U18 vb: szoros meccs Kazahsztánnal

2015.04.14. 20:03 |

A debreceni világbajnokság harmadik napján egyetlen mérkőzésre került sor, az hétfőn szabadnapos Magyarország Kazahsztán válogatottjával mérhette össze erejét.

Ifjúsági válogatottunk második találkozóján jégre lépett a Dánia ellenit kihagyó Horváth Bálint és Garát Zsombor is, a kapuban pedig ezúttal Kiss Bence kapott lehetőséget. A magyar csapat újult erővel vágott neki a találkozónak, a kezdetektől fogva sokat támadott. Sorra alakultak ki a helyzetek mindkét kapunál, majd a nyolcadik percben Horváth Bálint lőhetett szabadon a slot-ból és nem hibázott, gyönyörűen helyezte a korongot középmagasan a kazah kapus botos kesztyűje mellé. A gólörömből még fel sem ocsúdtunk, amikor Bykov ült ki a büntetőpadra, fél perccel később pedig Garát Zsombor lőhetett a kék vonalról, a korong pedig Török Viktoron irányt változatva kötött ki Ustinovich kapujában. Egy perc leforgása alatt máris 2-0-ra vezettünk! A harmad második felében Kazahsztán is rákapcsolt, a 11. percben egy kapu előtti kavarodásnál Kiss kicsúszott a kapuból, a kapu előtt álló hátvéd pedig próbált menteni, de Smolyakovnak végül sikerült bekotorni a pakkot. Ellenfelünk sorra alakította ki a helyzeteket, míg végül Demyakovnak sikerült egyenlíteni a 14. percben. Az eredmény gyors alakulása nem vetette vissza ifijeink játékát, két perccel az egyenlítés után Kiss Zsombor, Gáspár Máté, Szita Donát volt a korong útja, utóbbi pedig a harmad közepéről megszerezte harmadik gólunkat, ezúttal is a botos oldali hosszú sarokba lőve.

Az első szünetet követően kapust cserélt a kazah együttes, ami úgy tűnt, felrázta a játékosokat is. Az első perctől keményen támadott ellenfelünk, a nyitó percekben a szerencsére is szükségünk volt, amikor az alapvonal mögül Kiss korcsolyáját találta el a kazah csatár, de onnan kifelé pattant a korong. A következő percekben Makeyev kétszer is veszélyesen tört a kapura, de Kiss mindkétszer bravúrral hárított. Az első öt percben kazah nyomás alatt kellett játszani, de emberhátrányunkat is sikerült kivédekezni. Kimaradt viszont az ezt követő kettős előny, jól működött a kazah speciális egység, többször sikerült felszabadítania. A kiegészülés utáni másodpercekben viszont Kiss Zsombor lövése pattant be a kazah kapus botos kesztyűje mellett, így már 4-2 volt ide. Nem örülhettünk sokáig a kétgólos vezetésnek viszont, 14 másodperccel később Makeyev állította vissza az egygólos különbséget. A harmad második felében mi támadtunk többet, de két nagy helyzet is kimaradt. A 34. percben kisebb technikai szünet szakította meg a találkozót, de a gyors plexi helyreállítást követően magyar támadással folytatódott a játék. Smolyakov támadt kapusunkra miután az megfogta a korongot, így mi játszhattunk előnyben. Ellenfelünk emberhátrányos védekezése viszont ezúttal is eredményesnek bizonyult, hiszen csak rövid ideig tudtuk benntartani a korongot a támadó harmadban, majd amikor fel tudtunk állni forgatni, nehezen jutottunk el a kapuig. A harmad utolsó perceiben újra Kazahsztán támadott többet, de a magyar védelem tette a dolgát.

A harmadik harmad elején Tanimov kapott kétperces kisbüntetést, de speciális soraink továbbra sem tudtak gólt szerezni, sőt, Péter veszített korongot a semleges harmadban, így a kazah játékos egyedül támadhatott a kapunkra, de Kiss gyönyörűen védett. Nem sokkal később Kiss Zsombort küldte ki a játékvezető fogásért, előnyét pedig könyörtelenül kihasználta ellenfelünk, így már 4-4-re állt a találkozó. Alig több, mint egy perccel később a magyar kapu előtt volt óriási kavarodás, amelyből végül Demyanov szerezte meg második gólját, ezzel fordítani tudott Lyniov gárdája. Glen Williamson szövetségi kapitány azonnal időt kért. A bedobást követően Horváth volt szabálytalan a támadó harmadban, a késleltetett büntetés alatt lekorcsolyázott a kazah kapus, így Demyanov már emberfőlényben szerezte meg saját maga harmadik, csapata hatodik gólját. A folytatásban feltett mindent egy lapra válogatottunk, ki sem jött a kazah harmadból a gól viszont váratott magára. Az 59. perc elején Kiss korcsolyázott le kapujából, helyére mezőnyjátékost küldtek, így hat az öt ellen támadhattunk tovább. Tíz másodperccel később Kazahsztán kért időt, ami láthatóan nekünk jött most jobban. 58:59-nél Stipsicz Bence lőtt bombagólt a kék vonalról, így jöhetett az egy percnyi hajsza az hosszabbításért. Fél perccel a dudaszó előtt újra csatár válthatta kapusunkat, de az egyenlítés nem sikerült, így a végletekig kiélezett, kiváló tempójú mérkőzésen Kazahsztán győzött 6-5-re.

MESTERMÉRLEG:

Alexander Linyov, Kazahsztán szövetségi kapitánya: „Köszönöm először is a magyar csapatnak ezt a szép játékot. Kiélezett küzdelem volt, különösen a harmadik harmadban, ahol nem volt könnyű megtartani a vezetést. De végül helytálltunk és megszereztük a három pontot.”

Glen Williamson, Magyarország szövetségi kapitánya: „Az első győzelmünket szerettük volna megszerezni és mindent megtettünk érte, egész jól játszottunk. Sikerült gólokat szereznünk, de vétettünk néhány kulcs hibát, amelyeket egy ehhez hasonló csapat kihasznál, Kazahsztán is így tett. Ettől függetlenül nem adtuk fel, harcoltunk tovább és a végén is majdnem ki is egyenlítettünk. Meg kell nyernünk egy meccset, ezzel indulunk neki a következő találkozónak is. Felkészültek leszünk, a játékosok pedig éhesek a győzelemre, egy győzelem kell és mindent bele fogunk adni, majd meglátjuk, mire lesz ez elég. Minden új nap egy új lehetőség. A mai meccs pozitívumaként emelném ki, hogy a srácok kellő önbizalommal korcsolyáztak ki a jégre, nyomás alatt is tartották magukat az előre meghatározott szisztémához, sokat lőttek kapura. Képesek voltunk felnőni ehhez az idősebb, érettebb és nagyon jó képzett kazah csapathoz.”

A kisebb sérüléséből visszatérő Garát Zsombor a következőképpen nyilatkozott az icehockey.hu-nak: „Nagyon váratlanul érintett ez a sérülés, hiszen semmi különös nem volt, álltam a kéken, egy rossza léptem és meghúztam a lovaglómat. De szerencsére sikerült felépülnöm, így utólag örülök, hogy ki kellett hagynom a dán meccset, mert valóban nem sérültem jobban le és a ma reggeli edzésen már megtapasztaltam, hogy sokat javult, így önbizalomteljesen tudtam felmenni a jégre. Nagy motivációt is adott, mert olyan küzdés volt bennem, ami már nagyon régen nem. Teljesen ki voltam éhezve a játékra a kimaradt négy nap miatt is és ez biztosan jót tett. Szerintem nagyon jó meccs volt a mai és jót tett volna az önbizalmunknak, ha tudtunk volna nyerni. Ez sajnálatos módon nem jött össze, de végig meccsben voltunk, sőt nagyon sokáig vezettünk is. Az, hogy a végén bekaptuk azt a két gólt és azzal megfordították az eredményt…sajnos van ilyen. A végén még lőttünk egy szépítő gólt, nagyon nyomtunk, szerintem ez a mi napunk volt, nekünk kellett volna győzni, de ilyen a sport. Nem kereshetünk kifogásokat, ők lőttek több gólt a hatvan percben. Jó volt a tempónk és bízom benne, hogy ezt még tudjuk növelni és eredményesíteni.”

U18 Divízió I/A Világbajnokság

3. nap:

Kazahsztán - Magyarország 6-5 (2-3, 1-1, 3-1)

2. nap:

Norvégia - Franciaország 2-3 (1-0, 0-1, 1-1, 0-1)

Dánia - Fehéroroszország 4-3 (1-1, 1-2, 1-0, 1-0)

1. nap:

Fehéroroszország - Norvégia 3-2 (0-1, 1-1, 1-0, 1-0)

Magyarország - Dánia 1-9 (1-3, 0-4, 0-2)

Franciaország - Kazahsztán 7-1 (2-0, 3-1, 2-0)

Fotó: Derencsényi István

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV