett együttesünk, a kiegyenlített mérkőzés vége a szlovákoknak jött ki jobban. A pirosak Ukrajna ifijeivel csaptak össze az esti meccsen, ahol a vendégek kiváló játékkal indítottak és 8-1 arányban győzni tudtak, Magyarország gólját Boros Dániel ütötte.

A torna második napján minden résztvevő 2-2 mérkőzést játszott, reggel a két válogatott keretünk egymás elleni mérkőzésével indult a program, ahol a piros csapat 6-2-re győzött a fehér mezesek ellen. Az Ukrajna - HC Slovan találkozó fordulatos játékot hozott, 0-3-s hátrányból felállva hosszabbítás után győzött Ukrajna. Délután a fehér válogatottunk játszott az ukrán csapattal, ám ezúttal is a kék-sárgák voltak eredményesebbek. A piros keret a pozsonyi Slovannal találkozott az utolsó körmérkőzésen, a szoros eredmény ellenére viszont a kapus lehozásával sem sikerült kiegyenlíteni, a rendes játékidő vége előtt tíz másodperccel lőtt Kollar az üres kapunkba, beállítva ezzel az 5-3-as végeredményt.

A körmérkőzések lejártával kialakult rangsor alapján két csapatra osztott válogatottunk egymás ellen küzdhetett a bronzéremért a torna zárónapján, míg a döntőben újra összecsapott Ukrajna és a Slovan Bratislava. A vendég együttesek mérkőztek meg egymással délelőtt, így már 13:00-kor eldőlt, Ukrajna viheti haza a trófeát. A bronzdöntőre ellátogatók kiegyenlített és izgalmas mérkőzést láthattak, ahol kétgólos hátrányból felállva, büntetőkkel győzött a piros csapat.

Glen Williamson a következőket nyilatkozta médiapartnerünknek, a jkb.hu-nak a tornát követően:

“Rengeteg játékost meg tudunk nézni a torna alatt, 7 fiút felhoztunk az U16-osok közül, és megállják a helyüket. Az eredmény tényleg nem érdekes, nekem az a fontos, hogy lássam a gyerekek igazi karakterét. Győzelmekkor könnyebb az embernek a jobb oldalát mutatni, de nagyon fontos látni, a vereség milyen hatást gyakorol a fiúkra. Amikor veszít valaki, akkor jön ki a valós énje, vereségkor látszik az igazi karakter, a hozzáállás. Semmi más nem érdekel, csak az, hogy a legjobb csapattal tudjunk kiállni az áprilisi világbajnokságra. Könnyen elképzelhető, hogy nem a legjobb játékosokat fogjuk elvinni, de az biztos, hogy a legjobb csapatot.”

A Négy Nemzet Torna mérkőzései:

2014. december 28., 16.00: Slovan Bratislava–Magyarország (fehér) 4-3
2014. december 28., 19.00: Magyarország (piros)–Ukrajna 1-8
2014. december 29., 9.30: Magyarország (fehér)–Magyarország (piros) 2-6
2014. december 29., 12.30: Ukrajna–Slovan Bratislava 4-3 hu.
2014. december 29., 17.00: Ukrajna–Magyarország (fehér) 4-2
2014. december 29., 20.00: Magyarország (piros)–Slovan Bratislava 3-5
2014. december 30., 11.00, döntő: HC Slovan Bratislava – Ukrajna 1-5
2014. december 30., 14.00, bronzmérkőzés: Magyarország (fehér) – Magyarország (piros) 3-4 bü.

 

A nevezett játékoskeretek:

Magyarország (fehér):

Kapusok: Dobos Kristóf, Nagy Péter

Hátvédek: Garát Zsombor, Sándor Flórián, Bukor Rajmund, Szabó Bence, Gerencsér Dominik, Tóth Gergely, Sarcia Antonino, Szűcs István

Csatárok: Sági Martin, Kiss Zsombor, Horváth Bálint, Kiss Patrik, Nagy Ákos, Révész Marcell, Gyurgyev Miklós, Erdei Zoltán, Horváth András, Török Patrik, Komjáti Gábor, Jászai Barna

Szakmai stáb: Ondrejcik Rastislav, Fodor Szabolcs, Mercz Orsolya, Magyar Péter, Sarkadi Csaba

 

Magyarország (piros):

Kapusok: Kiss Bence, Gadácsi János

Hátvédek: Stipsicz Bence, Simotics Ferenc, Antal Arnold, Darabos Krisztofer, Pozsár Márk, Laczkó Ákos, Boros Dániel, Bálint Tamás

Csatárok: Kreisz Brúnó, Szabad Kevin, Bugár Gábor, Gáspár Máté, Daadou Ádám, Szlama Dániel, Török Viktor, Szita Donát, Nagy Zoltán, Tóth Renátó, Sebestyén Dávid, Jancsó Dávid

Szakmai stáb: Svasznek Bence, Farkas Tamás, Nagy Attila, Magyar Péter, Sarkadi Csaba

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV